A Pápa feladta az utolsó kenetet a Vasasnak

Vágólapra másolva!
2012.05.12. 20:54
null
Újabb győzelmet aratott a Lombard (Fotó: Czerkl Gábor)
Címkék
A labdarúgó NB I 28. fordulójában az ötödik Kecskemét a 14. Lombardhoz látogatott. Az első félidőben a Lombard játszott fölényben, mégis Lencse László révén a Kecskemét talált a kapuba, de les miatt a játékvezető érvénytelenítette a találatot. A győztes találatig egészen a 72. percig kellett várni, amikor Lovrencsics egyéni akciója után a jobb alsóba gurított. A gól után ráült az eredményre a Lombard, de ez nem meglepő, hiszen így biztossá vált, hogy a csapat bent marad az NB I-ben, míg a Vasas már biztos kieső.

A Lombard abban a tudatban lépett ma a pályára, hogy ha nyer, biztosan elkerüli az élvonalból való kiesést. Ennek megfelelően kezdett a hazai csapat: Mouhamadou Seye tornáztatta meg Antal Botondot, aki később Antonio Inutile fejesét is bravúrral védte.

Aztán Inutile és Lazar Arszics is próbálkozott távolról, de rendre a kapu mellé céloztak. Az első félidő végén Lencse László lőtt a kapuba, de a játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot. A Lombard egyértelmű fölényben játszott az első játékrészben, a kecskemétiek inkább kontrákra rendezkedtek be, így kevesebb helyzetet is dolgoztak ki, mint a hazaiak.

A második játékrész is hazai helyzettel kezdődött: Lovrencsics Gergő rövidbe tartó lapos lövését azonban ismét védte a kapus. Aztán a lila-fehérek is elkezdtek próbálkozni, Pekár László bombáját azonban könnyedén fogta Szűcs Lajos.

A csereként beálló César Quintero új színt hozott a Lombard játékába, kétszer is ragyogó labdát adott Seyének, aki azonban mindkétszer rosszul vette át azt, így Antal kapusban elakadt a támadás. Azonban következő passzát immáron Lovrencsics Gergő vitte be a tizenhatoson belülre, és jobb oldalról könnyedén gurított a kapus mellett a rövid sarokba (1–0).

A találat után ráült az eredményre a hazai a csapat, többet kezdeményezett a Kecskemét, de az eredményen már nem sikerült változtatnia. Győzelmével a Lombard biztosította helyét az élvonalban, valamint biztossá vált a Vasas kiesése is.

LABDARÚGÓ NB I
28. FORDULÓ
Lombard–Kecskemét 1–0 (Lovrencsics 72.)
AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 28 20 8 59–18 +41 68
2. Videoton FC 27 18 3 6 52–18 +34 57
3. Győri ETO 27 18 3 6 50–29 +21 57
4. Budapest Honvéd 27 12 7 8 43–32 +11 43
5. Kecskeméti TE 28 12 5 11 46–38 +8 41
6. MVM Paks 28 11 8 9 42–48 –6 41
7. Diósgyőri VTK 27 11 4 12 36–38 –2 37
8. Haladás 28 8 11 9 37–34 +3 35
9. Ferencváros 28 9 7 12 29–31 –2 34
10. Pécsi MFC 28 8 10 10 33–43 –10 34
11. Siófok 28 8 9 11 29–39 –10 33
12. Újpest FC 28 8 7 13 34–44 –10 31
13. Lombard FC 28 8 6 14 26–36 –10 30
14. Kaposvári Rákóczi 28 5 14 9 31–41 –10 29
15. Vasas SC 28 5 9 14 27–47 –20 22*
16. Zalaegerszegi TE 28 1 9 18 23–61 –38 12
*A Vasastól két pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik