A Vidi is kupadöntős, alighanem El-be juttatta a Kecskemétet

Vágólapra másolva!
2011.05.04. 16:55
null
A piros-kékek a kupát is megnyernék az idei szezonban (Fotó: Németh Ferenc)
A bajnoki listavezető Videoton lesz a KTE-Ereco ellenfele a 2010–2011-es labdarúgó Magyar Kupa döntőjében, miután hazai pályán simán, 4–0-ra legyőzte a Kaposvári Rákóczit, így 5–0-s összesítéssel továbbjutott. A Videoton egy győztes és két vesztes MK-döntő után játszhat újra a fináléban, a Kecskemétnek ez lesz az első kupadöntője. A Magyar Kupa történetében nyolcadszor vívja két vidéki csapat a döntőt.

Egyértelmű, hogy a bajnoki éllovas Videoton (amely a hétvégén már matematikailag is bebiztosíthatja győzelmét az NB I-ben...) az idén szeretne duplázni, azaz története első bajnoki címe mellé megszerezné fennállása második kupagyőzelmét is. Ehhez pedig már csak egy lépést kell megtennie Mezey György együttesének, amely az elődöntőben a Kaposvárt búcsúztatta.

Már a mai, fehérvári visszavágó előtt tudni lehetett, hogy nem lesz könnyű dolga a Kaposvárnak, amelynek a hazai egygólos vereség után Fehérváron kellett volna fordítania. A meccs képe alapján leszögezhető: erre esélye sem volt Sisa Tibor együttesének.

A Videoton ugyanis nagyon hamar végleg lerendezte a továbbjutás kérdését: az első percektől kezdeményezően fellépő bajnoki listavezető a 17. percben már 2–0-ra vezetett, összesítésben pedig ekkor már három volt az előnye.

A 12. percben remek akció végén szerezte meg a vezetést a Vidi, szép rövid passzos játék végén Dusan Vasziljevics belsőzhetett közelről a kapuba. Öt perccel később pedig a gólszerző passza után a berobbanó Vaskó Tamás fejelhetett zavartalanul a vendégkapuba. Gyakorlatilag lerendezve a mérkőzés lényegi részét.

MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS, 9. C)


„A győztes csapat jogosult a 2011-2012. évi UEFA Európa Ligában indulni.

Amennyiben a győztes csapat az UEFA Bajnokok Ligájában is jogosult részt

venni, akkor a Kupa 2. helyezett csapata indul az UEFA Európa-ligában.”

A folytatásban már csak az volt a kérdés, hogy a Videoton megelégszik-e a kétgólos vezetéssel, vagy szeretné minél jobban kiszolgálni közönségét, s minél több gólt lőni a tartalékos Kaposvárnak. Az első félidő második felében úgy tűnt, hogy az első variáció lesz a befutó: a Vidi szépen passzolgatott, előre azonban keveset haladt, míg a Kaposvárnak az is gondot okozott, hogy átlépje a felezővonalat.

A második játékrészre ismét egy motiváltabb Vidi érkezett a pályára, s a teljes nyugalommal játszó fehérváriak az 56. percben tovább növelték előnyüket. Ismét a mérkőzés legjobbja, Vasziljevics volt eredményes, egy pattanást követően kapásból tekert Kovács Zoltán kapujába kiszorított helyzetből.

Az amúgy lelkesen futballozó kaposváriaknak azért adódott lehetőségük a mérkőzésen, igaz, Szepessy Róbert éles szögből leadott lövésénél Sebők Zsolt hibájára is szükség lett volna a gólhoz, a hazaiak kapusa azonban szép mozdulattal hárította a hosszúba tartó labdát. A lefújás előtt pedig nem sokkal Zsók József fejelte közelről fölé a labdát.

A szépítő találat tehát elmaradt, a kegyelemdöfés fehérvári oldalról azonban nem: a 92. percben Nikolics Nemanja lépett ki ziccerben, s higgadt lövésével kialakította a 4–0-s végeredményt.

A Vidi végül fél gőzzel játszva is simán győzött, s jutott a május 17-i fináléba, amelyben fennállása második kupagyőzelmét arathatja – az ellenfél ezúttal a KTE lesz. Kecskeméti szempontból ráadásul remek hír, hogy ha a Videoton megszerzi a bajnoki címet, Tomiszlav Szivics együttese a következő szezonban biztosan indulhat az Európa-ligában. Persze egy győzelemmel még szebb lenne a kecskemétiek számára az El-indulás kiharcolása – a KTE története legnagyobb sikerét könyvelhetné el a döntő megnyerésével.

SISA TIBOR: NEM TEHETTÜNK MÁST

„Gratulálok a Videotonnak, megérdemelten jutott tovább. A mi állapotunkban nem tehettünk mást, a pulzusórák is ezt mutatták – nyilatkozta Sisa Tibor a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek. – Nem akartunk tíz emberrel védekezni, bíztam benne, hogy még a hetvenedik perc környékén is meccsben leszünk, de gyorsan kettő null lett, ez pedig szinte leforrázott minket."


„Látszott, hogy mindkét csapat a hétvégére tartalékolt. Vannak problémáink, ám ez most nem látszott, kombinatív játék végén szereztük góljainkat. Örülök, hogy a hosszú idő után visszatérő Szakály Dénes végig tudta játszani a mérkőzést és Vasziljevics nagyszerű találatainak is" – mondta a találkozó után a Videotont irányító Mezey György.

 

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
VIDEOTON–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 4–0 (2–0)
Székesfehérvár, Sóstói-stadion, 1200 néző. V: Solymosi
Videoton: Sebők Zs. – Lázár, Lipták, Vaskó (Izing, 68.), Hidvégi – Vasziljevics, Polonkai (Milanovic, a szünetben) – Gosztonyi (Nagy D., 58.), Lencse, Szakály D. – Nikolics
Kaposvár: Kovács Z. – Okuka (Pavlovics, 50.), Máté P. (Zsók, 53.), Kardos, Korhut – Pedro, André Portulez – Farkas Z. (Balázs B., 75.), Dzsavad, Bőle – Szepessy
Gólszerző: Vasziljevics (1–0, 12.), Vaskó (2–0, 17.), Vasziljevics (3–0, 56.), Nikolics (4–0, 93.)
Továbbjutott: a Videoton, kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel
A döntőben: Videoton–Kecskeméti TE-Ereco
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik