A fradista elbeszélgetett Storckkal – ő is megcélozná az Eb-t!

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2015.12.18. 10:29
null
Holman Dávid (jobbra) a válogatott edzőtáborában (Fotó: Veres Viktor)
Továbbra is kérdéses, hogyan alakul Holman Dávid pályafutása, hiszen a ferencvárosi labdarúgó kölcsönszerződése december végén lejár a Lech Poznannál, ám a lengyel klub még nem jelezte, mik a szándékai a támadóval. A lengyel sajtóban hetente jelennek meg különböző találgatások a jövőjével kapcsolatban, a Nemzeti Sport Online ezekről, illetve a hét elején a válogatott, pontosabban a „távlati csapat” edzőtáborában töltött napokról kérdezte a játékost, akivel elégedett volt Bernd Storck szövetségi kapitány.

„Telkiben napi két edzésen, illetve különböző teszteken vettünk részt. Emellett volt egymás közötti mérkőzés is, de az azon nyújtott teljesítményemet nem szeretném értékelni, azt a szövetségi kapitánynak kell megítélnie. Az edzőtábor során volt egy négyszemközti beszélgetésem Bernd Storckkal, aki elmondta, elégedett velem, illetve rögtön tanácsokkal is ellátott, amelyek a fejlődésemet szolgálhatják. Összességében nagyon jól éreztem magam a válogatott keretnél, bizakodó vagyok a jövőt illetően” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Holman Dávid azután, hogy a válogatottól visszatért klubjához, a Lech Poznanhoz.

Kérdés, a kölcsönös elégedettség jelenheti-e azt, hogy Holman is eséllyel pályázhat arra, hogy bekerüljön az Eb-keretbe. Igaz, hogy a támadó a vártnál kevesebb lehetőséget kapott a lengyelországi egy éve során, mint azt remélte (12 tétmeccsen lépett pályára, ezeken két gólt szerzett), de ne feledjük, Kleinheisler László is meglepetésre került be a pótselejtezős keretbe úgy, hogy a Videoton az NB III-as keretéhez irányította, de a harmadosztályban sem játszott.

„Az Európa-bajnokságról nem beszéltünk a kapitánnyal. Számomra természetesen az a fontos, hogy az Eb-ig hátralévő időben minél több játéklehetőséget kapjak, fel tudjam hívni magamra a kapitány figyelmét. Sok mindennek szerencsésen kell alakulnia ahhoz, hogy legyen esélyem az Eb-szereplésre, hiszen gondolom, a selejtezők alapján Bernd Storcknak már van egy elképzelése a lehetséges kerettel kapcsolatban. A magam részéről szeretnék mindent megtenni, hogy bizonyíthassam a képességeimet, a többit meglátjuk” – mondta ezzel kapcsolatban a támadó.

Holman azt is hozzátette, Storck elsősorban a csatár mögötti pozícióban, középen számol vele, aminek örül, mert úgy gondolja, itt tudja a legjobbját nyújtani.

A legnagyobb kérdés persze az vele kapcsolatban, melyik csapatban?

„Egyelőre sok a bizonytalanság. Annyit tudok, Poznanban december végén lejár a kölcsönszerződésem – reagált Holman.– Az a fontos, hogy olyan klubban folytathassam a pályafutásomat, amelynél folyamatosan játékban lehetek. Ha ez a Ferencváros lesz, amelyikhez még élő szerződés köt, akkor ott, de ha a Fradiban nem, akkor másik klubnál. Próbálok mindenhez pozitívan állni.”

„Úgy vélem, Lengyelországban a reméltnél kevesebb lehetőség ellenére is tudtam fejlődni. Gyorsabb lettem, erőnlétileg is előrébb léptem, és sok olyan új élethelyzetet tapasztaltam, amely megerősítette a személyiségemet. Szóval sokat kamatoztathatok a lengyelországi időszakból, optimistán tekintek a jövőbe.”

A Nemzeti Sport Online úgy tudja, a Lech Poznan a támadóra vonatkozó opciós jogát nem érvényesítette a Ferencvárosnál, de szóba került, hogy ennek ellenére ajánlatot tesz a játékosért, ez egyelőre nem történt meg. Holmannak a szerződése értelmében januárban a Ferencvárosnál kell jelentkeznie, de itthonról és külföldről is érdeklődnek iránta (a Sturm Graz érdeklődését jeleztük korábban), így egyelőre kérdéses, hol folytatja a pályafutását.

HOLMAN DÁVIDRÓL, ILLETVE A HÁTTÉRBEN FOLYÓ TÁRGYALÁSOKRÓL A JÁTÉKOS MENEDZSERE, PAUNOCH PÉTER BESZÉL A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik