A Debrecen jutott elsőként döntőbe

Vágólapra másolva!
2010.04.13. 19:54
null
Yannick találatával jutott előnyhöz a Debrecen (fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Elsőként a Debrecen jutott be a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe, miután hazai pályán 2–1-re legyőzte a Honvédot, így 3–2-es összesítéssel megnyerte a párharcot. A gólokon Yannick, Laczkó Zsolt, illetve Abraham osztozott.

A sorozatban negyedik döntőjéért harcba induló Bp. Honvédra nehéz feladat várt, hiszen a kispestieknek Debrecenben kellett kiharcolniuk a továbbjutást. Massimo Morales együttese hazai pályán 1–1-et ért el a Loki ellen, így mindenképpen gólt kellett rúgnia.

Ennek ellenére az első félidőben a Debrecen volt az aktívabb, de gólt sokáig nem tudott szerezni, sőt komolyan Németh Gábort sem tesztelték, a kapusnak elsősorban beadásokat kellett hatástalanítania. A másik oldalon Verpecz István sem igazán mutathatta meg tudását, neki egy éles szögből leadott Abass-lövést kellett védenie.

A 34. percben a hajdúságiak vezetéshez jutottak: Laczkó Zsolt elsőre a sorfalba lőtt egy szabadrúgást, a visszapattanó labdát azonban már középre tudta emelni. Ott lendületből érkezett a mezőny talán legalacsonyabb játékosa, Yannick Mbengono, és a kameruni szélső szép mozdulattal a jobb sarokba bólintott (1–0).

Szünetre egygólos hazai vezetéssel vonultak a csapatok. A második játékrész első negyedórájában sok volt a szabálytalanság, ezt bizonyította a Vad II István játékvezető által kiosztott három sárga lap. Massimo Morales nem változtatott, Herczeg András viszont egy óra játék után beküldte Adamo Coulibalyt.

A Debrecen maradt fölényben, egy ízben Feczesin Róbertet gyanús körülmények között szerelte Fernando Cuerda, de a játékvezető nem látott okot a közbeavatkozásra.

Úgy tűnt, a Debrecen magabiztosan megtartja előnyét, de egy ellentámadás végén a jobbösszekötő helyén érkező Abraham gyönyörű mozdulattal, jobb külsővel tekert a jobb sarokba (1–1).

A kispestiek igazából ki sem ünnepelhették magukat, ugyanis két perccel később egy szöglet után Laczkó Zsolt megelőzte Gary Tavarst, és a léc alá fejelt. A gólvonalon álló Moreira csak hozzáérni tudott a labdához, menteni már képtelen volt (2–1).

A Honvéd már nem tudott egyenlíteni, így elsőként a Debrecen jutott be a Magyar Kupa döntőjébe. Ellenfele a ZTE vagy az Újpest lesz.

 A TALÁLKOZÓ ÖSSZEFOGLALÓJA

 

 

 

(A Sport Tv felvétele)

 MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Debrecen–Bp. Honvéd 2–1 (Yannick 34., Laczkó 85., ill. Abraham 83.)
Továbbjutott: a Debrecen 3–2-vel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik