A Fradit és a tulajdonost teljesen magára hagyják

Vágólapra másolva!
2010.11.13. 08:38
null
A csapat támogatása töretlen – a befektetőkeresés viszont zajlik (Fotó: Németh Ferenc)
Kevin McCabe a hiábavaló hazai társkeresés után külföldi vizekre evezett. Az angol tulajdonos szándékairól, a Fradi jelenéről és jövőjéről, a magárahagyatottságról a zrt. vezérigazgatóját, Alexander Gerstlt kérdezte a Nemzeti Sport.

– Ha a Fradi is kapna tízmilliárd forintot egy új stadion megépítésére, úgy gondoljuk, mély fájdalommal bár, de visszautasítanák. Már csak az esélyegyenlőség jegyében is.
– Ó, hogyne! Csakhogy azért sem tréfadolog ez, mert akkor Kevin McCabe sem gondolkodott volna el a kivonuláson. De nem tisztünk más csapatokkal foglalkozni, inkább amiatt vagyunk szomorúak, hogy a Fradit és angol tulajdonosunkat teljesen magára hagyják. Mert az még rendben van, hogy a fővárosi önkormányzat nem támogat bennünket, hiszen akkor valamennyi budapesti együttest segítenie kellene, de hogy a kilencedik kerületi sem, még ha pénze neki sincs sok, már felborítja az egyenlő verseny lehetőségét. Az APEH-től például másfél éve próbáljuk visszaigényelni az áfát, mindhiába. Egyelőre a honi gazdasági élet szereplői sem mozdultak meg igazán, ezért érezheti úgy Kevin McCabe, hogy hiába az övé Magyarország legnépszerűbb, legsikeresebb csapata, senki sem áldoz rá, egyedül hagyják.

– Feladhatna egy hirdetést „Jól szituált, középkorú angol úr társat keres" jeligével.
– Csak nem valamelyik szinglioldalon, hanem a futballbefektetők honlapján, ha létezne ilyen. Mégsem akaródzik nevetnem a felvetésen, ugyanis épp azért rukkolt ki közleményével tulajdonosunk, mert évek alatt sem talált hazai befektetőtársat, így aztán nem volt mit tennie, külföldön is próbálkozik. Hétfő óta tárgyalunk, mondhatom, biztatóak a megbeszélések.

MCCABE MAJD' 14 MILLIÁRDRA TAKSÁLJA A FRADIT

Mintegy ötvenmillió euróra – 13.84 milliárd forintra – tartja a Ferencváros labdarúgócsapatának és az ingatlanoknak az értékét Kevin McCabe, a Fradi tulajdonosa, aki ennyiért szeretné értékesíteni együttesét a befektetőjelölteknek.


McCabe ezt a Financial Timesnak erősítette meg.


„Egy magyar befektetőjelöltet kerestünk, és öt vagy hat tárgyalásunk volt is, de nem jutottunk egyezségre" – nyilatkozta a gazdasági lapnak McCabe, aki elmondta, megtartja érdekeltségét a Sheffield Unitedben és a kínai Csengtu Bladesben.


McCabe 2008 februárjában több mint hatmilliárd forintért vette meg a Ferencvárost és az Üllői úti, nyolc hektár területű komplexumot.

– Itthon eljutottak egyáltalán a tárgyalásig?
– A magyarok többségét leginkább a terület érdekelte, Kevin McCabe azonban nem kívánja szétválasztani a futballklubot és az ingatlant. Sajnos nem akadt, aki egymilliárd forintos éves költségvetésünk ötven százalékát magára vállalta volna. Senki.

– Mit gondol, amikor Kevin McCabe kétezer-hétben megvette a Fradit, hány százalékban érdekelte a futballcsapat, és mennyiben az ingatlan?
– Biztos vagyok benne, hogy őt a futballimádó szíve és az üzleti gondolkodású agya együtt vezette, külön-külön egyik sem foglalkoztatta volna. Szemére vetik, miért nem ad többet... A keretei azért neki is behatároltak. Amikor a büdzsét összeállította, harminc százalékot a szponzoroktól igyekezett beszedni, de olyan bevétel most nincs. Az egymilliárd forint nyolcvanöt százalékát egymaga teszi bele a közösbe, nyolc százaléka a költségvetésünknek a tévés bevétel, négy százalék a jegyeladás, és a maradékot is elő kell valahogy teremteni, például mecénásoktól. De az az egyetlen jelentős cég sem magyar, amely financiálisan is segít, hanem az amerikai központú Nike.

– Mi ebben Kevin McCabe-nek a biznisz?
– Egyelőre semmi. A futballrész ráfizetés, ráadásul néha az az érzésem, ha csak csúnyán nézek is, megbüntetnek bennünket. Legutóbb a ZTE kapott háromszázezer forintos büntetést, mi félmilliósat, noha nem mi engedtük be a pirotechnikát a stadionba, hanem a helyiek. Ami az ingatlant illeti, abból még profitálhat a tulajdonos.

A TELJES, ALEXANDER GERSTLLEL KÉSZÜLT INTERJÚT ELOLVASHATJÁK A SZOMBATI NEMZETI SPORT 5. OLDALÁN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik