A Roma klasszisa a Vasast és Budapestet is megismeri

Vágólapra másolva!
2011.07.26. 13:08
null
A Budapestre készülő Perrotta nyilatkozott az új római érkezőkről, Luis Enriquéről és Bojan Krkicről,<br />illetve az állandóságot jelentő Francesco Tottiról (Fotó: Mirkó István)
Ha egy harminchárom éves embernek szobrot emelnek, valami nem stimmel: ha nem a szobrászművész önarcképéről van szó, az alkotást csakis valami beteg politikus perverz önimádata ihlethette. Simone Perrotta, bár futballöltözői szinten az értelmiséghez sorolható, még véletlenül sem beteg politikus, bronzszobrát mégis bárki megcsodálhatja Manchester mellett. Hogy miért ott, kiderül az interjúból, amelyet – Gelei Károlynak, az augusztus 3-i Vasas–Roma gálamérkőzés szervezőjének köszönhetően – a Roma brunicói edzőtáborában készítettünk a világbajnok középpályással.

– Gyakran jár Angliába, hogy megkoszorúzza saját bronzszobrát?
– Megmondom őszintén, még egyszer sem láttam. Tavaly decemberi felavatása óta nem jártam Tameside-ban, így a helyi polgármester gesztusáról is csak hallomásból tudok.

– Pedig ritka trió állt össze a talapzaton, hiszen egymás mellé került a Manchester melletti település három világbajnoki aranyérmes szülöttje, az 1966-os angol csapathoz tartozó Geoff Hurst és Jimmy Armfield, valamint Ön, a 2006-os győztes.
– Nem mindenki kap szobrot a szülőhelyén, így mondanom sem kell, az alkotás hatalmas megtiszteltetés számomra. Ráadásul olyan országban ismertek el, amelyet elhagytam, és amelybe soha többé nem költöztem vissza. Ha erre gondolok, különösen jóleső érzés, hogy a tameside-i vezetők nem felejtettek el. Mély nyomot nem hagyhattam a helyiekben, hiszen ötéves voltam, amikor a családom Olaszországba költözött.

– Elvileg lehetett volna angol válogatott is.

– Lehettem volna.

– Úgy is mondhatnám: nem sokon múlott, hogy öt évvel ezelőtt a világbajnoki aranyérem helyett a negyeddöntős búcsú jut osztályrészéül.
– Azért nagy dilemmát nem jelentett számomra, hogy Angliát vagy Olaszországot válasszam-e. Tizennégy esztendős koromban szembesültem a kérdéssel, amelyet igen hamar megválaszoltam: a szüleim olaszok, ötéves koromtól itt élek, érzelmileg ehhez az országhoz kötődöm erősebben. De nem tagadom, az én szememben Anglia sem csupán egy ország a sok közül.

Az  Angliában született játékost mindig bizsergés
fogja el, ha hazatér
Az Angliában született játékost mindig bizsergés fogja el, ha hazatér

– Ezt hogy érti?
– Mindig valami bizsergető, otthonos érzés tölt el, amikor Angliába érkezem. Valahol mélyen őrzöm magamban a földet, része maradt az életemnek, és sohasem felejtem, hogy az a szülőhazám.

– Szereti a nyári felkészülési mérkőzéseket?
– Megvan a maguk szerepe. Lehetőséget kínálnak arra, hogy lemérjük, hol tartunk a munkában, min kell még csiszolnunk. Ami pedig a budapesti meccset illeti, számomra különösen vonzó az út.

– Való igaz, nem minden labdarúgó előtt adódik alkalom, hogy a Vasas ellen futballozzon...
– Elsősorban a helyszínre gondoltam. Még sohasem jártam Budapesten, így az augusztus harmadikai találkozó arra is jó, hogy egy új várost megismerjek.

– Az előző bajnoki idényben hatodik lett a Roma. Lesz előrelépés?
– Biztos vagyok benne, hogy nagy csapat van születőben, amely szép élményeket szerez majd a szurkolóknak. Nagynak tehát nagy lesz, de hogy végül győztes-e, azt még nem tudom. Az akarat biztosan nem hiányzik. Rengeteg körülmény megváltozott, új a tulajdonos, új az edző, de örömmel tapasztalom, hogy a játékoskeretet nem alakították át gyökeresen. Akik jöttek, csak erősítést jelentenek: Bojan Krkic bizonyított a Barcelonánál, Erik Lamela a River Plate-nél, a tapasztalt Gabriel Heinzével pedig tovább stabilizálódott az amúgy sem gyenge védelem.

– És Luis Enrique?
– Fiatal és rendkívül tehetséges spanyol edző. Vagy úgy is mondhatnám, nem olasz. Kívülről érkezett, idegen stílust képvisel, a labdabirtoklásra épülő spanyol iskolát igyekszik meghonosítani. Ez a fajta játék elsőre talán unalmasnak látszik, ugyanakkor rendkívül eredményes. De nem csak szakmailag, emberileg is elismerésre méltó, amit Luis Enrique csinál. Hogy mást ne mondjak, nem kis teljesítmény az ifijátékosokig bezárólag mindenkinek rögtön megtanulni a nevét.

– Óriási vihart kavart, hogy Franco Baldini, a Roma új általános igazgatója lustának nevezte Francesco Tottit. Tényleg lusta?
– Látták a délutáni edzést?

– Igen.
– Akkor azt hiszem, nekem nem is kell válaszolnom a kérdésre. Elegendő megnézni, milyen elszántsággal és alapossággal végzi a gyakorlatokat. Kivételes képességei mellett a játékostársaival is megtalálja a közös hangot. Én hét éve vagyok a Románál, és a meccseken, az edzéseken ugyanazt a Tottit látom, akit az első napon megismertem.

– Zavarja, hogy egy Perrotta-interjúban is Totti a téma?
– Megszoktam. Normális, hogy a földkerekség bármely részéről érkeznek újságírók, egyből a csapatkapitány felől érdeklődnek.

– Tavaly októberben Ön is játszott a Roma–Genoa bajnokin, amelyet Magyarországon nagy örömmel figyeltek: a kettő egyes vereséget szenvedő genovaiak szépítő gólját Rudolf Gergely rúgta.
– Emlékszem rá. A magyar csatárról gólján kívül is pozitív benyomásokat szereztem, eltökélt, harcos futballistát ismertem meg benne. Tudom, hogy a Genoa után a Bariban is jó teljesítményt nyújtott, az a fajta légiós, aki emeli a Serie A színvonalát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik