A Honvéd megérdemelten nyert az erőtlen Kaposvár ellen

2011.04.30. 20:05
null
Csak látszólag volt nagy a küzdelem, valójában a Honvéd irányított (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Nem túl színvonalas mérkőzésen a Budapest Honvéd hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Kaposvárt. A hazaiak gólját a lecseréléséig nagyon aktív Danilo szerezte. A fővárosiak megérdemelten szerezték meg a három pontot a túlságosan is erőtlen támadójátékot bemutató vendégekkel szemben.

Sisa Tibor gárdája, vagyis a kaposvári csapat azzal a tudattal lépett pályára idegenben a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó NB I-ben, hogy ha nyer, megelőzi a Paksot a tabellán, vagyis a második helyre jön fel a Videoton mögé.

SZAVAZÁS

Jelentős előnyre tett szert az NB I-ben a listavezető Videoton. Lát arra esélyt, hogy bármely rivális megelőzze a fehérváriakat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A forduló előtt 12. helyen álló Honvéd játékosainak nem lehettek ilyen álmaik, viszont a kiesés réme sem fenyegeti már olyan nagyon Supka Attila csapatát. A sűrű középmezőny miatt egy-egy győzelem értéke megnőtt, vagyis három ponttal igen nagyot lehet előrelépni a tabellán – ezt tarthatták szemük előtt a fővárosiak.

A meccs nem kezdődött túl nagy iramban, a helyszínen jelen levő 1800 nézőnek nem kellett halálra izgulnia magát. Hajdú Norbert szép, de a kaput centikkel elkerülő szabadrúgása volt az egyetlen jelentős esemény a félidő feléig.

A játékrész második felében sem változott túl sokat a kép. Ziccerekről egyáltalán nem lehetett beszélni. Bár a Honvéd jobban játszott, többet támadott, a kapu előtt nem tudott veszélyt teremteni. A Kaposvár szórványos támadásai sokszor Milan Perics lesállása miatt haltak el, és az egyébként gólerős Oláh Lóránt sem villogott. Az első félidő gól nélkül ért véget.

A második játékrész elején aztán góllá érett a Honvéd fölénye. Az 56. percben a brazil Danilo közelről a kapuba fejelte a nagyszerűen játszó Lukás Zelenka szögletét. 1–0

A Honvéd továbbra is támadásban maradt, a Kaposvár viszont egyáltalán nem jelentett veszélyt a hazai kapura.

A mérkőzés végét jelentő hármas sípszóig már nem változott az eredmény, a Honvéd egy góllal legyőzte ellenfelét.

A vendégek számára mindenképpen nagyobb tétje volt a találkozónak, hiszen az Európa-ligában való indulásért csatáznak. Ennek ellenére Sisa Tibor játékosai nem sokat tettek a győzelem érdekében. Bár mentek előre, támadásaik teljesen veszélytelenek voltak.

A Honvéd nagyon szervezetten focizott, ha kellett a csatárok is visszazártak, hogy segítsék a védőjátékot. Sokat elmond, hogy Kemenes Szabolcsnak gyakorlatilag nem volt dolga. A Honvéd ezzel a győzelemmel megerősítette pozícióját a középmezőnyben.

LABDARÚGÓ NB I
26. FORDULÓ
Honvéd–Kaposvár 1–0 (Danilo 56.)
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 26 16 6 4 52–24 +28 54
2. Paksi FC 26 13 5 8 42–33 +9 44
3. Kaposvári Rákóczi 26 13 3 10 40–36 +4 42
4. Ferencvárosi TC 25 13 2 10 38–35 +3 41
5. ZTE FC 26 12 4 10 42–41 +1 40
6. DVSC-TEVA 25 11 7 7 48–38 +10 40
7. Vasas 26 11 5 10 32–38 –6 38
8. Újpest FC 26 10 6 10 42–34 +8 36
9. Budapest Honvéd 26 10 6 10 30–29 +1 36
10. Kecskeméti TE-ERECO 26 11 1 14 44–47 –3 34
11. Lombard Pápa Termál FC 26 10 4 12 38–45 –7 34
12. Győri ETO FC 26 8 10 8 31–30 +1 34
13. Szombathelyi Haladás 26 8 7 11 33–34 –1 31
14. BFC Siófok 26 6 10 10 23–33 –10 28
15. MTK Budapest 26 7 6 13 30–41 –11 27
16. Szolnoki MÁV FC 26 4 6 16 21–48 –27 18

 

Legfrissebb hírek

Száztízezer néző látta, ám a világ elfeledte az 1971-es női vb-t

Foci vb 2026
14 perce

Mexikó előnyben? Az angolok kapitánya a FIFA szabályozását és a magaslatot emelte ki

Foci vb 2026
29 perce

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
30 perce

„Olyan nekem, mintha a fiam lenne” – Yamal érzelmes vallomást tett kisöccséről

Foci vb 2026
40 perce

A Real Madrid közleményt adott ki Enzo Fernándezről

Spanyol labdarúgás
42 perce

Chris Froome bejelentette visszavonulását

Kerékpár
42 perce

Magyar légiós csapatánál kapott munkát Nestor El Maestro

Minden más foci
54 perce

Tuchel szerint a FIFA-szabályozás hatalmas előnyt jelent Mexikónak

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik