A Szolnok szerződést bontott Vágó Attilával

Vágólapra másolva!
2010.10.04. 10:37
null
Vágó már nem a Szolnok vezetőedzője (Fotó: Havran Zoltán)
Az NS úgy tudja, hogy ideiglenesen Tóth Dénes szakosztályelnök irányítja a szakmai munkát a Tisza-partiaknál, az átadás-átvétel során – a távozó Vágó Attila javaslatára – a keret tapasztalt játékosa, Pető Zoltán lehet a segítségére.

Az újonc Szolnok a hétvégén megsemmisítő, 4–0-s vereséget szenvedett hazai pályán a Siófoktól, és kilenc eddigi mérkőzéséből mindössze egyet megnyerve csupán a 14. helyen szerénykedik az NB I tabelláján.

A hírről szintén beszámoló regionális portál, a szoljon.hu idézi a döntést meghozó Ferencz Gábor klubelnököt:

„Ma délelőtt közös megegyezéssel szerződést bontottunk Vágó Attila vezetőedzővel. A válogatott Európa-bajnoki selejtezője miatt most kéthetes szünet következik az első osztályú bajnokságban, ennyi időnk van, hogy megtaláljuk utódját. Egyelőre senkivel sem tárgyaltunk, nincs jelöltünk."

A honlap információja szerint Ferencz Gábor és Vágó Attila a napokban bővebben is elmondja, szerintük mi vezetett a kialakult helyzethez. Az elnök mindenesetre elismerően szólt Vágó kétéves edzői munkájáról, és a tervezettnél gyengébb szereplés okaként a remélt helyi vállalkozói összefogás, a megfelelő anyagiak hiányát, valamint a nyári csapatépítési időszak – a hosszú NB II-es idény miatti – lerövidülését említette.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a kiesés elkerülése érdekében a télen alapvető erősítésre szorul a keret" – tette hozzá Ferencz Gábor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik