Itt van Amerika
CSILLAG PÉTER
CSILLAG PÉTER
2019.10.02 17:47

A Faragó-hagyaték – sohasem látott kincsek a magyar futball hőskorából

Csodálatos futballhagyaték került napvilágra a 86 évesen, idén májusban elhunyt Faragó Lajos családjának jóvoltából. Az ötvenes évek karakteres kapusa, a Honvéd hétszeres válogatott, olimpiai bronzérmes futballistája különleges gyűjteményét – özvegye és gyermekei engedélyével – két részletben mutatjuk be: a magyar labdarúgás hőskorának pótolhatatlan lenyomatait ezúttal a tárgyakra és személyes emlékekre, következő szombaton a gazdag fotóanyagra összpontosítva tálaljuk.

Faragó Lajos és Puskás Ferenc barátsága egy életre szólt

 

– Hallottad-e, hogy apádnak köze volt a Bajnokok Ligája, vagyis az akkori Bajnokcsapatok Európa-kupája indulásához? Ő védett a sorozat alapításához ötletet adó Wolverhampton–Honvéd mérkőzésen 1954. december 13-án…

– A BEK-sztorit nem tudtam, csak azt, hogy öt nappal korábban, a skótok elleni mérkőzésen játszotta első mérkőzését az A-válogatottban. Glasgow-ban győzött a magyar csapat 4:2-re, 134 ezer ember volt kint a Hampden Parkban, úgy olvastam, addig és azóta sem mutatkozott be a válogatottban játékos ennyi ember előtt.

– Wolverhamptonban pedig olyan formában védett a Talpas, hogy az angolok őrjöngtek, és azt mondták, ilyen kapust még nem láttak. Megtapsolták a szünetben! Hiába vezetett a Honvéd negyedóra után 2:0-ra, végül mégis győzött 3:2-re az angol csapat. Másnap az előző évi 6:3-ra és az Aranycsapat magját adó kispestiekre utalva a brit sajtóban megjelent, a Wolverhampton legyőzte a világ legjobb csapatát. Az ezt követő vitából kristályosodott ki a francia újságírók kezdeményezése, hogy a valós erősorrend eldöntésére ki kellene írni egy kupát az európai bajnokcsapatoknak, így vette kezdetét a BEK 1955-ben.

Micsoda társaság: a Honvéd játékosai az 1959-es KK-győzelmet ünneplik
Hétköznapi emlék 1953-ból

Kerülnek elő a magyar futball hőskorának dokumentum értékű fényképei a sok évtizedes dobozokból, az itt-ott már megfakult, meghajlott fotókat nézegetve idézi fel a híres rokonok világát egy-egy közeli családtag: Bozsik Lajos, az Aranycsapat-fedezet Bozsik József öccse és Faragó Zoltán, a tavasszal, 86 évesen elhunyt kispesti kapus, Faragó Lajos fia, a BLSZ I-es Pénzügyőr utánpótlásedzője és masszőre. Ő hozta a képeket is, a Honvéddal háromszor bajnok, olimpiai bronzérmes, hétszeres válogatott édesapa rakta el őket annak idején, a gondos megőrzésért pedig nem lehet elég hálás neki az utókor. Hagyatéka a negyvenes, ötvenes, hatvanas évek magyar futballjának bámulatos emléktára, a ritkaságszámba menő tárgyi kincsek – így a Honvéd történelmi, 1957-es dél-amerikai túrájáról hazahozott brazíliai futball-labda, a Közép-európai Kupa-résztvevők címerével díszített, 1959-es aranyérme vagy a különleges csapatzászlók – éppúgy értékét adják a gyűjteménynek, ahogyan a több száz darabos fotóanyag és a hasonló méretű képeslap-kollekció. Utóbbi jelentős része Puskás Ferenctől való, és ha a közös fotók tucatjai nem bizonyítanák önmagukban is, a megszámlálhatatlan „Öcsi” aláírású üdvözlőlap tanúsítja, a két őskispesti futballista – pályafutása és élete fordulataitól függetlenül – hűségesen ápolta szoros barátságát. A Hamburgból, Madridból, Barcelonából, Hollywoodból, New Yorkból, Casablancából, Ománból, Chiléből és a világ más szegleteiből küldött kedves üzenetek között is szemet szúr egy képeslap. Zürichben adta fel Puskás 1958. április 26-án, Faragónak címezte a Honvéd-pályára, ebben ad számot az – utólag tudjuk – életét meghatározó költözésről: „Ha levelet írtok, az új címem egyenlőre AC Reál-Madrid Madrid, ide írjatok, mondd meg a Jegesnek is, levélben bővebbet. Szeretettel üdvözöllek benneteket: Öcsi.”

