A Videoton nem kívánja eladni válogatott játékosait

2011.08.03. 18:50
null
Elek Ákosék (balra) a DVTK-t fogadják szombaton (Fotó: Németh Ferenc – archív)
Címkék
Bár az utóbbi napokban külföldi forrásokban többször is hírbe hozták a Videoton középpályását, Elek Ákost a görög PAOK-kal, a futballistát képviselő Stars and Friends menedzserirodát arról tájékoztatták a klub vezetői, hogy ezen a nyáron nem szeretnének megválni a középpályástól, ahogy másik magyar válogatott játékosukhoz, Lipták Zoltánhoz is ragaszkodnak a fehérvári vezetők. 

„Már korábban is volt arról szó, hogy esetleg külföldre igazolok, ám miután bajnokok lettünk, mindenképpen szerettem volna a Bajnokok Ligájában futballozni – nyilatkozta Elek Ákos a Nemzeti Sport szerdai számában. – Sajnálom, hogy a legrangosabb sorozatban csak két mérkőzés jutott nekünk, a fejlődésem érdekében azonban talán egy következő szintre kellene lépnem. Soha nem tagadtam, a Videoton a mindenem, legszívesebben mindig ebben a csapatban futballoznék, de ha olyan ajánlat érkezik, ami a klubnak és nekem is megfelel, akkor alighanem váltok."

Úgy tűnik azonban, hogy ezen a nyáron már nem kerül sor a váltásra, hiába érdeklődött a középpályás iránt a görög PAOK.

„Leültünk tárgyalni a fehérvári klubvezetőkkel, hogy megtudjuk, mik a szándékaik a játékosainkkal. Tassy Márk ügyvezető és Paulo Sousa vezetőedző is elmondta, hogy Elek Ákossal és Lipták Zoltánnal is számolnak a 2011–2012-es szezonban, egyik játékos eladását sem tervezik már a nyári átigazolási időszakban, így nem kaptunk engedélyt, hogy csapatot keressünk nekik" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére a két válogatott labdarúgót képviselő Stars and Friends menedzseriroda részéről Fülöp Ferenc.

A játékosügynök hozzátette, a mai labdarúgásban pillanatok alatt történhetnek, váratlan változások, de jelen helyzetben úgy tűnik, hogy egyelőre mindkét futballista marad a Videotonban.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda: drámai meccsen győzte le DEAC a Pénzügyőrt

Röplabda
32 perce

A felső lécet súrolta a 11-es – a Kisvárda–Fradi meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
33 perce

Rangadót nyert Zsolnán a DAC, és ötpontos előnnyel vezet

Minden más foci
49 perce

Güler bombagólját követően Mbappé zseniális lefordulás után volt eredményes

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kocsis Csillag aranyérmet nyert a SUP-világbajnokságon

Kajak-kenu
1 órája

Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt szerzett

Kézilabda
1 órája

Öt gólt szerzett a Sociedad, nyert a Celta Vigo és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
1 órája

Erste Liga: tízgólos meccsen nyert a címvédő Gyergyó

Jégkorong
1 órája