„A szemétben guberálunk és aztán megsértődünk”

AMIKOR MÉG MÁSODEDZŐRE SEM VOLT PÉNZ – A KLUBVEZETÉS HAZAI KIHÍVÁSAI

„Tizenöt év azzal telt el nap mint nap, hogyan tudunk pénzt szerezni, hogyan jutunk egyről a kettőre. Sajnos arról is vagyok híres, hogy akárhol dolgoztam, mindenhol rengeteg problémával küzdöttünk. Dolgoztam olyan NB I-es klubnál, amelynél még másodedzőre sem volt pénzünk, ezért az egyik játékost kértük meg arra, hogy lássa el a feladatokat.”

A legutóbb Dunaújvárosban, korábban Kecskeméten, Újpesten, Diósgyőrben és Siófokon is dolgozó Sallói István a fentiekkel foglalta össze az elmúlt másfél évtizedben sportvezetőként szerzett tapasztalatait, illetve több konkrét esetről is szót ejtett szemléltetés gyanánt. Történeteiből kiderül, hogy a 2000-es években hiányzott a magyar futballból az a tulajdonosi kör, amely elég tőkeerős ahhoz, hogy tényleges befektetésekkel, üzleti alapon tudja működtetni Magyarországon a profi futballt. Nehéz időszak volt, mert nem létezett központi támogatás és szervezett sportfinanszírozás.

Hangsúlyozta, hogy az elmúlt-két három évben következett be olyan változás – köszönhetően az átalakuló futballtámogatási rendszernek – aminek köszönhetően, már nemcsak az életben maradás lehet az egyesületek célja, hanem végre szakmai terveket is lehet készíteni és hosszú távra gondolkozni.

Sallói előadásában először is felvázolta a profi klubok működési modelljét, annak három pillérjét – felnőtt szakág (első és második csapat); akadémiai képzés, illetve utánpótlás-nevelés (U9–U19); grassroots (nem professzionális labdarúgó-tevékenység, pl.: női futball). Ugyanakkor rögtön egy nagy problémára is rávilágított: az MLSZ előírja az utánpótláscsapatok számát, de ezzel párhuzamosan, nem írta elő a létszámhoz minimálisan szükséges edzőpályák számát, így a beindult infrastruktúrafejlesztés előtt, klubonként átlag 2-3 pályával, lehetetlen volt az előírásoknak megfelelő számú csapatot jó szakmai színvonalon működtetni.

Ez eleve nagy vezetői kihívás sok klubnál, olyan kihívás, ami közvetlenül kihathat az utánpótlásban folyó szakmai munka színvonalára. Erre panaszkodott még a Budapest Honvédnál is az azóta már távozó akadémiai igazgató, Jasper de Muijnck – emlékezhetünk rá a Nemzeti Sport Online-nak adott interjúból. Márpedig, ha ez az élvonalban 2. helyen álló klubnál is probléma, akkor el lehet képzelni, mennyire nehezen felel meg az előírásoknak jó néhány, kisebb bázissal rendelkező vidéki klub, mondjuk, az NB II-ben.

„NEM IGAZ AZ, HOGY KEVÉS A GYEREK” – A KIVÁLASZTÁS ÉS A TÁMOGATÁSI RENDSZER

Sallói érdekes mód nem ért egyet azzal a Magyarországon közhellyé vált frázissal, hogy „kevés a gyerek”.

„Az MLSZ kimutatása szerint ma Magyarországon korosztályonként tizenötezer gyerek futballozik heti rendszerességgel valamilyen formában, próbálja ki és űzi hosszabb-rövidebb ideig a sportágat a Bozsik-programnak köszönhetően. Vagyis nem igaz az, hogy kevés a gyerek és ezért nincs minőség” – szögezte le a korábbi sportvezető.

