A KTE-t megverte, a DVSC-től kikapott a Gaz Metan

Vágólapra másolva!
2011.06.25. 19:28
null
Szakály Péter (balra) szerezte az első gólt a Gaz Metan ellen (Fotó: dvsc.hu/Nyitrai Daniella)
A Debreceni VSC-TEVA labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 3–2-re legyőzte a Gaz Metan együttesét – olvasható a hajdúsági klub hivatalos oldalán, a dvsc.hu-n. A román csapat a délelőtt folyamán 4–1-re legyőzte a Kecskemétet.

 

A DVSC-ben a medgyesiek ellen pályára lépett az a két próbajátékos, aki tegnap érkezett Debrecenbe. Egyikük a 29 éves, 186 centi magas csatár, Vjatseslav Zahovaiko, aki az észt válogatottban 39-szer kapott lehetőséget, és nyolc gólt lőtt.

HONVÉD: A PRÓBÁZÓ MESTERHÁRMASA

A Bp. Honvéd felkészülési meccsen 6–0-ra legyőzte a szlovák FC Lucenecet. A losonciak elleni találkozón a kispestieknél próbajátékon lévő montenegrói Radoszlav Szekulics három gólt szerzett.

A montenegrói bajnokságban legutóbb az ötödik helyen záró FK Mladoszttól érkező próbajátékos szerződtetéséről később dönt a kispesti szakvezetés.

 

A Diósgyőr elveszítette első nyári mérkőzését a szlovák másodosztályú rimaszombati együttessel szemben.

 

A Győri ETO 1–1-es döntetlent játszott Bécsújhelyen a Wiener Neustadt ellen.

 

A Zalaegerszeg 2–0-ra legyőzte az ukrán élvonalbeli Zorja Luhanszkot. A szlovéniai Belatincen (Beltinci) rendezett mérkőzésen Csank János új belső védőpárost szerepeltetett: Rados Bulatovics és az egyiptomi Serif először játszott mérkőzésen egymás mellett.

Korábban hazájában hét évig futballozott a Flora Tallinn együttesében, 2006-ban az IFFHS gáláján a leghatékonyabb támadó díjat vehette át annak köszönhetően, hogy 21 meccsen 25 gólt szerzett. Pályafutása során az észt bajnokságban összesen 152 gólt ért el.

Az elmúlt másfél évben a portugál élvonalban szereplő UD Leiria csapatában futballozott, 13 mérkőzésen játszott, gólt nem szerzett. Az edzőmeccsen egy félidőt töltött a pályán, de a debreceniek honlapja szerint nehéz volt felmérni, mit tud, mert keveset volt játékban.

A másik játékos egy 28 éves tunéziai támadó középpályás, Kamel Zaiem, aki 14-szeres válogatott, 180 centi magas. Korábban főleg hazájában futballozott, de 2008-ban Európában is szerencsét próbált, fél évig a Partizan Beograd játékosa volt, hat mérkőzésen lépett pályára. Még abban az évben az Afrikai Nemzetek Kupáján is részt vett a válogatott tagjaként.

Korábban hat évig játszott az Espérance csapatában, legutóbb a tunéziai bajnokságban bronzérmes Sfaxien tagja volt. Szintén az első félidőben kapott szerepet, a dvsc.hu tudósítása szerint igyekezett kapura lövésekkel észrevétetni magát.

Továbbra is a Lokival készül a holland-bosnyák Adnan Alisic, aki a Kecskemét elleni edzőmeccs után most is lehetőséghez jutott.

A mérkőzés első negyedórájában a debreceniek játszottak fölényben, az ötödik percben Szakály Péter révén a vezetést is megszerezték. A középpályás Nikolov Balázs beadása után öt méterről lőtt a jobb felsőbe. Ezt követően Alisic előtt adódott két nagy lehetőség, majd negyedóra után kiegyenlítetté vált a játék, a medgyesieknek is volt próbálkozásuk, amit a 21. percben lőtt kapufájuk is jelzett. A 34. percben az egyenlítést is összehozták a vendégek, miután egy szöglet utáni kavarodásból büntetőt harcoltak ki, és lőttek be. A félidő vége ismét a hajdúságiaké volt, Alisic büntetőből a kapufát találta el.

A második félidőben a piros-fehérek hamar visszaszerezték a vezetést, amikor egy szöglet után Dajan Simac a hálóba bólintott, majd egy szép támadás végén Rezes László jobbról a rövid sarokba lőtt. Ebben az időszakban egyértelműen a Loki akarata érvényesült.

Bővelkedett a találkozó eseményekben: a vendégek előtt is adódott lehetőség, de a Kondás-csapat előtt még több. Itt is, ott is volt egy-egy kapufa és egy újabb gól, ezúttal a Loki hálójában landolt a labda, amely Szilágyi Péterről pattant be. Az utolsó tíz percben mindkét oldalon akadtak helyzetek, az eredmény azonban már nem változott.

A DVSC-TEVA másik kerete 3–0-ra legyőzte a Berettyóújfalut. A BUSE centenáriumi programmal ünnepli 100 éves fennállását, és ennek keretében a helyi futballcsapat összecsapott a debreceniekkel.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
DEBRECENI VSC-TEVA–GAZ METAN MEDIAS (román) 3–2 (1–1)
Vágóhíd utcai stadion. V: Veizer
DEBRECENI VSC: Verpecz (Malinauskas, a szünetben.) – Nikolov, Simac, Mészáros N., Mardare – Ramos – Rezes, Zaiem (Kulcsár T., a szünetben), Alisic, Szakály P. (Illés, a szünetben) – Zahovaiko (Szilágyi P., a szünetben). Vezetőedző: Kondás Elemér
G: Szakály P. (5.), Simac (54.), Rezes (66.), ill. Roman (34. – 11-esből), Szilágyi P. (79. – öngól)
BERETTYÓÚJFALU–DEBRECENI VSC-TEVA 0–3
DEBRECENI VSC: Novakovics – Nagy Z., Máté P., Mijadinoszki (Szilágyi G.), Korhut – Dombi, Spitzmüller, Bódi, Ferenczi J. (Burics) – Salami, Yannick
G: Bódi, Dombi, Yannick (11-esből)
KECSKEMÉTI TE-ERECO–GAZ METAN MEDIAS (román) 1–4 (0–3)
KTE, I. félidő: Németh G. – Koszó, Gyagya, Balogh B., Sadjo – Ebala, Csukics – Gyurcsó, Stokic, Foxi – Tököli. II. félidő: Ribánszki – Urbán, Radanovics, Milanovszki, Farkas A. – Szavics, Bertus – Simon A., Litsingi, Bori – Dosso. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
A KTE gólját Szavics szerezte 11-esből
BUDAPEST HONVÉD–FC LUCENEC (szlovák) 6–0 (2–0)
Bozsik-stadion, 300 néző. V: Berényi
HONVÉD: Sánta A. – Kostolani, Botis (Dubljovics), Belkanovic, Novák A. – Akassou – Ndango (Délczeg), Zelenka (Ivancsics), Tchami – Brnovics (Nagy A.), Szekulics. Vezetőedző: Supka Attila
G: Szekulics (3), Délczeg (2), Ivancsics
Kiállítva: Szabó M.
DIÓSGYŐRI VTK–MSK RIMAVSKÁ SOBOTA (szlovák, II.) 0–1 (0–1)
Diósgyőr, 800 néző
DVTK: Rados – Vadász, Gal, Budovinszky (Nagy T., 63.), Gohér – Dobos (Lippai, 63.), Abdouraman, Arze, Luque – Menougong, Pál (Faggyas, 20.; Bogáti, a szünetben). Vezetőedző: Benczés Miklós
G: Skrobák (33.)
ZALAEGERSZEGI TE–ZORJA LUHANSZK (ukrán) 2–0 (2–0)
ZALAEGERSZEG: Vlaszák – Kocsárdi, Bulatovics, Sherif, Varga R. – Horváth A., Kamber, Szalai, A. Delic – Turkovs, Rajcomar. Vezetőedző: Csank János
G: Turkovs, Kamber
MAGNA WIENER NEUSTADT (osztrák)–GYŐRI ETO FC 1–1 (0–0)
GYŐRI ETO: 1. félidő: Sztevanovics – Takács Á., Djordjevics, Fehér Z., Szabó O. – Pilibaitis, Kiss M., Trajkovics, Dudás, Koltai – Ahjupera. 2. félidő: Molnár P. – Nagy Á., Zámbó, Sztanisics, Szabó O. – Tokody, Lamas, Ji-Paraná, Dinjar – Simon A., Alekszidze. Vezetőedző: Csertői Aurél
G: Simon A.
LUCKO ZAGREB (horvát)–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 2–0 (0–0)
Zágráb, 300 néző. V: Bertol (horvát)
KAPOSVÁR: Posza (Horváth L.) – Okuka, Kardos (Bank), Mudrisa (Zsók), Vadas (Gujic) – Farkas Z. (Hegedűs), Pedro – Katona Gy. (Horváth T.), Kulcsár (Pavlovics), Tabi (Balázs) – Grumics. Vezetőedző: Sisa Tibor
G: Posinkovic (64.), Saric (77. – 11-esből)
DUKLA BANSKÁ BYSTRICA (szlovák)–VASAS 2–1 (0–0)
Ipolyság
VASAS: Ilizi – Kulcsár D., Mileusznics, Gáspár, Katona – Beliczky (Polényi, 65.), Bakos, Radványi, Arsics (Ponczók, 46.) – Jokics (Ferkó, 65.), Simic
A Vasas gólszerzője: Gáspár
ZLATÉ MORAVCE (szlovák)–BFC SIÓFOK 6–1 (6–0)
Aranyosmarót, 700 néző
SIÓFOK: 1. félidő: Esterházy – Pécseli, Kiss Zs., Márton D., Köntös – Sztojanovszki, Ludánszki, Varga F., Sánta A. – Szabó Zs., Sowunmi. 2. félidő: Milinte – Mogyorósi, Lengyel D., Fehér Zs., Éles – Lattenstein, Horváth A., Tusori, Merczel – Huszák, Farkas J.
A Siófok gólját Huszák Tamás szerezte.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik