PIETSCH TIBOR
PIETSCH TIBOR
2020.03.29 15:34 Frissítve: 2020.03.29 16:10

A mindig nyitva hagyott ajtó – Gellei Imre 70 éves

„Edzősködni csak úgy lehet, ha tiszta szívvel, teljes erővel dolgozik valaki” – vallja Gellei Imre. Ha valakinek, neki hihetünk: három és fél évtizedet töltött a szakmában, mielőtt azt mondta volna, köszöni, elég volt. A szép emlékek és a barátok szerencsére máig megmaradtak, fájdalom, a születésnapi koccintásra csak jelképesen nyílik lehetőség. Interjú a ma hetvenéves szakemberrel.

Gellei Imre sosem tudna elszakadni a futballtól (Fotó: Nemzeti Sport)

 

– Már hetven?!
Gyorsan múlnak az évek, ugye? – kérdezett vissza mosolyogva Gellei Imre. – Persze jobb lett volna, ha a negyvenedik, na, jó, az ötvenedik születésnapom alkalmával keres meg, de mit tegyünk, az élet már csak ilyen rohanós.

 – Az archívum arról tanúskodik, hogy adott interjút húsz, sőt harminc esztendővel ezelőtt is.
 – Így igaz, akkor is megtiszteltek egyesek az érdeklődésükkel. Mint ahogyan most is folyamatosan szól a telefonom. Sokan köszöntenek fel, aminek nagyon örülök, azt ugyanakkor rettentően bánom, hogy nem személyesen találkozunk. A körülmények sajnos most olyanok, amilyenek, mást nem tehetünk, mint alkalmazkodunk hozzájuk. Kész szerencse, hogy alkalmazkodásban mindig jó voltam... A feleségemmel itthon vagyunk, Keszthelyen, betartjuk a szabályokat. Sokat nézegetem a fényképeket... Nagyon hiányoznak a szeretteink és a barátaink. Keszthelyen a csend és nyugalom az úr, ami nyilván jó, de például a kisunokánk Pesten van... Máskor összegyűlik a rokonság és a baráti kör – ma nem. Azért a szomszédokkal ünneplünk kicsit, habár nem úgy, ahogy szoktunk: rendeltem ebédet, mindenkinek lerakták az ajtaja elé, az erkélyre kiállva pedig jelképesen koccintunk egyet. Aztán ha túlleszünk ezen, bepótolunk mindent.

 – Most, hogy van idő nosztalgiázni, kijelenthető, hogy szép hét évtized van ön mögött?
 – Inkább azt nézném, mi van még előttem! Jó, betöltöttem a hetvenet, egy pillanatra meg is lehet állni, de én még várnék a visszatekintéssel.

 – Annyit hadd kérdezzek: milyen volt Gellei Imre, a balszélső? Tényleg rendkívül gyors volt?
 – Azt mondták... Más lapra tartozik, hogy valójában azok emlékezhetnek rám futballistaként, akik a másodosztályú bajnokságot is nyomon követték. Mindamellett volt szerencsém az egyetemi és főiskolai válogatottban szerepelni, mások mellett Bicskei Bercivel, Brünyi Bélával, Haffner
Gyurival, Bálint doktorral és Bánfalvi doktorral. Jó kis csapatunk volt!

GELLEI IMRE
Született: 1950. március 29., Badacsonytomaj
Posztja játékosként: balszélső
Klubjai játékosként: MÁV TIAC (1968–1969), H. Szamuely SE (1969–1970), TFSE (1970–1974),
NIKE Fűzfői AK (1974–1977)
Klubjai edzőként: Keszthelyi Haladás (1977–1983), ZTE (1983–1986), Rába ETO (1986–1987),
Keszthelyi Haladás (1987–1988), Siófoki Bányász (1988–1990), Vasas (1991–1992), MTK
(1992–1994), Siófoki Bányász (1994–1995), Vasas (1995–1998), ZTE (2004–2005), Nea Salamina
Famagusta (2005), Ferencváros (2005–2007), Paksi FC (2007–2010)
Legnagyobb sikerei edzőként: szövetségi kapitány (2001–2003), U21-es válogatott szövetségi edző
(2000–2001), magyar bajnoki bronzérmes (1998)
NB I-es meccs edzőként: 534