„Az átlagosan korosztályonként születő negyvenötezer fiú egyharmadát sikerül elérni a Bozsik-programmal, és ez a szám is szinte kezelhetetlen már a kevés edzőfelület miatt. A tizenötezerből viszont az akadémiákon, utánpótlásközpontokban, tizenöt éves kortól, már csak háromszáz-háromszázötven gyereknek van helye korosztályonként, ha a belga Double Pass által átvilágított 15 klub utánpótlásképzését tekintjük akadémiai rendszernek.

Közülük pedig átlagosan harmincan jutnak el az NB II-be, tizenöten az NB I-be és a tizenötezerből a jelenlegi számok alapján csak két-három játékos jut el a válogatottig, a külföldi szerződésig. Ezek nem a magyar rendszer hibái, egyszerűen ennyi hely van csak a profi osztályokban, és a válogatottban egy-egy korosztály számára, kivéve a nemzetközi szint, mert pont az lesz majd a magyar labdarúgás fejlődésének mércéje, hogy hány játékost tudunk a magyarnál magasabb szintű ligákba kiképezni, és főleg az öt topliga valamelyikébe. Egyelőre ezen a fronton elég gyengén állunk, mert jelenleg hét játékosunk van csak az öt topligában, akik közül csak kettő nevezhető alapembernek. Összehasonlításul, a szerbeknél ez a szám harminchat, a horvátoknál harmincegy.

Az NB I-be jutás esélyei jelentősen csökkentek azzal, hogy az MLSZ tizenkettőre csökkentette a csapatok létszámát. Hiába szeretnénk több magyar fiatalt az élvonalban látni, ha közben a csapatok számát a korábbi létszám negyedével csökkentjük. A jelenlegi szabályozás mellett csökkent ugyan a légiósok száma, de így is száz magyar fiatallal kevesebb futballozik az élvonalban, mint a tizenhat csapatos bajnokságban.”

Sallói szerint egyelőre korai messzemenő következtetéseket levonni, de félő hogy a jelenlegi kiválasztási és támogatási rendszer, illetve az úgynevezett „fiatalszabály” kontraszelekciót szülhet azzal, hogy mindig van egy kiemelt korosztály, amelynek a szereplését anyagilag még ösztönzi a szövetség, olyanok kaphatnak időlegesen szerepet az NB I-ben, akiknek a képességük alapján nem feltétlenül lenne ott a helyük.

Míg a támogatott korból már „kiöregedők”, mivel kevés a hely, nem biztos, hogy újra lehetőséget kapnak az élvonalban, még ha nem is gyengébbek, mint a helyükre kerülők, mert ha egyszer kikerülnek az élvonalból, még inkább lelassulhat vagy meg is állhat a fejlődésük, ha nem megfelelően dolgozzák fel az ölükbe hulló lehetőséget. Példaként említette az 1995-ös születésű korosztályt, amelynek a tagjai az előző szezonban voltak kedvezményezettek, és így akkor 21-en léptek pályára az NB I-ben, míg az új szezonban, már „öregként” csak 13-an, az NB II-ben tavaly 40-en, idén 27-en.

*A jelenlegi szezonból a 16. forduló utáni adatok állnak rendelkezésre.

„AZT IS LEÍRJÁK, MERRE MOZOGJON A BALHÁTVÉD” – KLUBFILOZÓFIA

Sallói István a játékospolitika és klubfilozófia tárgykörénél több modellt különített el. Az eltérő modellek más-más transzferstratégiát feltételeznek. Az egyik lehet alapvetően eredményközpontú felfogás, melyben a szakmai eredményesség az elsődleges, ilyen jelenleg itthon a Ferencváros és a Videoton.

Egy másik a kereskedelmi célú, gazdasági sikereket előtérbe helyező felfogás, amire az Újpest lehet a példa. A lilák az elmúlt években több légióst is azzal a céllal igazoltak, hogy haszonnal tovább tudják őket értékesíteni (így jutottak jelentős bevételhez például Asmir Suljic vagy Mbaye Diagne játékjogának eladásából).

Aztán egy másik, de az előzővel akár össze is kapcsolható felfogás a nevelőkluboké, amelyek hosszú távon a saját nevelésű játékosokra alapozva szeretnék biztosítani a működésüket. Ilyen az MTK, de most már a Honvéd és a Vasas is.

Sallói szerint viszont az egyik legnagyobb probléma Magyarországon, hogy nincsenek olyan tisztán és világosan lefektetve a klubműködés alapelvei, mint külföldön.

„Amikor a Wolverhamptonnál dolgoztam megfigyelőként, kaptam egy hetvenoldalas kézikönyvet a klub szakmai, filozófiájáról, elvárásairól. Mi itthon sok mindenről beszélünk, de ezekből nagyon keveset írunk le. Az angol klubnál a játékrendszer, felállási forma és egyénileg posztonként, pontokba szedve le volt írva, hogy melyik pozícióban mit várnak el a játékostól, milyen taktikai, technikai, fizikai és mentális képességeknek kell megfelelniük a labdarúgóknak. Továbbá az is le volt fektetve, hogy adott játékhelyzetekben milyen taktikát követ a csapat, milyen mozgást várnak el a balhátvédtől, merre kell passzolnia a középső védőnek. A szakvezetőnek pedig a lefektetett klubfilozófiával összhangban kell dolgoznia. Az nem megy, mint az egyik korábbi klubomnál, hogy a az edző jóváhagyásával szerződtettük az új játékosokat, akiket aztán a szakvezető nem tett be a csapatba, és ezzel szembement a klub koncepciójával.

Angliában ez úgy ment, hogy volt egy menedzselési ábra, amelyen a keretben szereplő minden egyes játékos fel volt tüntetve, és mellé volt írva, hogy mik a klub hosszú távú céljai vele kapcsolatban, hol vannak a csapat gyenge pontjai, mely posztokon szükséges változtatni. Ezzel párhuzamosan pedig készült egy másik ábra, amelyen a kiszemelt játékosok szerepeltek. Így folyamatosan megvolt a terv, hogy mely posztokon és hogyan, kikkel lehet változtatni a kereten."

„HADD IGAZOLJAK ÉN IS!" – A TULAJDONOSOK SZEREPE, JÁTÉKOSPOLITIKA

Magyarországon ezzel szemben sokszor még azt sem lehet egyértelműen látni, hogy a klub vezetőségben pontosan kinek mi a feladata, a rengeteg titulus mögött, mi a valós jogkör. Sallói ezért az előadásában világosan definiálta, elkülönítette a különböző vezetői titulusokhoz köthető feladatköröket – aszerint, ahogy ez nyugati, profi kluboknál működik.

Ez alapján a mindenkori ügyvezető felel a klub cégszerű ügyeiért, ügyviteléért. A sportigazgató (ez az a feladatkör, ami itthon a legtöbb klubnál máig nem létezik) a játékospolitikáért, aki a tulajdonos által biztosított keretek között, a vezetőedzővel egyeztetve, a játékoskeretet alakítja. A vezetőedző a szakmai munkát irányítja, míg elsősorban az utánpótlásban beszélhetünk szakmai igazgatóról, aki tulajdonképpen az edzők edzője, ő hangolja össze a különböző korosztályoknál folyó munkát, hogy illeszkedjen a klubfilozófiához, a meghatározott játékstílushoz.

Németországban már régóta meghonosodott a sportigazgató státusz, viszont Angliában annyiban más a helyzet, hogy a menedzser egy személyben a vezetőedző és a sportigazgató feladatait is végzi. De ez is változik, ma már egyre több klub alkalmaz sportigazgatót és az átigazolásokért is egy stáb felel, és a stábon belül mindenkinek megvan a maga feladata.

„A profin működő kluboknál mindenki a feladatkörének megfelelően végzi a munkáját. A Chelsea-nél Roman Abramovics nem fogja megmondani Antonio Conténak, hogy kit szerződtessen. Vannak játékosmegfigyelők, akiknek a feltérképezés a feladatuk, és van egy vezető játékosmegfigyelő ( Head Scout), aki ezt a munkát irányítja, ő tesz javaslatot a kiszemeltek szerződtetésére. Ezzel szemben Magyarországon dolgoztam olyan tulajdonossal, aki azt mondta: »annyi pénzt teszek bele ebbe a csapatba, hadd igazoljak én is.« Itt mindenki azt érzi, hogy ért hozzá. Nem világosak a szerepek. A belga Double Pass-jelentés is arra figyelmeztetett, hogy nálunk túl erős a tulajdonosi befolyás, amivel szemben meg kellene hagyni a döntési kompetenciát az adott területek vezetőinek. Ezért is mondtam mindig azt klubvezetőként a saját szerepemről, hogy erős tanácsadói pozícióban vagyok: minden lépésemről meg kell győznöm a tulajdonost, mert a végső döntést mindig ő hozza – ez szinte mindegyik klubomnál így volt.”

„A SZEMÉTBEN GUBERÁLUNK, ÉS AZTÁN MEGSÉRTŐDÜNK" – ERŐFORRÁSOK KONTRA CÉLOK

A másik, igazán nagy probléma Sallói elmondása szerint évekig az volt Magyarországon, hogy a rendelkezésre álló erőforrások nem voltak összhangban a vágyott célokkal.

„A szemétben guberálunk, és aztán megsértődünk, hogy miért nem találunk jobbat, miért nincs eredmény. Elvárás volt a tulajdonos, a szurkolók vagy éppen a sajtó részéről, hogy minőségi légiósokat szerződtessünk. Miközben éveken keresztül az ingyen igazolható játékosok közül válogathattunk, mert a tulajdonosok nem akartak átigazolási díjat fizetni, csak olyanok jöhettek szóba, akik a kicsit is erősebb bajnokságokban nem kellettek senkinek. A klub sem különbözik az egyéb üzleti vállalkozásoktól, csak befektetéssel lehet minőséget vagy pénzt termelni. Ingyen jó játékos, a legritkább esetben kószál a piacon, csak mázlival lehet ilyenekbe belenyúlni, amire azért volt itthon példa, de a kísérletezések miatt, sok selejt is bekerül a magyar piacra, akik miatt rossz a megítélése a külföldieknek, pedig az elmúlt hat-hét év alatt, több pénzt hoztak a konyhára az eladásukkal, mint a magyar játékosok.

Érdekes itthon az ügynökök negatív megítélése, amit nem teljesen értek, mert a magyar kluboknak nincs megfelelő scoutrendszerük, így az ügynökök segítségére szorulnak, még a magyar piacon is, pláne ha külföldről akarnak igazolni. Ráadásul nincs meg az a nemzetközi kapcsolatrendszerük, mely révén az értékesebb futballistákat el tudnák adni külföldre. Sőt, még a közelmúltból is tudok olyan átigazolást, amikor a klubok elakadtak az adminisztrációban, mert nem volt olyan személy az illetékesek között, aki megfelelő szinten tudott volna angolul..."

A kérdés a fentiek ismeretében most már csak az, hogy a futball állami támogatási rendszerének átalakulásával, a korábbihoz képest sokkal jelentősebb tévéközvetítési és szerencsejáték-bevételek megjelenésével és az infrastruktúra fejlesztésekkel egyidejűleg változik-e a hazai tulajdonosi szemlélet és szándék, hogy kialakulhasson egy valós döntési jogkörrel rendelkező, képzett, nyelveket beszélő vezetői réteg, létrejönnek-e a klubfilozófia mentén részletekig szabályozott működési modellek.

„A MAGYAR PÁLYÁKON NEM LÁTUNK MOSOLYGÓ FUTBALLISTÁKAT – DÁRDAI EZEN TUDOTT VÁLTOZTATNI” – CIKKÜNK HAMAROSAN JELENTKEZŐ MÁSODIK RÉSZÉBEN SALLÓI MAGYAR FUTBALLISTÁKRÓL KIALAKULT VÉLEMÉNYÉT ÉS A DÁRDAI PÁL SZÖVETSÉGI KAPITÁNY STÁBJÁBAN SZERZETT TAPASZTALATAIT MUTATJUK BE.