A Nyíregyháza legyőzte a fiatal debreceni csapatot

2013.02.20. 16:55
A labdarúgó NB I címvédője, a DVSC-Teva felkészülési mérkőzésen 2–0-ra kikapott a labdarúgó NB II Keleti csoportjának hetedik helyén álló Nyíregyháza Spartacustól – tudatta a nyírségi klub hivatalos honlapja.

A két együttes szombaton is összecsapott egymással, akkor a debreceniek 4–2-re diadalmaskodtak.a debreceniek 4–2-re diadalmaskodtak.

A találkozó első negyedórájának végén büntetőhöz jutott a főleg saját nevelésű fiatalokkal felálló DVSC, Kulcsár tizenegyesét azonban Balogh hárította, majd a 26. percben Bárányos átadása után Milan Nikolics megszerezte a vezetést a Szparinak.

A 78. percben végleg eldőlt a mérkőzés, Csorba harcolt ki tizenegyest, Bárányos pedig nem hibázott, így a másodosztályú csapat 2–0-ra nyert.

Még két NB I-es csapat volt érdekelt szerdán, a Kaposvári Rákóczi nemzetközi felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott a szerb Szpartak Zlatibor Vodával, a Haladás pedig hazai pályán 2–1-re legyőzte az NB II Nyugati csoportjában nyolcadik helyen álló Szigetszentmiklósi TK-t.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

DVSC-Teva (vegyes)–Nyíregyháza 0–2 (0–1)
Debrecen-Pallag,
zárt kapuk mögött. Vezette: Tatár
DVSC: Szécsi G. (Tót Cs., 71.) – Boros (Fülöp, 71.), Albert (Hajdú, 71.), Szatmári Cs., Engel – Bereczki, Spitzmüller, Gál, Sós (Suskó, 71.) – Kulcsár, Pölöskey (Molnár, 46.)
Nyíregyháza: Balogh J. (Ovsijenko, 46.) – Bodnár, Korolovszky (Ambrus, 46.), Djurovics (Dajka, 75.), Varga – Nikon, Minczér, Bárányos, Pákolicz (Davidov, 46.) – M. Nikolics (Lukács, 65.), Csorba
Gólszerző: M. Nikolics (27.), Bárányos (78. – 11-esből)
Forrás: dvsc.hu

SZPARTAK ZLATIBOR VODA (szerb)–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 2–2 (1–1)
Szabadka,
100 néző
KAPOSVÁR:
Hajdúch (Camper) – Kovács O., Bank (Lazaros), Hegedűs D.(Zámbó), Jánvári – Bőle (Böjte P.), Safaric, Pedro, Balázs B.– Oláh L., Vrucina (Waltner)
Gólszerző
: Oláh L., Waltner

HALADÁS–SZIGETSZENTMIKLÓSI TK 2–1 (1–0)
Szombathely, 50 néző. V: Vass I.
HALADÁS: Rózsa – Schimmer (Búrány), Guzmics, Fehér Z., Devecseri Sz. (Tóth P.) – Simon Á. (Devecseri Sz.), Rajos (Ugrai) – Radó, Németh M., Halmosi – Andorka (Iszlai)
SZTK: Kozma T. (Horváth L.) – Jakovljevics, Ducic, Kornis – Macura (Milos), Kvekveskiri, Kollega (Deutsch), Cziráki (Besztercei), Kohus (Puskás G.) – Takács T. (Manadou), Fekete Á. (Urbán)
Gólszerző: Halmosi, Iszlai, ill. Kohus (11-esből)

Legfrissebb hírek

Szavak helyett tettek – belecsapott a munkába a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:00

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil-amerikai női labdarúgó-mérkőzés

Minden más foci
2026.06.10. 10:23

Fordított a magyar válogatott, Schäfer bombagólja is kellett a kazahok legyőzéséhez Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.09. 21:00

Elhagyhatja a kórházat Christian Eriksen

Minden más foci
2026.06.08. 11:25

Vb-felkészülés: győztek főpróbájukon a brazilok, nyertek az argentinok is

Foci vb 2026
2026.06.07. 08:35

Jereváni döntetlennel melegített a kazah futballválogatott a keddi debreceni meccsre

Minden más foci
2026.06.06. 17:56

Varga Barnabás duplázott, a magyar válogatott nehéz második félidő után legyőzte a finneket

Magyar válogatott
2026.06.05. 21:38

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik