Videó: Hanga óriásit zsákolt, a Barca nagyhalat fogott az Euroligában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.04. 22:59
null
Hanga Ádámék esélyt sem adtak a CSZKA Moszkvának (FCB Basket Twitter)
A férfi kosárlabda Euroligában Hanga Ádám csapata, a Barcelona remek játékkal 85–72-re megverte a listavezető CSZKA Moszkvát.

 

A szezon nagy részében gyengélkedő Barcelona az előző fordulóban kisebb meglepetésre legyőzte a Himki Moszkvát, most pedig egy még nagyobb orosz csapat, a CSZKA Moszkva ellen készült bravúrra.

Hanga Ádám vezérletével kiválóan kezdtek a katalánok, a magyar klasszis már az első negyedben kiosztott négy gólpasszt, s addigi négy pontja közül kettőt egy óriási zsákolással szerzett.

 



 

A második negyed közepén már 16-tal is vezetett a gránátvörös-kék együttes, ekkor azonban megkezdték a zárkózást a vendégek és a félidőre öt pontra csökkentették a hátrányukat.

A CSZKA a nagyszünetet követően már csak három egységre tudta megközelíteni az ellenfelét, továbbra is a Barca irányította a mérkőzést (a 33. percben már hússzal ment), így a Himki után a nagyobbik moszkvai gárdát is elkapta.

Hanga Ádám kezdőként 22 percet kapott, 10 pontot, 5 lepattanót és 4 gólpasszt jegyzett – csapata legjobb összteljesítményét nyújtotta.

Férfi kosárlabda Euroliga
Barcelona (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz) 85–72
Panathinaikosz (görög)–Anadolu Efes (török) 90–79
Unicaja Málaga (spanyol)–Valencia (spanyol) 83–85

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik