A lemaradás oka: az NB I-es játékosok lassan reagálnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.21. 10:26
null
A fővárosi lila-fehérek védője, Forró Gyula a válogatott után ma már ismét az NB I-ben bizonyíthat (Fotó: Szabó Miklós)
Forró Gyulával rövid idő alatt nagyot fordult a világ. A balhátvéd nyáron szerződött Kecskemétről Újpestre, múlt héten a finnek ellen bemutatkozott a nemzeti csapatban, ma pedig már kétszeres válogatottként léphet pályára volt csapata ellen, és immár arról is tud nyilatkozni, miben látja a fő különbséget az NB I és a nemzetközi szint között.

 

„Szerencsére mostanra leülepedett a mögöttem hagyott eseménydús néhány nap – vágott bele az elmúlt napok összegzésébe a 26 esztendős Forró Gyula. – Muszáj is volt neki, hiszen pénteken itt az újabb erőfelmérő, folytatódik a bajnokság, lehet újra bizonyítani. Fantasztikus élmény volt a válogatottban bemutatkozni, pályára lépni a finnek és az oroszok ellen, és nem tagadom, szerda reggel olyan volt, mintha egy álomból ébredtem volna fel..."

Fél évvel ezelőtt Forró Gyula egy volt a sok átlagos élvonalbeli futballista közül. Az orosházi születésű játékos a középcsapatnak számító Kecskemétben kereste a kenyerét, 23 esztendős is elmúlt, mire bemutatkozott az NB I-ben, és, noha tette a dolgát becsülettel, vajmi kevesen fogadtak volna rá, hogy Forró Gyula a 2014-es esztendő végére az újpestiek meghatározó futballistájaként a válogatottban is pályára léphet. A finnek ellen csereként mutatkozott be a nemzeti csapatban, rá négy napra az oroszok ellen a kezdőcsapat tagja volt, és amikor mindez szépen leülepedne, következik egy olyan bajnoki, amelyen egykori klubja ellen lép pályára, hiszen az Újpesttel ma már Kecskeméten szerepelhet.

„Emlékszem, az első kecskeméti évem a ráhangolódással telt, akkor még a kezdőcsapatnak sem voltam stabil tagja – fogalmazott Forró a kezdetekkel kapcsolatban a Nemzeti Sport megkeresésére. – Szépen lassan aztán felvettem az NB I ritmusát, és a második esztendőben már meghatározó futballista voltam. Nagyszerű éveket töltöttem a városban, tisztában vagyok vele, a kecskeméti klubnak is nagy szerepe van abban, hogy most bemutatkozhattam a válogatottban."

Noha a legutóbbi hét bajnokijából négyet megnyerő és egyet sem elveszítő Újpest (jelenleg a fővárosi liláké az NB I leghosszabb, aktív veretlenségi sorozata) az ötödik, míg a négy meccse veretlen KTE a kilencedik a tabellán, a ballábas labdarúgó nem merné kijelenteni, hogy kötelező a győzelem a Kecskemét otthonában.

„Inkább úgy fogalmaznék, valamivel mi vagyunk az esélyesebbek – mondta a játékos. – Jó formában vagyunk, az utóbbi hét mérkőzésünkön nem találtunk legyőzőre, de ne feledjük, a kecskemétiek is tíz mérkőzés óta veretlenek. Róluk sem gondolta senki az első öt fordulót követően, hogy biztos középcsapat lesznek, és lám... Kedvelem őket, de ma már az újpestiekhez tartozom, az ő sikeréért hajtok. Jól érzem magam a klubnál, úgy érzem, elfogadtak, és ez jó. Maradjunk annyiban, sajnálom majd a régi haverokat, ha péntek este mi győzünk, de ez van. Remélem, ők gratulálhatnak majd nekem."

Forró a két válogatott meccs tapasztalatának birtokában arról is beszélt, hogy a legnagyobb különbség az NB I és a nemzetközi szint között a reakcióidők gyorsaságában mérhető.

„Fizikailag nem gyorsabbak, csupán arról van szó, hogy fejben jobban reagálnak. Ezért tűnnek fürgébbnek – fogalmazott. – A labdákra hamarabb mozdulnak, és ez éppen elég, hogy a mélázó ellenfél hátrányba kerüljön. A finnek és az oroszok ellen én is le tudtam őket futni, ha én kapcsoltam hamarabb... Bárcsak sok ilyen mérkőzést játszhatnék még!"

LABDARÚGÓ NB I, 15. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
November 21., péntek
19.00 Kecskeméti TE–Újpesti FC (Sport1)Kassai Viktor
November 22., szombat
14.00
MTK Budapest–Diósgyőri VTK (Duna)
Szabó Zsolt
16.00
Dunaújváros PASE–MVM-PaksAndó-Szabó Sándor
16.00Puskás Akadémia FC–Szombathelyi Haladás (Sport1)Németh Ádám
18.00Nyíregyháza Spartacus–Pécsi MFC (Sport1)
Bognár Tamás
20.00Lombard Pápa–Budapest Honvéd (Sport1)Pintér Csaba
November 23., vasárnap
16.30Videoton–Ferencváros (M1)
Farkas Ádám
18.30Győri ETO FC–Debreceni VSC-Teva (Sport2)
Erdős József
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 14 12 1 1 31–5 +26 37
2. MTK Budapest 14 11 3 21–11 +10 33
3. MVM Paks 14 7 5 2 23–10 +13 26
4. Diósgyőri VTK 14 7 5 2 23–17 +6 26
5. Újpest FC 14 6 7 1 14–8 +6 25
6. Ferencvárosi TC 14 7 3 4 21–14 +7 24
7. DVSC-Teva 14 6 4 4 18–11 +7 22
8. Győri ETO FC 14 5 4 5 21–18 +3 19
9. Kecskeméti TE 14 5 4 5 14–15 –1 19
10. Puskás Akadémia FC 14 4 3 7 16–20 –4 15
11. Lombard Pápa FC 14 3 4 7 7–21 –14 13
12. Nyíregyháza Spartacus FC 14 3 2 9 13–21 –8 11
13. Budapest Honvéd 14 3 2 9 11–19 –8 11
14. Pécsi MFC 14 2 4 8 14–26 –12 10
15. Dunaújváros PASE 14 2 4 8 13–28 –15 9
16. Szombathelyi Haladás 14 2 2 10 5–21 –16 8
Dunaújváros PASE: 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik