Sisa a szünetben felébresztette a Diósgyőrt

2012.08.25. 22:45
null
A második félidőben fordított a piros-fehér mezes Diósgyőr (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
A labdarúgó NB I 5. fordulójában a Diósgyőr a Siófokot fogadta, és bár a szünetben még a vendégek vezettek, a hazaiak fordítani tudtak.

Pár sérülés ugyan finom ráncokat lehelt Sisa Tibornak, a hazaiak mesterének homlokára, de egy súlyos fertőzésen kellett volna átesnie a Diósgyőr keretének, hogy ne abszolút esélyes legyen odahaza a Siófok ellen. Az első helyzet ennek ellenére a vendégeké volt, és Kecskés Tamás beadása szó szerint csak pár centiméterrel volt hosszú a bevetődő Jusuf Dajicnak. Aztán a második is, Kiss Tamás távoli bombáját éppen csak ki tudta simogatni a léc alól a Siófokról érkezett kapus, Ribánszki László.

Meg sem lepődtünk azon, hogy a 20. percben vezetést szerzett a Siófok: az egykori diósgyőri Pál Szabolcs elvégzett gyorsan egy harmincméteres szabadrúgást, és a labda a még rendezkedő piros-fehér mezesek mellett-között a bal alsóba tekeredett.

L'Imam Seydi (több értelemben) kapásból egyenlíthetett volna, de öt méterről a kapu fölé perdített.

A szünetben Sisa Tibor kettős cserére szánta el magát, Elek Ákos és Seydi helyett a Gallardo, Fernando kettős állt be, közülük utóbbi pár perc múlva egyenlített, szépen fejelte a kapuba Gohér Gergő beívelését.

Nem adta fel a Siófok a támadásokat, Dajicnak ismét csak nüánszok hiányzott, de egyre veszélyesebb lett a hazai csapat, különösen a beívelések okoztak rendre pánikot a vendégvédelemben. A 67. percben fordított a DVTK: Gohér újabb remek beívelését Bacsa Patrik az ötösről a kapuba fejelte.

Összeszedetten, fegyelmezetten futballozott innentől a Diósgyőr, Luque is betalálhatott volna, de az ötösről a kapu fölé fejelt. Az elfáradó Siófoknak már nem volt esélye a pontszerzésre sem, nem engedte ki a kezéből a három pontot a szünetben felébresztett Diósgyőr.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

(A Sport Televízió felvételei)

„A SIÓFOKNAK NINCSENEK MINŐSÉGI CSERÉI”

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ
DIÓSGYŐRI VTK–SIÓFOK 2–1 (Fernando 54., Bacsa 67., ill. Pál Sz. 20.)
AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 5 4 1 – 9–4 +5 13
2. MTK Budapest 5 3 2 – 8–3 +5 11
3. Győri ETO 5 3 1 1 12–9 +3 10
4. Diósgyőri VTK 5 3 1 1 6–4 +2 10
5. DVSC-Teva 4 3 – 1 9–5 +4 9
6. Haladás 4 2 2 – 8–3 +5 8
7. Videoton FC 4 2 1 1 4–3 +1 7
8. Kaposvári Rákóczi 5 2 1 2 5–6 –1 7
9. Pécsi MFC 5 1 3 1 5–5 0 6
10. Ferencváros 5 1 2 2 6–6 0 5
11. Újpest FC 5 1 1 3 6–8 –2 4
12. Egri FC 5 1 1 3 5–8 –3 4
13. MVM Paks 5 – 3 2 7–9 –2 3
14. Lombard Pápa FC 4 – 2 2 2–7 –5 2
15. KTE-Phoenix Mecano 5 – 2 3 5–11 –6 2
16. Siófok 5 – 1 4 4–10 –6 1
Legfrissebb hírek

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
10 perce

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
15 perce

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupán

Tenisz
19 perce

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
46 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
1 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
1 órája

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 órája

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája