A futball élvezete – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2020.02.21. 23:07

A futballvilág változik: Albert Flórián vagy Nyilasi Tibor talán sohasem játszott tétmérkőzést Mezőkövesden, 2020-ban mégis ez lehet a forduló legérdekesebb meccse. És nem elsősorban a Fradi miatt. A bajnok kiegyensúlyozott teljesítménnyel halad a címvédés felé, az Európa-liga-részvétel sem hatott ki annyira az NB I-es teljesítményre, mint ahogy korábban más kluboknál (vagy épp a Fradinál: az 1995. őszi emlékezetes BL-szereplés idején a BVSC lépett el a zöldektől, akik a tavasszal végül sikerrel üldözték a zuglóikat), az egyesület hagyományait, felépítését, körülményeit, lehetőségeit ismerve nem meglepő, hogy a Ferencváros esélyes a bajnoki címre.

Az inkább tűnhet váratlannak, hogy a Mezőkövesd ott van a dobogón, de csak annak, aki nem követi rendszeresen az NB I történéseit. Mert amióta a borsodiak feljutottak az első osztályba, sokáig a kiesés ellen harcoltak, egészen addig, amíg meg nem érkezett Kuttor Attila, aki Tóth László sportigazgatóval együttműködve szisztematikus építkezésbe kezdett. A kövesdi csapat játéka lépésről lépésre lett egyre nézhetőbb, miközben az eredmények is jöttek – a magyar szinten minőséginek nevezhető labdarúgók megszerzéséhez persze kellettek a szükséges anyagi feltételek.

Mezőkövesden nincs évtizedes hagyománya az NB I-nek, a szakmai vezetők pedig igyekeznek kihasználni, hogy most van lehetőség a minőségi munkára. Tegyük hozzá: nem ez az egyetlen klub, amely a jelenkori futballkörnyezet támogatásával működhet, de szinte biztosan az, amelyik a lehetőségeivel a leghatékonyabban sáfárkodik. Nem akar túl nagy klub lenni, talán sohasem lesz sokszoros bajnok, de élvezetes futballra törekszik – ez pedig dicséretes a kivárásra, kontrajátékra, egyetlen jól sikerült oldalszabadrúgásra alapozó riválisok ellen. Az NB I legerősebbje az egyik legizgalmasabb futballt játszó együttes vendége lesz, mégsem lenne meglepő, ha kevés gólt hozna a meccs: éppen ők ketten kaptak eddig húsznál kevesebb gólt, vagyis a védekezés mindkét oldalon működik.

Ez a két csapat képes jó teljesítményre, és ha szombaton is így lesz, élvezetes mérkőzést hozhat az összecsapás.

Legfrissebb hírek

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
8 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44
Ezek is érdekelhetik