A Fradi megkapta a licencet, az Újpest és a Loki még nem

2011.04.27. 18:10
null
Az Újpestnek és a Lokinak sincs még licence (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint az Elsőfokú Licencadó Testület 2011. április 27-én megtartott ülésén hat csapatnak – köztük a DVSC-nek és az Újpestnek – még nem adta meg a következő szezonban való induláshoz elengedhetetlenül szükséges licencet.

 

Az NB I-es licencet igénylő klubok közül tizenöten megfeleltek az eléjük támasztott követelményeknek, így ők már az első körben megkapták a 2011–2012-es szezonra érvényes élvonalbeli licencet.

Hat igénylő klub azonban egyelőre nem teljesítette maradéktalanul a feltételeket. Közülük egyértelműen a két legnagyobb név a bajnoki címvédő DVSC és az Újpest.

Rajtuk kívül a BFC Siófok Kft., a Diósgyőr FC Kft., a Kecskeméti TE Labdarúgó Kft. és a Mezőkövesdi SE kérelme hiánypótlás után kerülhet újra a testület elé.

A mai napon fegyelmi határozatok is születtek az MLSZ-ben, Véber Györgyöt, a Pápa vezetőedzőjét például egy mérkőzésre eltiltották, míg a Haladás vezetőedzője, az Újpest ellen tegnap kiállított Aczél Zoltán írásbeli figyelmeztetést kapott – a részletekről itt olvashat!

NB I-ES LICENCKÉRELMEK
UEFA (NEMZETKÖZI) LICENCET KAPOTT
1. Fehérvár FC Kft.
2. FTC Labdarúgó Zrt.
3. Győri ETO FC Kft.
4. Honvéd FC Kft.
5. Kaposvári Rákóczi Labdarúgó Kft.
6. MTK Budapest Zrt.
7. Paksi FC Kft.
8. Szombathelyi Haladás Labdarúgó Kft.
9. ZTE Football Club Zrt.
NB I-ES LICENCET KAPOTT
1. Gyirmót FC Kft.
2. Nyíregyháza Spartacus FC Kft.
3. PMFC - Sport Kft.
4. Szolnoki MÁV FC Kft.
5. Új Lombard Sport Kft.
6. Vasas Futball Club Kft.
A TESTÜLET HIÁNYPÓTLÁSRA SZÓLÍTOTTA FEL AZ ALÁBBI SPORTSZERVEZETEKET
1. BFC Siófok Kft.
2. Diósgyőr FC Kft.
3. DVSC Futball Szervező Zrt.
4. Kecskeméti TE Labdarúgó Kft.
5. Mezőkövesdi SE
6. Újpest FC Kft.
NB II-ES LICENCKÉRELMEK
NB II-ES LICENCET KAPOTT
1. Barcsi SC
2. Békéscsaba 1912 Előre SE
3. Budaörsi SC
4. Ceglédi Vasutas SE
5. Csepel FC Kft.
6. Dunakanyar - Vác Labdarúgó Kft.
7. Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál SE
8. ESMTK LE Kft.
9. FC Ajka
10. Gold - Sport Szolgáltató Kft.
11. Kazincbarcikai SC FC Kft.
12. Maglódi TC
13. Mosonmagyaróvári TE 1904
14. Orosháza FC Kft.
15. REAC Sport Kft.
16. Tatabánya FC Szolgáltató Kft.
17. Tiszakanyár SE 2002.
18. Újbuda Labdarúgó Kft.
19. VFC P2 Sport Kft.
A BIZOTTSÁG HIÁNYPÓTLÁSRA SZÓLÍTOTTA FEL AZ ALÁBBI SPORTSZERVEZETEKET
1. Bajai Labdarúgó SE
2. Balmazújvárosi FC
3. Bőcs Sport Kft.
4. Egri FC Kft.
5. FC Dabas
6. Soproni Vasutas SE
Legfrissebb hírek

Nem vicc: Kylian Mbappét nézték az egyiptomiak a tizenegyespárbaj előtt – videó

Foci vb 2026
9 perce

Messi góljával vezet a címvédő a szünetben

Foci vb 2026
13 perce

Messi góljával megszerezte a vezetést Argentína

Foci vb 2026
32 perce

Szalah elárulta: az utolsó percben döntött a Panenka mellett

Foci vb 2026
40 perce

Az ausztrál játékvezető dirigálja a mexikói–angol nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
44 perce

Elkezdődött az Argentína–Zöld-foki-szigetek mérkőzés

Foci vb 2026
1 órája

Mohamed Hani vb-történelmet írt

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Argentína–Zöld-foki-szigetek 1–0

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik