A román bajnok szerződtetné az NB I egyik legjobb csatárát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.16. 10:21
null
Diagne újra felkeltette a bukarestiek figyelmét (Fotó: Hegedüs Gábor)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a Steaua Bucuresti érdeklődik az Újpest szenegáli csatára, az NB I-ben 11 gólnál járó Mbaye Diagne iránt, a román bajnoki címvédő nem először szeretné szerződtetni a csatárt.

A Steaua Bucuresti-nél már tavaly nyáron is szóba került az akkor még a Juventus alkalmazásában álló csatár szerződtetése, aki 2014-ben a belga élvonalbeli Lierse kölcsönjátékosaként 11 bajnokin hét gólt szerzett. Akkor ezzel a teljesítményével hívta fel magára a bukarestiek figyelmét, akik szerették volna kölcsönvenni.

2014 júliusában a gsp.ro már kész tényként közölte, hogy Diagne hamarosan Bukarestbe érkezik, hogy aláírja a szerződését, ám az ügylet meghiúsult, a felek mégsem tudtak megegyezni.

Azóta az Újpest végleg megszerezte a csatár játékjogát, Diagne négy évre kötelezte el magát. Mivel a lila-fehéreknél jó teljesítménnyel rukkolt ki, 11 gólt szerzett, amivel második helyen áll az NB I góllövőlistáján, és legutóbb a Ferencváros elleni derbin az ő találatával győzött a csapata, nem meglepő, hogy ismét felfigyeltek a teljesítményére.

Kedden már jeleztük, hogy Romániából érdeklődnek iránta, és azóta megtudtuk, hogy 26-szoros bajnok Steauáról van szó, egyelőre a kapcsolatfelvételnél tartanak a felek.

Nagy kérdés, hogy az Újpest hajlandó lenne-e télen elengedni legjobbját (a választ lásd alsó keretes írásunkban), és a Steaua egyáltalán ki tudná-e fizetni a vételárát, ami minden bizonnyal megközelítheti vagy akár meg is haladhatja az egymillió eurót (a transfermarkt.de 800 ezer euróra becsüli a piaci értékét). Diagne korábban a Nemzeti Sport Online-nak adott interjúban beszélt arról, hogy úgy szerződhetett Újpestre, hogy továbbadás esetén bizonyos százalékban a Juventus is részesedik a vételárából, ami jelentősen drágíthatja a játékjogát.

„A Steaua valóban csatárt keres, ugyanis a nyáron a CFR-től ötszázezer euróért vásárolt francia Grégory Tadé nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, csak két akciógólt szerzett eddig. Jobb híján többször is a válogatott középpályás, Alexandru Chipciu játszott csatárt. De mivel a Steaua nem szerepel jól ebben az idényben, csak az ötödik helyen áll a tabellán, nyilvánvaló, hogy télen erősíteni szeretne" – fogalmazott megkeresésünkre Boros Miklós erdélyi szakíró.

„A bukarestiek az elmúlt években több olcsó játékossal is befürödtek, így elképzelhetőnek tartom, hogy most hajlandóak egymillió eurót is kifizetni. Már csak azért is, mert ötszázezer és egymillió euró közötti összegért máskor is vásároltak már" – tett hozzá kollégánk.

NEM ELADÓ!

Az Újpesttől származó legfrissebb értesüléseink szerint a klub egyelőre nem kíván megválni az ősszel 11 gólt szerző Diagne-tól, így a Steaua Bucuresti hiába is érdeklődik, ezúttal sem tudja szerződtetni a szenegáli csatárt.

Gyaníthatóan persze van az az ajánlat, amelyen már elgondolkodnának Újpesten, de az aligha Bukarestből fog érkezni. Másrészt az őszi jó bajnoki hajrá után, tudva azt, hogy 2. helyen telelnek a lilák, inkább nyáron kerülhet szóba nagyobb eséllyel Diagne játékjogának az értékesítése. Tavasszal a dobogós helyezése megtartása lehet a fő cél, amire szükség lesz a csatárra, ha már télen távozna, nehezebb lenne őt pótolni. Diagne-t 2019-ig köti a szerződése Újpestre.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Mbaye Diagne (szenegáli, Steaua – Románia), Tóth Patrik (Budaörs, Balmazújváros)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik