A kupagyőzelemmel triplázott a Debrecen

Vágólapra másolva!
2010.05.26. 19:02
null
A DVSC a ZTE, és az egész magyar mezőny fölé nőtt (Fotó: Szabó Miklós)<br />
Címkék
A DVSC-TEVA nyerte meg a labdar&uacute;g&oacute; Magyar Kupa 2009&ndash;2010-es ki&iacute;r&aacute;s&aacute;t, miut&aacute;n a d&ouml;ntőben 3&ndash;2-re legyőzte a Zalaegerszeget. A hajd&uacute;s&aacute;gi alakulat &ndash; amely t&ouml;rt&eacute;nete negyedik kupagyőzelm&eacute;t aratta &ndash; a bajnoki illetve Ligakupa-győzelem ut&aacute;n a harmadik megnyerhető tr&oacute;fe&aacute;t is bezsebelte ebben a szezonban.

TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉSRŐL SZÓLÓ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁST!

Az első negyedóra nem volt túl eseménydús, inkább a játék küzdő jellege, mintsem a látvány domborodott ki. Többnyire a Lokinál volt a labda, de helyzet nem alakult ki egyik csapat előtt sem. Aztán szinte a semmiből megszerezte a vezetést a Debrecen.

A 24. percben Yannick a 16-os bal oldalánál kapott labdát, majd középre kanyarított, ahol Coulibaly érkezett, s öt méterről a kapu bal oldalába lőtt. 1–0

A Loki egyébként viszonylag tartalékos csapattal kezdte a mérkőzést, a kezdők között kapott helyett Verpecz István és Bódi Ádám is. A zalaiak számára nem csak történetük első Magyar Kupa-sikere volt a tét, hanem az is, hogy az Európa-liga első vagy második selejtezőkörében indulhatnak-e a nyáron.

A bekapott találat azonban nagyon megzavarta a Zalaegerszeget. Csank János együttese hat perccel később már kétgólos hátárnyban volt.

AZ ELMÚLT HÚSZ ÉV MK-GYŐZTESE

1990–91: Ferencvárosi TC

1991–92: Újpesti TE

1992–93: Ferencvárosi TC

1993–94: Ferencvárosi TC

1994–95: Ferencvárosi TC

1995–96: Kispest-Honvéd FC

1996–97: MTK FC

1997–98: MTK Hungária FC

1998–99: DVSC-Epona

1999–00: MTK Hungária FC

2000–01: Debreceni VSC

2001–02: Újpest FC

2002–03: Ferencvárosi TC

2003–04: Ferencvárosi TC

2004–05: Matáv Sopron

2005–06: FC Fehérvár

2006–07: Bp. Honvéd

2007–08: DVSC-TEVA

2008–09: Bp. Honvéd

2009–10: DVSC-TEVA

 

NSO-LEXIKON: Az MK döntői, 1910–

Yannick indult a leshatárról a 30. percben, majd tíz méterről lőtt, a Vlaszákról kipattanó labda a kapufa felé gurult, amit utolért a játékos, és közelről a kapuba továbbított. 2–0

A DVSC előnye tudatában magabiztosan kezdett futballozni, egyértelműen Herczeg András csapatának akarata érvényesült a pályán. De a ZTE egy peches momentumot kihasznált: a mérkőzés addigi legjobbja, Yannnick megsérült, és amig ápolták a kameruni futballistát, szépített a Zalaegerszeg.

Horváth András ívelt föl a 16-oson belülre egy labdát, amire a legjobb ütemben Pavicsevics érkezett, és fejelt védhetetlenül Verpecz kapujába a 41. percben. 2–1

Két (pontosabban másfél...) hatalmas debreceni helyzettel indult a második félidő. Egy jobb oldali debreceni szöglet után a kifejelt labdát Bódi lőtte el 30 méterről. Vlaszákról kipattant a labda, amelyet Rezes lőtt a kapu fölé – lesről. Egy perccel később pedig Rezes az ötös bal oldali csücskéről ajtó-ablak helyzetben lőtt a kapu fölé.

A félidő közepén pedig teljesen megérdemelten növelte előnyét a bajnokcsapat.

A VIDI A LEGKEDVEZŐBB HELYZETBEN AZ EL-BEN

Immár letisztult a kép a magyar csapatok nemzetközi kupaindulását tekintve:

 

Coulibaly duplázott! A 68. percben Rezes passzolta vissza a 16-os bal oldalától a labdát a csatár elé, aki a 16-os vonaláról, futtából a kapu jobb oldalába lőtt. 3–1

Mielőtt azonban ünnepi hangulat kezdett volna eluralkodni a debreceni kispadnál, egyből szépített a ZTE. Egy perc telt el Coulibaly második gólja óta, és Rudnevs már a másik oldalon lőtt a kapuba.

Egy bal oldali beadás után három zalai támadó is átlépte a labdát, így az a hosszún érkező légiós elé került, és ő 9 méterről a léc alá bombázott. 3–2

Az utolsó negyedórában aztán megfogta a mérkőzést Herczeg András csapata. A Loki nem ment előre fejetlenül, a Zalaegerszeg pedig nem tudott újabb nagy lehetőséget kialakítani. Pontosabban egyszer Fortuna segítségével mégis betalálhatott volna a Csank-csapat: Pavicsevics beadása után Rajcomarhoz pattant a labda, akinek a lábáról azonban centikkel az üres kapu mellé gurult.

Az egyenlítés azonban elmaradt, a Loki teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, és a bajnoki illetve Ligakupa-győzelem után a Magyar Kupát is bezsebelte.

TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉSRŐL SZÓLÓ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁST!

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI

 

 

 

(A Sport Tv felvétele)

A DEBRECENÉ A SZUPERKUPA IS
Mivel a bajnoki címet és a Magyar Kupa-győzelmet is a DVSC-TEVA szerezte meg, a versenykiírás értelmében idén nyáron nem rendeznek Szuperkupa-döntőt.

Ilyen eset legutóbb 2004-ben fordult elő, amikor a Ferencváros mindkét trófea begyűjtése után automatikusan Szuperkupa-győztes lett, de hasonló volt a helyzet 1995-ben is, amikor szintén a zöld-fehérek dupláztak.

A Loki egyébként – az idei Szuperkupát is ideszámítva – sorozatban hatodik hazai trófeáját nyerte meg, a 2008–2009-es bajnoki cím után tavaly nyáron elhódították a Szuperkupát, idén pedig minden hazai sorozatot megnyertek (bajnokság, Magyar Kupa, Szuperkupa, Ligakupa).
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik