A Paks új edzője döntetlennel nyitott Pápán

Frissítve: 2013.01.12 01:28

A labdarúgó NB I-ben a második fordulót rendezik meg a hétvégén. A nyitó mérkőzésen, a Lombard Pápa–MVM Paks találkozón nem született gól, csak két kapufát láthattunk.

Küzdelmes, de középszerű volt a bajnoki (Fotó: Németh Ferenc)

 

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL! 

Érdekesnek ígérkezett a Paks pápai vendégjátéka, ugyanis míg a hazaiak az előző fordulóban igen értékes döntetlent harcoltak ki a Videoton ellen, a tolnaiak saját pályájukon kikaptak, és a hét közepén lemondott edzőjük, Kis Károly. Ugyanakkor visszatért Paksra a gólerős Tököli Attila, bár ezen a mérkőzésen csak a kispadon foglalt helyet – a megbízott edző, Máté Csaba pedig azzal a tudattal készíthette fel a csapatot, hogy jó eredmény esetén a továbbiakban is az övé a kispad.

A hazaiak kezdtek aktívabban, mégis a Paks veszélyeztetett először, ám Szűcs Lajos – múlt heti remek formáját átmentve – védett, majd szép lassan átvette a mezőnybeli uralmat a vendégcsapat. Több kisebb helyzet is kialakult a két kapu előtt, de egyetlen igazán veszélyes lövést vagy fejest sem láthattunk az első félórában.

Többnyire arctalan játék folyt a pályán

A 32. percben végre igen, ám Simon Attila hat méterről sem tudta eltalálni a kaput. A félidő végéhez közelítve a hazai Lazar Arszics már ezt tette volna, ha nem védi kemény lövését Pokorni Péter a jobb alsó előtt. A hajrá ismét erősen langyos futballt hozott, feléledő hazaiakkal.

Fordulás után végre a nézők is úgy érezhették, hogy megérte kifáradniuk a mérkőzésre, mert Kulcsár Dávid csodaszép mozdulattal forgácsolta szét a jobb oldali kapufát.

Bene Ferenc is érezte, hogy harmatos csapata támadójátéka, mert egy védő, Tóth Gábor helyére támadót küldött a pályára, Joze Benko személyében – eredmény nélkül. Pokorni kis híján mégis összehozta a vezető találatot a hazaiaknak, de megúszta a paksi kapus, hogy egy beívelésnél összefutott védőjével: a labda a kapu mellett csorgott ki.

A 78. percben egyenlített kapufák tekintetében a Pápa, Mouhamadou Seye révén. A hajrára beállt Tököli is, de a bajnokit az ő közvetlen jelenléte sem mentette meg.

Egyes részleteiben nem lehetett kifogásunk a mérkőzés ellen (a csapatok daráltak becsülettel, nem féltették magukat, sok sprintet vágtak ki), összességében viszont finoman szólva sem volt közönségszórakoztató a bajnoki.

Jelenleg itt tartanak a csapatok, egy-egy pontot megért.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL! 

LOMBARD PÁPA–MVM PAKS 0–0

 

(A Sport Tv felvétele)

 

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ
LOMBARD PÁPA–MVM PAKS 0–0
 AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 1 1 4–1 +3  3
2. Haladás 1 1 4–2 +2  3
3. MTK Budapest 1 1 3–1 +2  3
4. Pécsi MFC 1 1 3–2 +1  3
5. Diósgyőri VTK 1 1 2–1 +1  3
6. Budapest Honvéd 1 1 1–0 +1  3
7. Lombard Pápa FC 2 2 1–1 0 2
8. Ferencváros 1 1 1–1 0 1
8. Kecskeméti TE 1 1 1–1 0 1
8. Videoton FC 1 1 1–1 0 1
11. MVM Paks 2 1 1 2–3 –1  1
12. Siófok 2 1 1 1–2 –1  1
13. Egri FC 2 1 1 3–5 –2  1
14. Újpest FC 1 1 1–2 –1  0
15. Kaposvári Rákóczi 1 1 1–3 –2  0
16. Győri ETO 1 1 1–4 –3  0