A Puskás „búcsúbajnokija” után ismét a Puskásban a Fradi

Vágólapra másolva!
2013.03.29. 11:04
null
A Ferencváros legutóbb 2011 augusztusában játszott a Puskás Ferenc Stadionban (Fotó: NS-archív)
Ha az időjárás engedi, a hószünet és a válogatott szünet után ismét teljes fordulót bonyolítanak le a labdarúgó NB I-ben. A hétvége rangadója a Győri ETO–DVTK találkozó, de patinás párosításból – MTK–Bp. Honvéd, DVSC–Újpest – akad még ebben a körben. Az FTC ideiglenesen a Puskás Ferenc Stadionban talál otthonra, míg építik új stadionját – a Fradi legutóbb 2011-ben, a Vasas vendégeként játszott itt bajnokit. Az lett volna a PFS búcsúbajnokija egyébként...

 

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–LOMBARD PÁPA

♦ A Rákóczi sokáig jól szerepelt hazai pályán a szezonban – csupán a Videoton tudott nyerni Kaposváron az ősszel –, ám a legutóbbi két meccsét elvesztette saját stadionjában, az ETO (1–2) és a Kecskemét (2–3) ellen.

♦ Az MTK elleni, november végi mérkőzés óta a Kaposvár hazai pályán mindkét meccsén szerzett és kapott is gólt. Pedig ősszel kifejezetten alacsony volt a „góltermés” a Rákóczinál.

♦ A két csapat legutóbbi kaposvári bajnokiján az azóta Pécsre igazolt Miroszlav Grumics duplájával nyert a Rákóczi. A legutóbbi kaposvári meccsen (amely a Ligakupában volt) 2–1-re győzött a Rákóczi.

♦ Az ősszel az összes kaposvári bajnokin kilenc gól esett. A tavaszi két kaposvári NB I-es meccsen nyolc.

♦ A Kaposvár legutóbbi négy bajnokiján nyeretlen, és ugyanúgy elveszítette legutóbbi három NB I-es meccsét, mint a Lombard.

♦ A pápaiak november 25. óta nem szereztek gólt bajnoki mérkőzésen, azóta a Pakstól, a Ferencvárostól és az MTK-tól is nullára kaptak ki. A gólcsend a mérkőzés kezdésének pillanatában 321 percet számlál. Még egy góltalansági sorozat: a Lombard legutóbb október 26-án az Egernek talált be idegenben.

♦ A Lombard 2012. szeptember 15. óta nem nyert idegenben, akkor a Kecskemétet verte meg 2–1-re. Azóta 0–2–4 a mérleg.

VIDEOTON–SIÓFOK

♦ A Videoton legutóbbi két bajnokiját egyaránt négy gólt vágva nyerte meg, 2004 óta nem fordult elő az, hogy a fehérváriak két egymást követő NB I-es meccsen legalább négyszer betaláljanak.

♦ A Siófok 2012. május 19. óta nem nyert idegenben bajnokit – sőt, azóta kettő (Eger, MTK) kivételével mindet elveszítette –, akkor a Ferencvárost győzte le 1–0-ra.

♦ A siófokiak 2002 novembere óta nem tudtak győzni a Videoton otthonában, akkor 4–2-re nyertek. Azóta nem termett itt babér a Balaton-partiaknak, 2011 őszén például benyeltek egy hetest: Filipe Oliveira a 41. percben nyitotta meg a gólok sorát, ezt követően André Alves háromszor, Nikolics Nemanja kétszer, Sándor György egyszer köszönt be. Az utolsó négy Vidi-gól az utolsó tíz percben esett.

♦ A Videoton október eleje óta nem veszített bajnokit hazai pályán, akkor a Ferencváros győzött 2–1-re a Sóstói Stadionban. Kapott gól nélkül ebben a szezonban a Honvéd, a Győri ETO és a DVTK hozta székesfehérvári mérkőzését.

♦ A listavezető ETO után a legutóbbi hat fordulót figyelembe véve a Videoton van a legjobb formában az NB I-ben, a fehérvári mérleg 4–1–1.

♦ Vendégként a Siófok kapta a legtöbb gólt (23) a 2012–2013-as idényben, és a mezőnyben már csak a Balaton-partiak nyeretlenek idegenben (0–2–8 a mérlegük látogatóként).

MTK–BP. HONVÉD

♦ A héten szoboravató volt Kispesten, Puskás Ferenc második szobrát kapta meg a kerületben – a mellszobor a Kőbánya-Kispest bevásárlóközpont előtti parkban tekinthető meg. A másik szobor a Berzsenyi utcai (most már Puskás Ferenc) Általános Iskolában van.

♦ Az MTK kiesését hozó 2010–2011-es idényben a kék-fehérek oda-vissza legyőzték a Honvédot (2–1, 3–1).

♦ A kispestiek 2010. március 6. óta nem verték meg bajnokin az MTK-t, akkor 4–1-re győztek.

♦ Az egyik leggólgazdagabb magyar élvonalbeli bajnoki az 1955. január 9-én játszott Bp. Vörös Lobogó (azaz MTK)–Bp. Honvéd összecsapás. A kispestiek 9:7-re nyerték meg a legendás rangadót a kor két meghatározó magyar csapata között.

♦ Az 1986-os tavaszi idényben (22. forduló) 5–5-re végzett az MTK és a Honvéd, a Nemzeti Sport ötcsillagosra értékelte a meccset. Az akkor otthon játszó Honvéd a 35. percben 4–1-re vezetett, az MTK a 61. percre (!) 5–4-re fordított, a vége iksz.

♦ A két patinás fővárosi klub eddig 177 élvonalbeli bajnokit vívott, az MTK 80–42–55-re vezet összesítésben.

♦ Az MTK szezonbeli 31 góljából 22 találatot hazai pályán ért el – otthon ennél csak a Győri ETO eredményesebb, 24 góllal. Az egész NB I-ből hazai pályán csak a Győri ETO-nak, az MTK-nak és a Debrecennek van két szerzett gól fölötti meccsenkénti átlaga.

KECSKEMÉTI TE–PÉCSI MFC

♦ Pécsi győzelem esetén a PMFC megelőzi a Kecskemétet a tabellán.

♦ Az előző idényben a Pécs első tavaszi győzelmét Kecskeméten aratta, 2–1-re győzött. Utána tízmeccses nyeretlenség következett, a 2011–2012-es szezonban már nem nyert a Pécs...

♦ A Pécs október 5-én győzött Kispesten, azóta nyeretlen vendégként, legutóbbi két idegenbeli bajnokiját (Ferencváros, Debrecen) három, illetve négy gólt kapva veszítette el.

♦ Pozitívum a PMFC-nek, hogy a csapat kifejezetten gólérzékeny idegenben: 2012 szeptemberében az ETO lenullázta a pécsieket, akik azóta mindegyik idegenbeli mérkőzésükön betaláltak legalább egyszer.

♦ A Kecskemét a legutóbbi bajnokiján hatmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg, hazai pályán viszont még ez várat magára: a KTE otthon legutóbb (október 20-án) a Haladást tudta legyőzni.

♦ 2012. május 18-án az Újpest, 2013. március 2-án a Debrecen játszott gól nélküli döntetlent Kecskeméten. A két bajnoki között a KTE-nek hazai pályán kizárólag olyan mérkőzései voltak, amelyeken mind a két csapat betalált.

♦ A Kecskemét kevesebb pontot szerzett ebben a szezonban otthon (11), mint a Pécs idegenben (13).

PAKS–HALADÁS

♦ Paksi sorminta november közepe óta, az összes tétmérkőzést figyelembe véve: vereség, győzelem, vereség, győzelem, vereség, győzelem, vereség. Ezek szerint győzelem jön.

♦ A Paks ebben a szezonban mindössze két hazai bajnokiját nyerte meg, a Siófok és a Pápa ellen. A Haladás idegenben győzött csupán kétszer, a Siófok és az Eger ellen.

♦ A Haladás ebben a szezonban egyszer kapott csak ki saját stadionjában, pont mostani vendéglátójától, a Pakstól.

♦ A Haladás hatmeccses veretlenségi szériában menetel, november 3., a Pápa elleni vereség – Artner Tamás ezt követően felajánlotta lemondását, amelyet a vezetőség nem fogadott el, sőt, azóta hosszabbítási ajánlatot tett – óta nem kapott ki bajnokin. A szombathelyiek a pápai kudarc óta mindegyik NB I-es meccsükön betaláltak.

♦ Ebben a szezonban a szombathelyiek végezhették el a legtöbb tizenegyest, és egyszer sem hibáztak. Iszlai Bence öt, Halmosi Péter két, Andorka Péter és Kenesei Krisztián egy-egy büntetőt értékesített.

♦ A Haladás a tavaszi bajnokikon kizárólag tizenegyesből tudott betalálni. A szombathelyiek legutóbbi akciógólját az ifjú Kalász Milán szerezte, még az ETO elleni őszi záró mérkőzésen.

FTC–EGRI FC

♦ A Ferencváros még veretlen az NB I-ben az Eger ellen, az összmérleg hatalmas FTC-fölényt mutat (8–3–0).

♦ A Fradi pályaválasztóként mindig legyőzte az Egert, háromszor a Puskás Ferenc Stadionban (akkor még Népstadionban), kétszer az Üllői úton.

♦ Az első NB I-es Ferencváros–Eger mérkőzést a Népstadionban rendezték, a már biztos bajnok zöld-fehérek 13 ezer néző előtt Varga Zoltán csúsztatásával győztek 1:0-ra 1967. november 6-án.

♦ A Fradi legutóbbi három bajnoki meccsét megnyerte, veretlenségi szériája immár négy mérkőzést számlál. Ezen a négy találkozón Ricardo Moniz csapata mindig legalább két gólt szerzett.

♦ Fejjel továbbra is a ferencvárosi Böde Dániel a legeredményesebb ebben az NB I-es szezonban – az első válogatott gólját Isztambulban (lábbal) megszerző támadó öt fejes gólnál tart.

♦ Az Eger sorozatban hét bajnokit veszített el, nyeretlenségi sorozata tizenegy mérkőzéses, szeptember 22. óta tart. A bajnokságban az egriek legutóbb a DVSC-t tudták megverni.

♦ A két csapat a Ligakupában elődöntőt vívott, a Ferencváros 3–1, 1–0-val lépett tovább.

♦ A Ferencváros a Vasas pályaválasztása mellett játszott legutóbb bajnokit a Puskás Ferenc Stadionban, 2011. augusztus 28-án. A Vasas Kovács Gábor és Bárányos Zsolt góljával 2–0-ra nyert. Enyhe (enyhe?) irónia, hogy az a meccs „hivatalosan” a Puskás Ferenc Stadion búcsúja is lett volna, ám a bontás elmaradt, most pedig a Ferencváros költözik albérletbe a legnagyobb magyar stadionba, hisz az Albert Flórián Stadion bontását már elkezdték... Az új FTC-stadion alapkövét csütörtökön rakták le.

AZ ÁLLÁS
1. Győr19135 139–17+2244
2. MTK 19105 431–20+1135
3. DVSC19102 728–19 +932
4. Videoton 19 95 529–15+1432
5. FTC19 87 431–24 +731
6. Honvéd19 84 730–29 +128
7. DVTK19 77 519–20 –128
8. Paks19 68 530–22 +826
9. Haladás19 67 625–20 +525
10. KTE19 66 724–28 –424
11.Kaposvár19 65 820–25 –523
12. Újpest 19 57 726–30 –422
13. Pécs19 57 720–26 –622
14. Pápa 19 55 916–30–1420
15. Eger19 251215–35–2011
16. Siófok19 231417–40–23 9

DVSC–ÚJPEST

♦ Nagy múltú párosítás, ez a két csapat 84. mérkőzése, és nem túlzás azt állítani, hogy a debreceniek egyik legkevésbé kedvelt ellenfelükkel találkoznak. Az összmérleg ugyanis 41–27–15 az Újpest javára. Igaz, az előző szezonban a Loki oda-vissza nyert (3–2 Debrecenben, 5–1 Újpesten). Az őszi mérkőzés 0–0-ra végződött, miután a csapatok rengeteg lehetőséget puskáztak el.

♦ Bognár Tamás vezette volna az Újpest–Paks (0–6) mérkőzést, ám Katarban „vendégszerepelt”, így került az a meccs Becséri Dánielhez.

♦ Egyik csapat formája sem kiemelkedő, a Debrecen a 9., az Újpest 14. helyen áll a legutóbbi hat forduló alapján készített formatabellán.

♦ A Loki az előző két hazai NB I-es meccsét megnyerte (a Kaposvár és a Pécs ellen), viszont legutóbbi négy hazai bajnokiján kapott gólt. Érdekes, hogy ezek közül a meccsek közül háromszor a vendégcsapat szerzett vezetést az Oláh Gábor utcában.

♦ Már hosszú ideje nagyon gyengén szerepel az Újpest idegenben. A lilák ebben a szezonban csak Pécsett nyertek, mérlegük 1–4–5. A DVTK, az Újpest, a Lombard Pápa és az Eger nyert ebben az idényben egy-egy idegenbeli mérkőzést, a Siófok egyet sem. A lilák legutóbbi ötven idegenbeli bajnokijukból mindössze kilencet nyertek meg...

♦ A Loki legutóbbi ötven hazai bajnokijából csupán négyet veszített el, a Siófok, a Haladás, a Paks és az MTK ellen.

♦ A Debrecen eddig négyszer játszott bajnokit a szezonban fővárosi csapattal, a Honvédot legyőzte otthon, az MTK-tól kikapott hazai pályán, idegenben ikszelt az Újpesttel és kikapott a Fraditól.

♦ Az újpesti Kabát Péter a Ferencváros ellen szerzett góljával utolérte a góllövőlista élén a debreceni Adamo Coulibalyt, mindketten 11 találattal állnak.

♦ Az Újpest NB I-es mérkőzést 2009. október 30-án tudott nyerni az Oláh Gábor utcában: Rudolf Gergely büntetőből szerzett vezetést a Debrecennek, Kabát Péter ugyancsak tizenegyesből egyenlített, majd a 90. percben szerzett góljával a lilák meg is nyerték a találkozót.

GYŐRI ETO–DIÓSGYŐRI VTK

♦ A győriek 1. forduló óta tartó bajnoki veretlenségi szériája immár 18 mérkőzésesre „hízott”.

♦ A tavaszi bajnokikon csak légiósok szereztek az ETO-ban gólt, kettőt Nikola Trajkovics, egyet-egyet Nemanja Andrics és Tarmo Kink.

♦ Győrből legutóbb a Bp. Honvéd vitt el bajnoki pontot, 2012. november 4-én (0–0).

♦ A Győr hazai mérlege pazar, 8–2–0, a Honvédon kívül még a Haladás ikszelt az ETO Parkban. Az ETO szerezte a legtöbb pontot (26) hazai pályán, és szerezte a legtöbb gólt (24, 2.4-es átlag) is.

♦ A Diósgyőr mérlege idegenben nem túl acélos: a DVTK legutóbbi, vendégként megvívott bajnokiját megnyerte az Eger ellen, ám a szezonban ez az egyetlen idegenbeli sikere, a mérleg 1–5–3. A DVTK mindössze hatszor talált be idegenben, ez holtversenyben a Lombarddal a legkevesebb az NB I-ben.

♦ A DVTK hosszú veretlenségi sorozatban menetel (persze nem olyan hosszúban, mint az ETO), a Diósgyőr nem szenvedett vereséget a legutóbbi hét bajnoki fordulóban. Igaz, ötször ikszelt, és csak a Honvédot, valamint az Egert győzte le.

♦ A Diósgyőr legutóbbi hét bajnokiján mindig betalált, támadóegysége október 27-én, a Kaposvár ellen (0–1) maradt gólképtelen. A legutóbbi, vendégként vívott DVTK-meccs, amelyen a piros-fehérek nem találtak be, október 21-én, a DVSC ellen volt.

NB I, 21. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzésJátékvezető
Március 29., péntek
17.00
Kaposvár–Lombard Pápa (Tv: Sport2)
Andó-Szabó Sándor
19.00
Videoton–Siófok (Tv: Sport1)Vad II István
Március 30., szombat
14.00
MTK–Bp. Honvéd (Tv: m1)
Szabó Zsolt
15.00
MVM Paks–HaladásKassai Viktor
16.00KTE-Phoenix Mecano–Pécsi MFC (Tv: Sport1)
Veizer Roland
18.30
Ferencváros–Egri FC (Tv: Sport1)
Iványi Zoltán
Március 31., vasárnap
16.30
DVSC-Teva–Újpest FC (Tv: m1)
Bognár Tamás
18.30
Győri ETO FC–Diósgyőri VTK (Tv: Sport2)
Solymosi Péter
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik