A durva szó mennyire lehet hatásos? NS-vélemény a DVTK-ultrák üzeneteiről

2016.09.17. 09:24

Ide passzol, amiről egyszer már írtam a fanatikus futballrajongás okán: a japán szurkolók a meccs után – vereségtől, győzelemtől függetlenül és közösen! – akkurátusan kitakarítják a szektort, ahol szűk két órán át szotyiztak meg konfettiztek.

Ettől az idilli képtől enyhén szólva is messzebb jár a diósgyőri szurkolók internetet beviharzó, molinóra festett üzenete, amely nyomtatásban idézhetetlen, ugyanakkor a reakciók miatt elgondolkodtató, s érdemes elmerengeni azon: a fenyegetés, a durva szó hatásos lehet? Vajon a futballistát, akinek a közönség előtti szórakoztatás a munkája (és most söpörjük félre a gúnyriposztot, hogy az NB I-ben mekkora közönség előtt és milyen mértékű szórakoztatás zajlik) valóban jobb teljesítményre sarkallja-e a pálya széléről neki címzett fenyegetés?

A lexikon szerint a félelem ára a következő: magas vérnyomás, izzadás, kikerekedett szem – szóval, öt másodpercnyi stresszhelyzetben a három méter széles szakadék talán átugorható, de kilencven percig meccselni pislogás nélkül aligha lehet.

S ha már a legendás diósgyőri futballfanatizmusról van szó, hatványozottan feltűnővé válik a vulgaritás (ráadásul arról a klubról beszélünk, amelyet anno az NB II-ben, a nehéz pillanatokban nemhogy kevesebben, hanem az összefogás okán sok ezerrel többen buzdítottak hétről hétre…), amibe a gondoktól agyongyötört világ is kezd belefáradni.

Japánban tehát takarítanak, ám az igencsak heves vérmérsékletű Olaszországban is másként állnak már hozzá a nehéz helyzetekhez. Íme, az Inter-szurkoló, aki a csapat csütörtöki, Hapoel Beer-Seva elleni kínos kupakudarcát a következőképpen kommentálta: „Nem tudom már, mivel sértegesselek benneteket!”; vagy említhetném az AS Roma drukkereit, akik tavaly a Barca elleni 6–1-es, majd az azt követő, Atalanta elleni, 2–0-s vereség után az edzőközpont kapujához letettek ötven kiló répát, és egy üzenetet a „farkasoknak”: „Jó étvágyat, nyulak!”

No, Diósgyőrben csak van még valakinek egy régi, az ezerötszáz fokon izzó acél mellett ráncolódott öntödei bakancsa – a csilivili stoplisok mellett jelzésértékű lenne…

VINCZE ANDRÁS

Legfrissebb hírek

Hahn duplázott, magabiztos diósgyőri győzelmével bronzérmes a Paks

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Nagy eredmény lenne Pakson egymás után a harmadik dobogós hely

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 08:14

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Női kosárlabda NB I: két légiós távozik az ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
2026.05.12. 17:17

Nem fellebbez a DVTK, nem lesznek hazai drukkerek a stadionban az idényzárón

Labdarúgó NB I
2026.05.08. 12:56

Diósgyőrben tűnt fel – a Fehérvár elcserélheti a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2026.05.07. 12:23

Célegyenesben az ETO! A DVTK-t kiütő győriek akár már vasárnap bajnokok lehetnek

Labdarúgó NB I
2026.05.02. 21:04

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
2026.05.01. 12:44
Ezek is érdekelhetik