A lépcsősor tetejére felérő felcsútiak nem lépnének vissza

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2013.07.26. 14:42
null
Benczés Miklós nem szeretné, ha rövidre nyúlna csapata NB I-es tagsága (Fotó: pfla.hu)
Bár a nemzetközi kupában négy magyar csapat is pályára lépett már, a 2013–2014-es hazai futballszezon pénteken kezdődik a Lombard Pápa–Puskás Akadémia FC mérkőzéssel.

 

 

A vendégek abszolút újoncok az élvonalban – egyben a 100. újoncok, további statisztikai érdekességeket ide kattintva olvashat! –, a klub vezetősége azonban megteremtette az alapot ahhoz, hogy a felcsúti együttes ne kizárólag egyszezonos csapatként szerepeljen a magyar futballtörténelemben.

Az előző bajnokságban az NB II Nyugati csoportjában magabiztos előnnyel bajnoki címet szerző Puskás Akadémia kerete a nyáron szinte alig változott, a szakmai stáb inkább az állandóságban érezte a legnagyobb erősítést, bár Kleinheisler László távozása érzékenyen érinthette Benczés Miklóst is. A vezetőedző ugyanakkor együtt dolgozhat a szlovák Lubos Hajdúchhal, s a kapus mellett Bertus Lajos és Tischler Patrik is az újoncnál folytatja,

„Egy új belső védőt, illetve egy támadót szívesen látnék még a keretben – mondta a Nemzeti Sportnak Benczés Miklós, aki korábban 28 élvonalbeli bajnokin irányította a Diósgyőrt, és az NB I-be 16 hónap elteltével tér vissza. – A koncepciónk továbbra sem változott, vagyis fiatal tehetségekre támaszkodunk, akik bizonyíthatják rátermettségüket. Lubos Hajdúch jelenti a kivételt, de szükséges egy rutinos, tapasztalt kapus, aki mérkőzés közben irányítja a védelmet is.”

A Puskás Akadémia Felcsúton épülő stadionja még nem készült el, ezért az újonc hazai bajnokijait Székesfehérváron játssza, ráadásul a bajnokságot is idegenben kezdi.

„Az NB II-es bajnokság megnyerésével felértünk egy lépcsősor tetejére, és nem szeretnénk visszalépni. Idegenben kezdeni nem ideális, de a feljutással játékosainkra nagyobb figyelem vetül, és mindenképpen jobb futballistákká váltak a bajnoki cím megszerzésével. Ugyanakkor szükséges a megfelelő motiváció is, mert bizonyítanunk kell, helyünk van a legjobbak között.

A májusban véget ért 2012–2013-as szezonban a Lombard Pápa csaknem elbúcsúzott a legjobbak közül, miután a Siófokkal szembeni 11 pontos előnyét elherdálta, és csak az utolsó fordulóban hosszabbította meg élvonalbeli tagságát.

„Magamnak, de a szurkolóknak és a vezetőknek sem kívánok hasonló izgalmakat – jelentette ki Tóth Bálint, a Lombard Pápa vezetőedzője, aki az utolsó fordulóban Diósgyőrben (1–1) pontot szerzett együttesével. – A nyáron átalakult a keret, de a szerencse nem állt mellettünk, hiszen Goran Marics keresztszalag-szakadást szenvedett, majd a csatárunk pótlására szerződtetett Kenesei Krisztián is megsérült. Dlusztus András is úgy tért vissza a külföldi próbajátékról, hogy edzeni sem tudott, a hátvéd térdműtéten esett át. A megpróbáltatások ellenére esélyesnek tartom a csapatomat a Puskás Akadémia ellen, hazai pályán kezdhetünk, és a jó rajt meghatározhatja az őszi idényünket.”

A pápai Perutz Stadionban, majd a bajnokság során valamennyi mérkőzésen a két partjelző mellett egy-egy alapvonali bíró is segíti a játékvezető munkáját, csökkentendő a hibákat.

A találkozót élő, percről percre frissülő tudósításunk és folyamatosan bővülő cikkünk segítségével követheti nyomon!

NB I, 1. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
IdőpontMérkőzés (Tv)
Játékvezető
Július 26., péntek
19.00Lombard Pápa–Puskás Akadémia FC (Duna Tv)Iványi Zoltán
Július 27., szombat
16.30Újpest FC–MVM Paks (Sport1)Németh Ádám
19.00Pécsi MFC–Ferencváros (Tv: Sport1)Szabó Zsolt
19.00MTK Budapest–Mezőkövesd-ZsóryAndó-Szabó Sándor
21.00Győri ETO FC–Diósgyőri VTK (Duna Tv)Erdős József
Július 28., vasárnap
16.30Videoton FC–Haladás (Duna Tv)Kassai Viktor
18.30KTE-Phoenix Mecano–Bp. Honvéd (Sport2)Solymosi Péter
20.30Debreceni VSC-Teva–Kaposvári Rákóczi (Sport2)Farkas Ádám
A BAJNOKSÁG MENETRENDJE

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik