BÁLINT MÁTYÁS
BÁLINT MÁTYÁS
2020.08.25 22:53 Frissítve: 2020.08.26 06:37

A magyar Nagelsmann – Bálint Mátyás publicisztikája


Az egész, akárcsak a szakkommentátori inggallérra vasalt szponzorlogók kora, Tornyi Barnabással kezdődött, még a tavaszi karantén idején, amikor híre ment, hogy az Amerikában élő futballedző kis értékű lopás miatt két napot fogdában töltött. Az övénél is hosszabb bezártság unalma ellen egy barátommal ártatlan játékot eszeltünk ki: melyik magyar trénerből milyen fiktív bűncselekmény elkövetését néznénk ki? (Amelyik magyar fociedző szerint felháborító még a feltételezés is, azt egyrészt megkövetjük Cesare Lombroso sporttárssal együtt. Másrészt meg cserébe nyugodtan képzelje el, amint a selyemfiút ezen írás jobb alsó – az online verzióban bal felső – sarkában bíróság elé állítják üzletszerű kéjelgésért, aztán bátran osszon ki még néhány büntetési tételt lapunk szerzői portréit végigböngészve, és kvittek vagyunk.)

A játékhoz kezdésnek elő akartuk venni a pro licences edzők névsorát, hogy elinduljunk a második névtől. (Az elsőt, Aczél Zoltánt objektív okok miatt diszkvalifikálni voltunk kénytelenek.) Ez már önmagában nehezebb feladatnak bizonyult a vártnál, de annyi kiderült, hogy a legutóbbi, 2018-as diplomaosztó idején 153-uknak volt legfelső fokú végzettsége. Az elhunytakat leszámítva legalább ennyien székfoglalósoznak tehát a 12 NB I-es kispad körül: ha minden klubnál a kezdőcsapat összes játékosa mellett egy-egy pro licences magyar tréner szorgoskodna, még mindig kimaradnának egy kisbusznyian.

Itt aztán abba is hagytuk a játékot, mert ez máris súlyosabb szituációnak tetszett, mint mikor a biztonsági őr megfogja a karodat az áruház kijáratánál. (Oké, valójában azért hagytuk abba, mert már a listán második Albert Flóriánról sem voltunk képesek rosszabbat feltételezni annál, mint hogy kiveszi a szomszéd postaládájából a Családi Lapot, és elolvassa, de utána úgy rakja vissza, hogy megjelölte a legérdekesebb cikkeket, és kijavította a nyomdahibát a madártej receptjében a hozzávalóknál, nehogy túl cukros legyen.) Elvégre az elég hervasztó, hogy jobb sorsra érdemes emberek temérdek időt és energiát ölnek egy olyan képesítés megszerzésébe, nem beszélve a szükséges forintmilliókról, amelynek birtokában aztán alig tíz százalék esélyük van elhelyezkedni, és amely nélkül viszont pontosan nulla.

Az az alig tíz százalék ráadásul eddig inkább volt öt, vagy annyi sem, hiszen nemrég még portugál agglomerációs falvak expályaedzői és olasz mezővárosok levitézlett trénerei is előnyt élveztek a regimentnyi hazai szakemberrel szemben. Még az sem lehetett akadály, ha a jövevények leghíresebb korábbi állomáshelyéről is csak azok hallottak itthon, akik éltek már a nyolcvanas években, és minden efféle obskúrus csapatnevet azóta is a totóeredményeket anno beolvasó Vitár Róbert hangján hallanak a fejükben. Olyan, méltán elfeledett szakemberek kaphattak kispadot minálunk, mint Roberto Landi, Jos Daerden, Giovanni Dellacasa, Vincenzo Cosco, Benito Alchimede vagy épp William McStay. Közülük az egyiknek ugyan semmi köze a labdarúgáshoz, tekintve, hogy az imént bányásztam ki a nevét egy Bud Spencer-film stáblistájának alsó traktusaiból, de a viszonyokról mindent elárul, hogy a fickó, aki a nagy, szőrös mikrofont lógatta be a Különben dühbe jövünk forgatásakor, simán megbújhatott a magyar első osztály edzői között anélkül, hogy ez szemet szúrt volna bárkinek a kedves olvasók közül, sőt jelentős részük még most sem tudná kiválasztani a névsorból. Eközben meg olyan legendák, mint Kip­rich József kénytelenek olyasmit nyilatkozni tatabányai kisvendéglők asztala mellől ezeken a hasábokon, hogy türelmetlenül várnak egy lehetőségre – szöges ellentétben négy-öt évvel ezelőtti nyilatkozataikkal tatabányai kisvendéglők asztala mellől, melyek szerint türelmesen várnak egy lehetőségre.

Pedig Kiprich és a hasonszőrűek még legalább közel vannak a tűzhöz: esetenként gazdag játékosmúlt és sikeres külföldi karrier áll mögöttük, edzőként is vannak hazai szinten korrekt eredményeik, ismeretségeik és évtizedes tapasztalatuk. Márpedig ezek mind pluszpontot jelentenek, amikor valaki megpróbál bekerülni az említett szerencsés öt-tíz százalék közé, hogy játékos-pályafutása meg tanulmányai végeztével, majd végigjárva a szamárlétrát, erősen negyven fölött végre megmutathassa, mit tud. Merthogy egy kispadot ki is kell bekkelni: amikor nemrég Boér Gábor 37 évesen lett az egész NB I akkori legifjabb vezetőedzője, lapunk is joggal lelkesedett, hogy végre egy ennyire fiatal szakember is lehetőséghez jut.

Csak hát ki is számít fiatalnak tulajdonképpen? Mire például George Harrison a boéri korba ért, nemhogy a Beatles megalakulása, hanem a feloszlása óta is eltelt tíz év, és Einsteinnek is tizenegy esztendőt kellett volna várnia az emberiség világról alkotott képét meghatározó energiaegyenlet felírása után, hogy a ZTE padjára is leülhessen. (Jó, a másik oldalról Konsztantyin Csernyenko meg 72 is elmúlt, mire a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára lett, de azért mindenki el tudja dönteni, hogy Einstein meg a Beatles vagy a szovjet kommunisták térfelén szeretne állni inkább.)

És talán ez itt a legnagyobb baj. Hogy bár alkalmanként felbukkan egy Csizmadia Csaba-féle reménykeltő sikersztori, amelynek láttán aztán meg is előlegezi a pro licencet az MLSZ, és az illető így már 35 évesen az általa a másodosztály aljából az elsőbe vitt együttes vezetőedzője lehet papíron is, de még a Budafoki Bielsát is segítette a válogatott játékosmúlt és a saját jó szerencséje, hogy annak idején épp a XXII. kerületbe ment levezetni, ahol nincs vesztenivaló, csak bátorság és nyitottság.

Ha azonban ma egy mezei érettségiző döntene úgy, hogy sem barista, sem influencer, sem marketingmenedzser nem akar lenni, sőt még élvonalbeli labdarúgó sem, az ország egyik legjobb futballedzője annál inkább, akkor erre nemhogy öt-tíz százalék sansza nincs, mint az egyszeri pro licencesnek manapság, hanem gyakorlatilag semennyi sem. Ha minden összejön, akkor tíz év múlva talán tanítgathatja a kiskölyköket belsővel-külsővel rúgni, esetleg az eggyel nagyobbakat az alapvető taktikai fortélyokra, hogy aztán sebesen összekapkodja a bójákat az edzőpályán, amikor a nagycsapat tréningjére érkező első játékos kilép az öltözőből. Ez persze szintén szép és nemes hivatás, de egy NB I-es klub vezetőedzői posztjának kívánalmaihoz bizonyos szinten túl legfeljebb érintőlegesen van köze.

Eközben meg Julian Nagelsmann 25 évesen a Hoffenheim felnőttnek volt a stábtagja, 29 évesen meg már a vezetőedzője, a minap 33 esztendősen meg BL-elődöntőben vezényelte az RB Leipziget. És ha holnap NB I-es kispadot kapna, itthon még mindig ő lenne a legfiatalabb tréner ebben az évezredben. Közben gyakorlatilag játékosmúlt nélkül ért el idáig, mindössze korán megkapva a lehetőséget és élve is azzal.

És valahol itt lehet a megoldás, és itt mehetne a trendek elébe (vagy legalább zárkózhatna fel) a magyar labdarúgás. Vitathatatlan, hogy az edzősködést sem lehet kottából megtanulni, és aki el akar irányítani egy felnőttcsapatot, azt át kell, hogy járja az öltözőszag. Az azonban sehol sincs megírva, hogy erre csakis focistaként vagy csak bőven túl a harmincon lehet módja: a már bevált és azóta is sikerrel alkalmazott játékos-fiatalszabály mintájára... Pillanat, kollégám valamiért integet a másik asztalnál... Tehát pontosítanék: a jelzők és minősítés nélküli korábbi játékos-fiatalszabály mintájára érdemes lenne arra is ösztönözni a klubokat, lényegében bármilyen adminisztratív módszerrel, hogy egy harminc év alatti edzőpalántát is foglalkoztassanak a felnőttkeret stábjában. Az utóbbi időben világszerte elterjedt, széles differenciálódáson alapuló szakmai modellekben bizonyosan sikerülne értelmes és valós feladatot találni az arra érdemes trénertehetségeknek, akik tudást, tapasztalatot és ismeretségeket szerezhetnének, és már egészen fiatalon elkezdhetnének arra készülni, ami a valós céljuk, méghozzá kerülőutak, felesleges kanyarok, akadályok nélkül, kipróbálva több munkakört is egy-egy nagycsapatnál, és egyedi szemléletükkel akár gyarapítva is az ottani közös bölcsességet. Egy próbát megérne: ki tudja, mikor bukkanna fel az első magyar Julian Nagelsmann?

Én már azt sem bánnám, ha pofára úgy nézne ki, mint egy bűnöző.


2020.10.20 09:28:20

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Balogh magára talált a Honvédban. Cseri szerint hiba lenne temetni a Mezőkövesdet. Hahn négygólos, nem öt.

2020.10.18 14:09:35

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Márton Gábor csapata három perc alatt fordított, de nem tudta megtartani az előnyét.

2020.10.18 13:50:11

Labdarúgó NB I VAJDA GYÖRGY (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Bognár György csapata küzdelmes meccsen győzte le 3–1-re a ZTE-t.

2020.10.17 14:23:25

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

Nem lehetett gólt lőni a kék-fehérek parádézó kapusának, Mijatovicsnak.