Rózsaligeti László 2013-as interjújából tudjuk azt is, hogy a Honvéd-kapus vitte ki a római olimpiára a személyre szabott stoplist a Real Madrid ünnepelt csillagának. „Volt Kispesten egy cipészmester, a Gáti Józsi bácsi. Ő készítette a csapat tagjainak a cipőt. 1960 nyarán az egyik honvédos vezető szólt, hogy egy csomagot kell vinnem Rómába. A csomagban egy pár Gáti-féle futballcipő volt és egy lesütött libamáj. Az olimpiai csapat tagjaként elutaztam Rómába és a küldeményt az utasításnak megfelelően átadtam Östreicher Emilnek. Később hallottam, hogy a cipő eljutott Öcsihez. A libamáj állítólag megromlott, kidobták. Hogy miként tudta Gáti Kispesten méretre csinálni Puskásnak a cipőt? Sosem dobta ki Puskásék sámfáit.”

Küzdelmes jelenet egy sárban, latyakban vívott Honvéd–Vasas ütközeten

Márpedig a sámfa egy futballista esetében olyan, mint a civileknél a személyi igazolvány. Igazolja ezt az önfeláldozó kifutásai, kemény odalépései miatt Talpasnak becézett kapus féltve őrzött és máig megmaradt lábmintája, a fából formált példányon az idők során megkopott felirattal: Faragó.

A futballistának a sámfa volt a „személyije” (Fotó: Koncz György)

Kispesten ez a név a hűség, a kitartás jelképe volt, és bár többször hívták, csábították más csapathoz (sőt, erőltetett Sztálinvárosba igazolását csak a hozzá ragaszkodó Puskás és Bozsik személyes közbenjárása gátolta meg), pályafutása végéig maradt szülőföldje csapatánál, 1950 és 1963 között 146 bajnoki mérkőzésen védett a Honvédban. „Egyszer egy tábornok megkérdezte: »Mondja, Faragó elvtárs, maga mikor került a Honvédba?« »Jelentem, én sohasem. A Honvéd került énhozzám« – jegyezte meg kötődéséről, máskor pedig így beszélt a távozás lehetőségéről: – Az olyan lett volna, mintha a fél karomtól kellett volna megválnom. Kispesten születtem, szinte még járni sem tudtam, máris a rongylabdát kergettem, ott nőttem fel a pálya mellett. Csodálatos volt az az első időszak a nagy Honvéddal. Én Grosics mögött mindig csak másodhegedűs lehettem. Szerencsére azért elég sokszor szerepet kaptam, mivel Gyulát gyakran zavarta meccs közben a migrénje. Így aztán ha intett, én már fűztem is a cipőmet. Persze mindig ugyanúgy edzettem, dolgoztam. Talán még keményebben, még keservesebben. Hogy ha majd felszólítanak, tudjak felelni. Meg aztán valamiféle virtus is van az emberben. Versenyszellem. Jó dolog, mert előrehajt. Gyakran hívtak ide meg oda, más egyesületben én lehettem volna a nagy Egyes, csak nevettem. Boldog ember voltam.”

Egy alkalommal büszkén említette, hálás a sorsnak, amiért mind az öt Bozsik fivérrel játszhatott egy csapatban. Igen, még a négy bátyjánál jóval később, 1942-ben született Lajossal is: a fényképek válogatása közben meglepetésre előkerül egy sorozat a Honvéd 1962-es kenesei edzőtáborozásáról, és a fotókon szerepel Faragó mellett az akkor a csapathoz tartozó „kis Bozsik” is. Szakadt melegítőnadrágjáról takarásban is felismeri magát a tréningjeleneteken, a balatoni emlék felidézése után a 77 éves Bozsik fivér és a 49 éves Faragó fiú beszélgetése visszakanyarodik Angliába, a Wolverhampton pályájára. De nem az 1954-es, BEK-rajtot gyümölcsöző vereséghez, hanem a mérkőzés visszavágójához, a Honvéd 1962-es angliai fellépéséhez (1:1), amelyen Faragó Lajos káprázatos védései még a nyolc évvel korábbi bravúroknál is nagyobb hatást gyakoroltak az angolokra. Ezt a brit sajtóban megjelent másnapi cikk alapján szűrjük le, amely a magyar kapus vetődéseiről közölt fotósorozat(!) mellett a következőket írta: „Volt egy ember a pályán, aki megidézte 1954 szellemét. Faragó Lajos, a Honvéd kapusa nemcsak megmentette csapatát az újabb vereségtől, de kétségtelenül a show legfényesebb csillaga volt. A meccset a Wolverhampton vívta Faragóval, és kis híján Faragó nyerte meg. Megmutatta a kapustudomány minden szépségét, vetődött, repült, fordult, öklözött és rúgott szinte folyamatosan, hősiesen állva a Wolves rohamait. Az angol közönség ünnepelte, éltette őt, és bár a hajrában Hinton egyenlítő góljával megmentette a Wolves becsületét, sokan a magyar fiút sajnálták, aki megérdemelte volna, hogy végig kitartson.”

Létezik ennél nagyobb dicséret egy kapusnak?

Farkas Antal színésszel a Honvéd–Inter Bratislava KK-elődöntő szünetében
Biztos kezekben a labda a kispesti „Talpasnál”

 

A karórás Faragó Lajos mögött jobbra Bozsik Lajos 1962-ben
A világhírnévig jutó kispesti társ számos üdvözlőlapja közül kettő: Hollywoodból és Hamburgból, a Real-játékosok aláírásával
A világhírnévig jutó kispesti társ számos üdvözlőlapja közül kettő: Hollywoodból és Hamburgból, a Real-játékosok aláírásával
„Öcsi” 1958 áprilisában üzeni a kispestieknek, hogy Madridba költözik
A Honvéd-serdülő edzőjeként felfedezettjével, a kis Détári Lajossal (Fotó: Koncz György)
Fotó: Koncz György
Fotó: Koncz György
Fotó: Koncz György

AZ UNOKA LEVELE
„Lehettem vagy ötéves, és az Onedin család ment a tévében. A televízióval szemben ültem a sárga kanapén. Ha éreztétek már valaki jelenlététől teljes biztonságban magatokat, akkor tudjátok, miről beszélek. Nem volt idő, nem volt mire koncentrálni, csak néztük a sorozatot, Te mellettem ültél, és én úgy hittem, ez az élet. Nem szól senki, nem kell lefeküdni, se vacsorázni menni, ma este fürdeni sem kell, fogat mosni meg pláne, ma egy feladat van még. Veled lenni. Te voltál az isten. Megvan még a barna labda? És a pici sámli, amit lefektettünk kapunak? Arra rúgtam a szoba sarkából. Mindenkinek olyan védett ifjúságot kívánok, mint amilyent Fonyódon tölthettem veletek. Akkor keltem, mikor a nap. Megtanítottál horgászni, másnap már ott ültem a parton Veled. Micsoda napok voltak, mikor azt gondoltam, hogy mekkora kaland reggel kelni, és látni, ahogy felkel a nap, miközben kipakoljuk a csalit. Emlékszem, hogy Te megtartottad nekem a nyarat, amíg tudtad. Már nem hasított úgy az üzlet, nehézségeink voltak, már bolt sem volt, de fáradhatatlanul béreltél egy kabint még Bélatelepen, és megtartottad a csónakod. Tudom, hogy magadnak és nekem tartottad a nyarat. Valamit a régiből. Akkor öregedtél meg. Nem az öregséget éreztem, hanem hogy életedben elérkeztél egy jelentős pillanathoz. Ideje volt hazamenni. Én szépen lassan tizenhárom éves lettem, és már nem jártam a Balatonra. Tudod, sokszor elsétáltam este az Elek utca előtt a walkmannel, a fülemben lassú számokat játszva. Láttam a pici fényt kiszivárogni az erkélyen a sötétbe olyan melegséggel, hogy aki arra járt, érezte, hogy ez nem egy lakásból, ez egy otthonból jön.
Azt hiszem, akkor értettem meg az életedet, a nyolcvanadik születésnapodon. Megint a telefon. Értesülök róla, hogy bevittek a kórházba. Rohanok a buszhoz, megyek haza, és ki hozzád. Le kell tenni a cigit, nincs mese. Keddről szerdára, hatvan év masszív dohányzás után. Letetted. Akkoriban nézett először feléd a halál. Bizonyára nem értetted elsőre, amit mondani akart, mert még négyszer estél el azután. Műtétek, fogyás, elesés, törések. Lassíts, Lali! Hogyan lassíthatnék, kérdezheted a haláltól, jogosan, mikor kell vinni a kutyát sétálni, kell menni piacra, kell menni unokáknak intézni a dolgait? Majd pont most, pont én lassítsak? Mit vártok tőlem? Üljek a fotelben egész nap?
Ma volt a temetésed. Öreg emberek léptek be és ültek le. Bánatukban is méltóságot hordoztak. A régiek, a tieid méltóságát. A nyolcvanadikon azt mondta Neked Gyuri, a bátyád: »A Lajos olyan ember, akinek ha egy forintja marad, rögtön odaadta a felét.« Nekem máig megmaradt ez a mondat. Lassan ment a kocsi a ravataltól a sírkőig, ahol szüleid is nyugszanak. Te gondoskodtál az ő helyükről is. Látom, ahogy Édesanyád megkeni a zsíros kenyered, megfésülködsz, húzol egyet a bőrszíjon, ami a tankönyveket fogja össze. Megtisztítod a cipőd, és elindulsz az iskolába, ahonnan aztán hazafutsz, majd leteszed a holmidat és nyargalsz ki a pályára, rúgni a bőrt. Kicsi Faragó, állj be a kapuba, mondja valaki Neked. Tudod, hogy együtt rezegsz az otthonoddal? A kövek, a pálya, a hely Rólad mesél. Ha egyszer megkérdezik tőlem, hogy ki volt Lali, tudom, hogy felelek majd. Az unokád voltam, a fiad, a testvéred és a barátod. Sorstársak voltunk, és csak akkor tudtam, mikor belenéztem a csillogó kék szemedbe utolsó napjaidon, és elbúcsúztam tőled. Nem volt idő, sem hely. Csak a szemünk találkozott, és üzent egymásnak, mint két gyerek, ki sok más életben már találkozott, és felismeri tiszta eszenciáját halandó göncében is a másiknak. Öreg barátok vagyunk. Életed példája adóssá tett engem. Adóssá, mert legalább annyival tartozom magamnak, mint amilyen Te voltál. Korodnak egyik legnagyobb kapusaként játékos- és edzői pályád mégis akadályokkal volt teli, mert nem kémkedtél mások után, és nem nyaltál be a pártnak. De csak így, csakis így lehet az ember szeme olyan tisztán kék, vállalva a rögösebb utat inkább, de a legvégéig kristálytiszta maradt.”
(Az 1984-ben született unoka, a Vasas Akadémia férfi kosárlabdacsapatának edzőjeként dolgozó Faragó Péter írása Faragó Lajoshoz – a személyes hangú levelet kivonatolva közöltük, a felhasználási lehetőségért köszönet a szerzőnek.)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. szeptember 28-i lapszámában jelent meg.)

2019.10.11 20:16:06

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR, FÖLDI IMRE

A kilencszeres bajnok legenda 75 évről, Marseille-ről, Brezsnyevről, tankról, Varga Zoliról, Törőről.

2019.10.11 22:56:56

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Split után, Cardiff előtt – az eddigi Double Pass-auditok sporttudományi és teljesítménymenedzsment elemzése.

2019.10.07 19:16:36

Labdarúgó NB I HEGYI TAMÁS

Százharminc esztendeje született Schlosser Imre, a karikalábú futballsztár.

2019.10.08 19:12:37

Labdarúgó NB I CSILLAG PÉTER

A Honvéd legendás kapusa, Faragó Lajos hagyatékából lélegzetelállító fotók kerültek elő.

2019.10.08 20:25:02

Labdarúgó NB I DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Önmagában a lebonyolítás, illetve a létszám nem oldja meg labdarúgásunk gondjait.