 – Keszthelyen pedig ön csinált jó csapatot!
 – Látja, arra büszke vagyok, hogy a Keszthely kétszer is feljutott az NB II-be az irányításommal. A város ügyvédje és sportkrónikása, Iglódi Bandi írt arról, hogy a meccseinkre három-négyezren jártak ki, a Tapolca és a Nagykanizsa elleni rangadókra még ötezren is összejöttek. Amikor az 1985–1986-os idényben a ZTE edzője voltam, nyolcezer-háromszáz volt az átlagnézőszám. Tudja, miért fontos ez? Mert a futball a szurkolókért van! Azt kell elérni, hogy az emberek kíváncsiak legyenek a csapatra. Lehetett volna talán több érmem is edzőként, de elsősorban az lebegett a szemem előtt, hogy ahol dolgozom, ott inspiráló és harmonikus közeget teremtsek. Ebben segítségemre voltak olyan vezetők, mint Zalaegerszegen Újvári Sándor, Siófokon Illés János, Pakson Süli János, Angyalföldön pedig Tóth József. S akkor még nem beszéltem olyan csodálatos emberekről, mint Illovszky Rudi bácsi, Pados Zoltán vagy Haraszti Zsolt. S persze ott voltak maguk a labdarúgók, illetőleg a szurkolók. Mint mondottam, ha nem követek bizonyos elveket, meglehet, most több érmet őriznék idehaza, de ezt „jóváírtam” magamban. Fontosabbnak tartottam, hogy a fiatalok felé forduljak, hogy lehetőséget adjak nekik. Mondok három nevet: Halápi László, Fonnyadt Zsolt, Nagy Tamás. Három játékos, aki a tehetségét kibontakoztatva Keszthelyről jutott el az NB I-ig. Vagy Pakson ott volt a kis Haraszti, Fiola Attila és Szabó János. Lélekemelő volt azt látni, hogy azok közül, akiket mély vízbe dobtam, sokan vitték valamire. Az utánpótlás-válogatottnál töltött két évre azért is gondolok vissza jó szívvel, mert Szabics Imrétől kezdve Gera Zoltánon, Lőw Zsolton, Simek Péteren és Halmosi Péteren át Bodnár Lászlóig sokan éltek a bizalommal. Biztos, hogy nem teljes a névsor, ezúton is elnézést kérek azoktól, akiket nem említettem meg. A lényeg az: rettentő fontos, hogy egy edző álljon a játékos mellé, akkor is, ha ez időigényes. Szeretettel és türelemmel kell viseltetni iránta.

 – Karrierje elején egyszerre dolgozott edzőként és tanárként. Ha nem tévedek, a későbbiekben ez nagy előnyt jelentett.
 – Hat évig tartott ez az időszak, közben még osztályfőnök is voltam. Az iskolában egy osztályt, a pályán egy csapatot kellett vezetnem, nemes feladat volt. S nem téved, a folytatásban valóban hasznát vettem az akkor szerzett tapasztalatoknak.

 – Aligha véletlen műve, hogy azon kevesek közé tartozik a magyar labdarúgásban, akiről még nem hallottam rosszat.
 – Ó, dehogynem! Aki dolgozik, hibázik is. Nincs ezzel semmi gond.

 – Ha megengedi, önt idézném: „Sehonnan nem szabad úgy távozni, hogy nem hagyod legalább résnyire nyitva az ajtót”. Ez afféle hitvallás?
 – Mondhatjuk. Ha valaki úgy megy el valahonnan, hogy bevágja maga mögött az ajtót, az sosem jelent jót. Engem négy csapat, a ZTE, a Vasas, a Siófok és a Keszthely hívott vissza, erre úgyszintén büszke vagyok. Az 1994–1995-ös idény vége Siófokon ért minket Komjáti Bandival, azon tanakodtunk, mi lesz velünk, amikor megcsörrent a telefon – a vonal túlsó végén Meszéna Miklós, a Vasas elnöke volt, aki azt tudakolta, hogy másnap felmennénk-e Pestre, mert Illovszky Rudi bácsi úgy gondolja, három év után újra együtt dolgozhatnánk. Mentünk, persze, hogy mentünk. Számomra fontos volt, hogy ha egy klub keres, ne egy edzőt, hanem Gellei Imrét akarja. Megesett, hogy az egyik vezetőtől megkérdeztem, biztos, hogy engem szeretne a kispadon látni, vagy csak érdeklődik. Azt felelte, hogy csak érdeklődik. Úriemberekhez méltón elköszöntünk egymástól. Nem szabad megsértődni, van ilyen.

 – Igaz, hogy egy-egy csapathoz azzal a kikötéssel kötelezte el magát, hogy a pályaedzője helyi kötődésű szakember legyen?
Örülök ennek a kérdésnek, mert csakugyan lényegesnek tartottam, hogy a segítőm az adott egyesület „fia-borja” legyen. Amellett, hogy a támaszom volt a napi munkában, én is sokat tanulhattam tőle a klub kultúrájáról, múltjáról. A ZTE-nél Szabó Rezső, Győrben Győrfi László, Siófokon Pusztai Laci, a Vasasnál Komjáti Bandi, a Fradinál Albert Flóri volt az, akire bármikor bármire számíthattam. S ha szabad, még két nevet említenék. Az egyik Újvári Ferenc, aki gyerekkoromban nemcsak az edzőm volt a Vasútépítő Törekvésnél, hanem a tanárom is, ő készített fel az egyetemre, tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy belőlem is tanár vált. A másik pedig Simon Balla István, aki sajnos ma már nincs köztünk, holott az egyik legjobb ember volt, akivel együtt dolgozhattam. Rengeteg jó emberrel hozott össze a sors, fájdalom, jó néhányan már nincsenek köztünk...

 – Ha az egyik szomszédja a koccintás közben afelől érdeklődne, mire a legbüszkébb, amit eddig elért, mit válaszolna?
 – A fiatalok beépítéséről már esett szó, a keszthelyi sikerekről ugyancsak, ám arról még nem, hogy a Zete sokat lépett előre abban a három évben, amikor én lehettem az edzője, a zalaiakkal éppúgy zártam a negyedik helyen, mint az MTK-val és a Vasassal. Utóbbival bronzérmesek is voltunk, na, az egy remek brigád volt! Jó focit játszottunk, sokaknak tetszett. És ha már itt tartunk, akad még valami, amire talán nem sokan emlékeznek. Ami ma a futsal, az régen a kispályás bajnokság volt, amit mi a Siófokkal és a ZTE-vel is megnyertünk. Aztán az első futsal világbajnokságon, 1989-ben Tajti Józseffel vezethettük a válogatott, úgy lettünk ötödikek, hogy a csoportküzdelmek során a későbbi győztes Brazíliát is megvertük. A torna gólkirálya Zsadányi Laci lett, aki ugyanolyan aranycipőt kapott, amilyen a nagypályás vb legjobb góllövőjének jár.

 – Akadtak nehéz periódusok is, nemde?
 – Hogyne akadtak volna! Amikor Győrben, illetve az MTK-nál edzősködtem, ha más-más okból is, de kiürült a keret. Az ETO-tól a Hannich, Póczik, Burcsa hármas távozott, míg az MTK-nál szegény Zsiborás Gabit veszítettük el örökre, miközben Balog „Róka”, Keresztúri András és Hámori Feri eligazolt. A pótlásukat nem sikerült megoldani. Szövetségi kapitányként is akad rossz emlék: a Lettország elleni Európa-bajnoki selejtezőn elszenvedett vereség. Ha ott nyertünk volna, akkor... De nem nyertünk, mert bár a meccs elején nekiugrottunk a letteknek, két perc alatt kaptunk két gólt. Saját magunkat vágtuk taccsra... Mindazonáltal a kudarc velejárója nem csupán a futballszakmának, az életnek is. Egy-egy pofon megedzi, megerősíti az embert.

 – Ha azt mondom, Ferencváros?
 – Azt mondom, irtózatosan kemény, de felemelő másfél év volt. Amikor kineveztek a zöld-fehérek élére, Baróti Lajos bácsi azzal hívott fel: „Szívből gratulálok, Imre, nem titkolom, én mindig is szerettem volna a Fradi edzője lenni!” Rudi bácsi pedig azt mondta: „Imikém, örülök neked, mert kell egy nemes ellenfél a Vasasnak...” Elképesztő volt az a tisztelet, amivel a régi nagyok viseltettek a Ferencváros iránt. Hozzáteszem, ez fordítva is igaz volt. Szóval, a Fradi... A 2005–2006-is bajnokságot annak ellenére a hatodik helyen fejeztük be, hogy határtalan szegénység jellemezte a klubot. A folytatás ismert, annak ellenére, hogy készültünk a következő élvonalbeli idényre, a csapatot a másodosztályba száműzték. Kutya kötelességemnek éreztem kitartani a bajban, szerencsére Lipcsei Péterrel az élen többen is így voltak ezzel. Nyolc hónapig nem kaptunk fizetést, de a becsületünket megőriztük! A Pannónia utcában laktam, amikor kizártak a klubot, az első nap azzal állítottak meg a környékbeli Újpest- és Vasas-drukkerek, hogy ezt megérdemelte az FTC! Másnap viszont már azon keseregtek, mennyire hiányzik majd nekik a Fradi...

 – Ha lenne egy csapat, amelynek a kispadjára visszaülhetne, melyiket választaná?
 – Eláruljam, hova szeretnék most mindennél jobban leülni? A családommal egy asztalhoz! Harminchárom évig voltam edző, további két évig a Puskás Akadémia szakmai igazgatója, köszönöm, ez a harmincöt esztendő nekem elég volt! „Tűzoltó” edzőnek is tartom magam, sokszor akkor hívtak, ha baj volt, én meg mentem. Ha nehézség adódott, akkor sem kerestem kibúvót, segítettem, ahogy tudtam. Megéltem sok jót, de embert próbáló hónapokat is, és idővel rádöbbentem: az egészségnél semmi nem lehet fontosabb! Élni akartam boldogan, nem lefordulni a padról... Amikor azt mondtam magamban, eddig és netovább, nyugodtan nézhettem a tükörbe. Mert edzősködni csak úgy lehet, ha tiszta szívvel, teljes erővel dolgozik valaki. A csapatot mindig előbbre valónak tartottam magamnál, bár azt is vallottam, hogy az edző a szíve-lelke az öltözőnek. Belülről voltam edző, nem felülről, ha érti, mire gondolok.

 – A futballtól mégsem szakadt el teljesen.
 – Sosem tudnék. Mészöly Kálmánnal, Nyilasi Tiborral és Dunai Antallal tagjai vagyunk az MLSZ keretein belül működő „vének tanácsának”, és az öregfiúk-válogatottjának is én vagyok az edzője. Nemrég debütált Gera Zoli is! Ráadásul nem először: az U21-es és az A-válogatottban is nálam játszott először. Csakúgy, mint Lőw Zsolt és Szabics Imre. Rég volt, ugye? De mondtam én, hogy gyorsan telnek az évek...

 

2020.05.31 11:27:58

Labdarúgó NB I NAGY-PÁL TAMÁS (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

A kispestiek 25 percet emberhátrányban játszottak, Szendrei Norbert nagy góllal tette le a névjegyét.

2020.05.30 20:26:47

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Történelmi bajnokságban született történelmi eredmény.

2020.05.30 20:22:40

Labdarúgó NB I BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Hiszen a néző nélküli futballnak rossz az üzenete: nem a szórakoztatást szolgálja, hanem a bevételek biztosítását, egy-két száz ember megélhetését.

2020.05.30 12:41:30

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A kiesés elől menekülő Paks nulla nullát játszott a fehérváriakkal, a Ferencváros lehet a forduló nagy nyertese.

2020.05.30 12:41:30

Labdarúgó NB I VAJDA GYÖRGY (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

A rengeteg sárgával és egy pirossal tarkított meccs után a DVTK feljött a negyedik helyre.