A magyar utánpótlás helyzete az akadémiai vezetők szemével

A JELEN, AMI A MÚLTAT TÜKRÖZI, AVAGY A MAGYAR LABDARÚGÁS UTÁNPÓTLÁS SZEMSZÖGBŐL...A JELEN, AMI A MÚLTAT TÜKRÖZI, AVAGY A MAGYAR LABDARÚGÁS UTÁNPÓTLÁS SZEMSZÖGBŐL...

A nyomtatott és elektronikus médiában közkedvelt témává vált a magyarországi akadémiák helyzetének és hasznosságának elemzése – általában és jellemzően inkább negatív felhanggal. Folyamatosan nyilatkoznak meg olyan – a labdarúgás egyéb területein – dolgozók és más szakterületekről külsős hozzáértőként véleményt formálók, akik nem sok időt töltöttek még el az általuk górcső alá vett intézményekben. Örömteli, hogy a labdarúgás és a társadalom különböző területein tevékenykedők érdeklődnek az utánpótlás életéről és véleményeket fogalmaznak meg. Bár minket szinte soha nem szólaltatnak meg, most már mi is szeretnénk – akik ebben élünk és dolgozunk évek óta – rávilágítani néhány fontos és releváns részletre, a tisztánlátás és a jobb megértetés szándékával.

Az utóbbi években nagyszerű folyamatok indultak meg Magyarországon a labdarúgásban, sportoló gyerekeket és családokat támogat a kormány, válogatott csapataink szereplése javult felnőtt és korosztályos szinten is. Beindításra került a Bozsik-program, valamint 10 évvel ezelőtt az első futballakadémia elkezdte működését Agárdon, amelyet öt évvel később követett Felcsút, Győr, Szombathely és Budapesten a Honvéd akadémiája. Ezeket az akadémiákat a klubok tulajdonosai magántőkéből hozták létre és finanszírozták működésüket. Örvendetes, hogy az utóbb két évben az állam is szerepet vállalt a TAO és az akadémiai pályázati lehetőségek útján, részt vállal a pályaépítésekben és a klubok – nem csak az akadémiák – utánpótlásának pénzügyi támogatásában.

Mindezek ösztönzőleg kell hassanak labdarúgásunk színvonal-emelkedésére, de nem azonnal. Futballunk problémái összetettek, minden összefügg mindennel, nem lehet csak egy szegmens javításával a teljes rendszert kijavítani. Ide tartozik a gyereklétszám, a képzés minősége, az infrastrukturális háttér, a versenyeztetési rendszer, a mai magyar felnőtt labdarúgás minősége, nem utolsó sorban a futball társadalmi értékrendjében bekövetkezett devalválódás. És ennek egy láncszeme az akadémiai rendszer is. Szakmai tekintetben az elmúlt években történt némi fejlődés, de még mindig az elmúlt 25 év hozományát is cipeljük... És ezt a helyzetet, állapotot nem az 5 éve működő akadémiák hozták létre. Így dőreség és ostobaság csak tőlük várni a helyzet megoldását is. Bár a különbség a világ labdarúgása és a magyar között e tekintetben és területen a legkisebb.

Az utolsó évek akadémiáinak létrehozásával csak utána eredtünk a világ labdarúgásának, ahol már évtizedek óta működik ez a fajta rendszer. De ott is fejlődnek azóta is tovább, sehol nem szüntetik meg, sőt építik az újakat ( pl. Barcelona 2011, Man. City 2014), hiába próbálják ezt itthon egyesek másként beállítani.

Először talán tisztázni kellene a fogalmat, mi is az akadémia. Már maga a szó is félreértések táptalaja és sokakat irritál. Nevezhetnénk utánpótláscentrumnak, utánpótlás-szakosztálynak vagy labdarúgóközpontnak is. A név a külföldi fordításból ered, ahol nem takar mást, mint az adott klub saját utánpótlásrészlegét (MU Academy, Liverpool Academy stb.). Nem azt hirdeti, hogy a „legfelső tudás birtokosai" csak itt lehetnek, de egyfajta szakmai és infrastrukturális minőséget, központosítottabb és jobb feltételeket biztosít a játékosok számára napi edzéseik, iskolai tanulmányaik, étkezéseik és szabadidős tevékenységeik tekintetében. Mindezt úgy, hogy általában jelentős terheket vesznek le ezáltal a fiatalok szüleinek válláról.

Létrehozásukat a magyar labdarúgás viszonyai és a földrajzi, társadalmi helyzet indokolta. A mai magyar iskolai rendszerben középiskolásként is kollégiumokba kerülnek a családi lakhelytől távol tanuló diákok. Ráadásul ezekben a kollégiumokban messze nem olyan körülmények közé kerülnek, mint amilyenekkel a futball-akadémiák rendelkeznek. Előbbiekben több évfolyammal együtt sokszor sokkal magányosabbak és kiszolgáltatottabbak, mint az akadémiákon, ahol a hasonló érdeklődésű kortárs csoportban könnyebben szocializálódnak. Napjaik időbeosztása megszervezett, a tanítás, edzés, tanulás, étkezés, pihenés, szabadidő eltöltése egymáshoz hangolt és optimális, a játékosok kevés időt veszítenek a nap folyamán felesleges utazgatással. Jobban és egészségesebben táplálkozva, tökéletesebben kipihenve folytathatják másnapi napirendjüket. Mindezek mellett hatékonyabb és nagyobb számú edzéseken és foglalkozásokon tudnak részt venni, hisz tehetségesebb társakkal is vannak körülvéve. Aggódni inkább a fenti feltételrendszerrel rendelkező akadémiák magyarországi növekedésének lassúbb üteme s az ország területének egyenletes elosztása alapján történő további felépítésének – mint például a most átadott debreceni akadémia – elmaradása, a pár elit akadémián kívüliek licenc alatti minősége miatt kell!

Természetesen a fő kritika a bentlakásos rendszert szokta illetni, felemlegetve, hogy bezzeg Angliában családoknál helyezik el a játékosokat. Csak azt felejtik el ilyenkor megemlíteni, hogy ezeknek a családoknak komoly összegeket fizetnek a klubok ezért a szolgáltatásért (a Fulham esetén például 29 Font/fő/éjszaka, ami egy gyerek esetén havi 304.500 forint bevétel a családnak és kiadás a klubnak), valamint a honi helyzet nem nagyon teszi lehetővé a magyar családoknál történő elhelyezést. Ráadásul 100 gyerek esetén többe kerülne, mint a kollégiumi elhelyezés. És az ottani családok esetén sincs mindig minden rendben, tapasztalhatók furcsa történetek, a klub pedig komoly felelősséget vállal a játékos szülei felé az ilyenformán történő elhelyezéssel.

Éppen ezért felmerül a kérdés néhány – a médiában előszeretettel hangoztatott : közgazdasági szakértői felvetés után: Kell-e és szabad-e forintosítani a nevelést egy normálisan működő társadalomban?

Az akadémiáknak nemcsak sportági képzés a feladatuk, hanem a magyar viszonyok közepette sok esetben társadalmi küldetésük is van az ifjúságnevelés területén. Feladatuk egy egészséges, normális értékrend szerint élő nemzedék útra indítása, sok esetben szülői példamutatás segítsége nélkül. Az 5 éve működő akadémiákról eddig kikerülő játékosok mindenhol egészséges, a társadalom hasznos tagjaként léptek ki a társadalmi életbe. Nem voltak köztük drogosok, lezüllött elemek és akik a futballban szerepet kaptak, eddig mindenhol bizonyították tehetségüket (Kovács István, Radó, Vernes, Vécsei, Baráth, Szolnoki, Gyurcsó, Ugrai, Tischler, Csiki és társaik). Az igazi tehetségek kineveléséhez azonban a többi gyerek jelenléte és finanszírozása is szükséges, akikből nem lesz talán kiemelkedő labdarúgó, de lesz egy futballt szerető üzletember vagy szülő... Hisz a tanulás megszervezésével, az egyetemekkel kötött megállapodások révén ezt az életpályát is tudják az akadémiák alternatívaként biztosítani a játékosok számára.

Az akadémiák az UEFA képzési anyagai alapján dolgoznak, azokkal a gyakorlatokkal és játékokkal, amelyekkel mindenhol Európában. Edzőik, vezetőik képzett szakemberek, akik járják Európát, képzik magukat, nyelvismerettel rendelkeznek. És napi 12 órákat vannak a gyerekek között, szinte velük élik az életüket...

Általában az U16 és U19 közötti, úgynevezett akadémiai korosztályok eredményeit vizsgálja mindenki, miközben az alatta és felette történő minőségi munkát a felületes analizátor nem kéri számon. Ennek mélyebb szakmai elemzése is feladat lenne. A képzés nem itt (U16) kezdődik és nem itt (U19) fejeződik be! A perifériákon pallérozódó tehetséges kisgyermekeknél érzékelhetően nem folyik megfelelő minőségű szakmai felkészítés. Komoly képzési hiányosságokkal kerülnek évről évre U15-től a gyerekek az akadémiákra. A Bozsik-program csak egy lehetőség arra, hogy az ország legeldugottabb települése se maradjon ki a tehetségkutatásból. A 6-7 évesen felfedezett tehetségek szakmailag adekvát korosztályos képzése 6-7 éven keresztül nem megfelelően megoldott. Az ezt követő iskolás korban – a már nagypályás bajnokságokban szereplő U12–U14 korosztályú tehetséges gyerekeket – éppen szocializációs és fejlődés-lélektani okokból még mindig nem szabad a családi miliőből kiszakítani. Így az akadémiák által kínált lehetőségekkel nem rendelkezve gyengébb települési klub körülmények között maradva, kevésbé elhivatott, szakmailag kevésbé képzett edzők felügyelete mellett görgetik maguk előtt képzési deficitjüket, melyet az akadémiák optimális szintre már sohasem pótolhatnak.

Az akadémiákról kikerülő fiatalok pedig még nem kész felnőttek sem játéktudásban, sem személyiségjegyeikben. További felkészítésük, nevelésük már nem az akadémia edzőinek felelőssége, sokkal inkább a velük dolgozó felnőtt edzők feladata további fejlődésük biztosítása, a profi játékossá érés folyamatának befejezése. Ha vizsgáljuk néhány nemzet futballfilozófiáját, megemlíthetjük a magas színvonalú utánpótlásképzéssel rendelkező Olaszországot, ahol a fiatal labdarúgóknak esélyük sincs a Serie A-ban játszani. Ezeket a fiatalokat a C1 profi osztályba irányítják, ahol elkezdik a tapasztalatszerzést a felnőtt futball világában, és csak az arra érdemesek kerülnek vissza az első osztályú klubokhoz. Más utat jár Hollandia – ahol szintén kiemelkedően magas színvonalú az utánpótlásképzés –, az első osztályban bátran szerepeltetik az akadémiáról kikerülő fiatalokat, mert a nagyobb európai klubokkal pénzügyileg nem tudják felvenni a versenyt. Ezért felvállalják az európai élklubok számára a játékosok nevelésének szerepét. Egy újabb út a délszláv modell, ahol üzleti szempontból szerepeltetik első osztályban a fiatalokat annak érdekében, hogy 20-21 éves korukra 50-100 első osztályú mérkőzéssel a lábukban tudják értékesíteni őket az európai piacon. A környező országok fiataljainak felnőtt futballba történő korai beillesztése anyagi okokból történik. A felnőtt mezőnyből könnyebb eladni a játékosokat, utána azonban sokan el is tűnnek. Persze ezeket az eseteket már nem harsogja a média...

Tévedés, hogy Európában 18-19 éves játékosok tömegével meghatározók a felnőtt futballban. Nálunk sokkal több fiatal tölt már be ennyi idősen szerepet. További fejlődésük a felnőtt csapatoknál folyó munka minőségétől és a számukra fejlődést biztosító versenyrendszertől függ. Az NB III-ban biztosan nem fogják ezt az ingert megkapni. A felelősség innentől nem csak az akadémiáké, hanem legalább annyira a felnőtt futballban dolgozóké is!

Az UEFA kimondja, hogy az U21 utánpótlás verseny (!). Még nem felnőtt játékosok számára kiírt sorozat. Tapasztalatunk szerint a felnőtt játékérettség átlagban és általánosságban 22 éves kortól kezdődően várható. Léteznek született „zsenik", akik feltűnése régebben is volt és mindig is lesz. Ezek a kivételek azonban csak kis számban fordulnak elő és inkább csak szabályerősítők.

Róth Antal U21-es szövetségi kapitány adatai alapján a 2010–11-es bajnokság tavaszi szezonjában 11 U21-es korú játékos kapott rendszeresen játéklehetőséget a felnőtt mezőnyben, míg egy év múlva ez a szám 15-re, majd a következő évben 20-ra emelkedett. Hozzá kell azonban tenni, hogy akik korábban mutatkoztak be az élvonalban, 21–23 éves korukra nem mindegyikből vált stabil NB I-es játékos. Jellemzőbb, hogy akik megvetették a lábukat az NB I-ben, későbbi életkorban mutatkoztak be csapataikban. A nemzetközi összehasonlítás tekintetében az is megállapítható, hogy a mediterrán országokban, Afrikában és Dél-Amerikában a biológiai érettség fizikai és mentális aspektusból is korábbi időszakra várható. Természetesen az akadémiák szakmai stábja a legmagasabb osztályú, illetve nemzetközi karrier lehetőségére predesztinált játékosok alkalmasságát az akadémiai képzés idején is világosan fel tudja mérni. Az akadémiákról a felnőtt keretekbe átkerült fiatalok további képzése, fejlesztése, első osztályú csapatokba, válogatottakba és a nemzetközi mezőnybe történő előkészítése nagy szakértelmet kívánó, felelősségteljes, rendkívül nehéz, de szép edzői feladat, amelyet azonban a menedzserek és ügynökök tevékenysége is sok esetben befolyásolhat.

Egyre több klubnál megvan a szándék, amely az MTK klubfilozófiáját is évek óta jellemzi. Az akadémia néhány éves működése után pénzügyi helyzettől, játékoseladástól és eredménytől függetlenül (bajnoki cím, kiesés, nemzetközi kupaszereplés, feljutás) a keret minimum 80%-át a klub akadémiájáról kikerülő játékosok alkossák. Debrecenben évek óta érkeznek a saját nevelésű játékosok, például a fiatal Szécsi, a Honvédnál Vécsei, Baráth, Nagy Gergő, Vernes, Moga, a Videotonnál Szolnoki, Gyurcsó, Szombathelyen Radó, Ugrai, Kovács István, Kecskeméten Pekár, Patvaros, a DVTK-nál Csirszki, Bacsa, Kaposváron pedig Balázs Benjámin, Horváth Tamás az első jelzői a klubok elhatározásának és felismerésének. A folyamat elindult és folytatódni fog.

Talán megér egy végiggondolást, hogy csapatunk 1984-ben ifjúsági Európa-bajnokságot nyert! Ennek ellenére ugyanezek a játékosok az adott évben a Ferencváros első csapatában majdnem kiestek a magyar NB I-ből... Ennyi a különbség a felnőtt és az ifjúsági futball között. És ezek a játékosok pár évvel utána ismét tudtak jelentősebb szerepet játszani a felnőtt futballban, mivel rutint szerezve, tapasztalatokkal felvértezve megértek rá. Napjainkban ennek a jelenségnek a legjellemzőbb példája a Győri ETO-ban futballozó Varga Roland eddigi pályafutása. Újpesten 19 évesen csak kevés szerephez jutott, a Győrbe szerződése utáni első szezonban sem vált alapemberré, de mostanra – 22 éves korára – meghatározó játékossá vált.

Vizsgálhatnánk, hogy 1986 után mi történt a futballunkban. Korábban UEFA-kupa-döntőt játszó csapatunk, európai első válogatottunk volt. Az elmúlt 25 évben hogy jutottunk idáig? Ez is az akadémiák felelőssége?

Összetett folyamatok játszottak közre ennek létrejöttében, a felelősség közös, nem biztos, hogy elegáns dolog csak bírálni, ha valakinek része volt a mostani helyzet kialakulásában is...

A sokat felemlegetett nemzetközi programok (Németország, Svájc, Ausztria) is 10 évig tartottak, míg eredményt tudtak felmutatni. Ausztria össze sem hasonlítható a magyar viszonyokkal, sem költségvetés, sem lehetőségek, sem infrastruktúra, sem gyerekanyag területén. Akkor miért nem lehet tőlük adott esetben vereséget szenvedni?

Bár folyamatosan ezt hirdetik, a külföldi utánpótlás-edzők sem jobbak, mint a hazai legjobbak. Csak a magyarok nem ugyanabban a környezetben dolgoznak, mint az angol, német, holland, spanyol kollégáik, ahol a labdarúgás minden, hanem abban, ahol mindenki ért hozzá, mindenki beleszól és mindenki belerúghat felelősség nélkül. Ráadásul a magyar edzők többségében csak magyar gyerekekkel dolgoznak, nem török, arab, afrikai, jugoszláv és más nációk gyerekeivel, európai és más földrészeket átszövő megfigyelői hálózat és ehhez rendelkezésre álló pénzügyi háttér segítségével.

A magyar nemzeti utánpótlás irányítását is rábízták holland szakemberekre, nem sok sikerre vezetett az elképzelés, amely után azonban magyar szakemberek sikeresen tudtak ugyanazon a területen tevékenykedni.

Ennek ellenére utánpótlás szinten nemzetközi versenyben partnerek tudunk lenni, klubszinten és korosztályos válogatott szintjén is komoly eredményeket tudunk felmutatni, (például a Honvéd, MTK, PFLA és más akadémiák eredményei korosztályos tornákon például a Real Madrid, West Bromwich, Rapid, Austria és társaik többszöri legyőzésével), valamint az U20-as vb eredményes szereplése. És ezek a külföldi klubok csak az utánpótlásukra a hazai költségvetésünk többszörösével rendelkeznek. A magyar futballnak nyújtott anyagi segítség még így sem éri el ezen klubok büdzséjét...

Mindezek ellenére az akadémiák eredményességét nem az eredmények és tabellák alapján kell megítélni! Az akadémiák szakmai vezetése egységesen felismerte ennek fontosságát, közös álláspontot képviselnek ennek tekintetében. Munkánk eredménye a jól felkészített ifjú játékos, aki az első csapat edzőjének hathatós segítségével és további fejlesztésével tudjon beépülni a felnőtt futballba.

Vagy az adott nevelőklubban, vagy piacra kerülve hazai és nemzetközi csapatokban. Az első játékosok már a futball piacán vannak, aktív szereplői, gólszerzői a felnőtt élvonalunknak és a másodosztálynak. A többiek is hamarosan beérnek, és érkeznek. Ha valaki, mi tudjuk ezt, mert ismerjük a szereplőket. Ezért, ha véleményezésre van szükség, talán kérdezzenek minket...

Ahogy a Barcelona ifjúsági divíziójának szakmai igazgatója debreceni előadásán utalt rá, minden nemzetnek és minden klubnak meg kell alkotnia saját filozófiáját! Megoldási javaslattal is rendelkezünk arra, hogy miként tudna jobban működni a hazai rendszer, de ezt nem sokan kérdezték meg tőlünk eddig. Reméljük, ez majd megváltozik egyszer...

Addig is igyekszünk kritizálás helyett a legjobb minőségű munkát végezni a magyar labdarúgás felemelkedése érdekében, keresve a jót és kijavítva a felmerülő hibákat. Reméljük, mások is követik példánkat!

Budapest, 2012. december 15.

Tamási Zsolt
Sándor Károly Akadémia igazgató

Liszkai Dezső
Győri ETO FC Utánpótlás igazgató

Szalai László
Magyar Futball Akadémia igazgató

Herczeg András
Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezető igazgató

Mink Olivér
PMFC akadémiai igazgató

Botos Antal
Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia, szakmai igazgató

Török László
KTE Utánpótlás szakmai igazgató, akadémia-vezető

Simon Attila
Illés Akadémia szakmai igazgató

ifj. Tajti József
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, szakmai koordinátor