BOBORY BALÁZS, FAZEKAS ZOLTÁN 2019.12.29 12:53

Vasi uralkodók: ilyen volt a magyar férfi kosárlabda 2019-es éve

Tizennégy év után ért ismét fel a csúcsra a Falco a férfi kosárlabda-bajnokságban, míg a Szolnok meglepetés-kupagyőzelmet aratott. A nemzetközi porondon, a Bajnokok Ligájában szintén a szombathelyi klub varázsol, s továbbjutást érő helyen várja a folytatást. A Nemzeti Sport évértékelője.

AZ ÉV FÉNYKÉPE: Nehezen érhette volna nagyobb öröm a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely kosárlabdázóit, mint hogy a megyei rivális Egis Körmend otthonában, annak szurkolótábora előtt ünnepelhessék a bajnoki címet, amelyet 11 év elteltével sikerült ismét megszerezniük – a képen Váradi Benedek a hagyományoknak megfelelő hálólevágás közben (Fotó: Unger Tamás)

 

INTERJÚ AZ ÉV EDZŐJÉVEL, GASPER OKORNNAL (Falco)

– Mi volt a legjobb pillanata ebben a naptári évben?
– Természetesen, amikor bajnokok lettünk! Azért is volt ez az aranyérem különleges, mert tizenegy évet vártak rá Szombathelyen. Azonban nem sokkal marad el e mögött, hogy ősszel két sikeresen megvívott selejtezőpárharc után bejutottunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

AZ ÉV JÁTÉKOSA: PERL ZOLTÁN

Perl Zoltán a szemünk láttára érett klasszissá – noha a szombathelyi hátvéd fiatal kora ellenére már megjárta Spanyolországot és Olaszországot is, mégis nevelőegyesületében lett vezér és nemzetközi szintű kosárlabdázó. A 24 éves válogatott játékos a 2018–2019-es idényt még a madridi Estudiantesnél kezdte, ám a kevés játékidő miatt idén januárban visszatért Szombathelyre, s pillanatok alatt újból magára vette a vezérszerepet. A Magyar Kupa döntőjében ő sem tehetett semmit a csapat megbénulása ellen, de a bajnokság rájátszásának kulcspillanataiban már rutinos rókaként sorra hozta a jó döntéseket, s végig megbízhatóan, sőt, kiemelkedően játszott a Körmend elleni döntőben is, s lett pályafutása során először magyar bajnok.

Fotó: Török Attila

– Rögös út vezetett idáig...
– Így van, ezért is voltunk annyira boldogok. Januárban még nem néztünk ki jól, túléltünk néhány katasztrofális napot, hetet. A Falco mint klub is sokkal érettebb lett mostanra, és mindezt annak köszönhettük, hogy összefogtunk. Sokat tanultunk a hibáinkból, főleg a győri kudarcból.

– A Szolnok ellen elvesztett Magyar Kupa-döntőre céloz?
– Igen, az volt az év mélypontja. De nem azért, mert kikaptunk, hanem ahogyan. Esélyesként léptünk pályára a megfogyatkozott Olaj ellen, mégis vesztettünk. Ugyanakkor ez a meccs megmutatta, miben kell változtatnunk, s mi képesek voltunk megtenni. Ha akkor nyerünk, később nem biztos, hogy bajnokok leszünk. Nagyon mélyen voltunk, borzasztó hangulat jellemezte az öltözőt a kupadöntő utáni napokban.

– Pályafutása során volt már hasonló helyzetben, mint akkor?
– Igen, s ilyenkor egy út van: egymás szemébe nézni és őszintén megbeszélni a gondokat. Ezt mi megtettük, utána biztattuk egymást, kialakult a bizalom, s jól reagáltunk, vagyis nem csináltunk a nadrágunkba.

– Mit vár 2020-tól?
– Jó lenne kiharcolni a továbbjutást a csoportunkból a Bajnokok Ligájában, s szeretnénk megvédeni a bajnoki címünket is. Természetesen a Magyar Kupában szintén jó lenne győzni, de az lutri, három nap, három meccs, s ott a nyomasztó kupamúltunk, hat elbukott döntővel.

Gasper Okorn (Fotó: Unger Tamás)

 

EZ VOLT 2019

Február 16. Kisebbfajta csodaként a Szolnoki Olaj KK nyerte a Magyar Kupa nyolcas döntőjét Győrben. Persze előzetesen a legnagyobb esélyesnek számított, ám a negyeddöntőben sérülés miatt elvesztette Sztrahinja Milosevicset és Kovács Pétert, de így is megszerezte a serleget az aranycsatában a Falcót 92–83-ra legyőzve.

AZ ÉV LÉGIÓSA: KAMERON TAYLOR

Ahogyan mondani szokták, a Pécs „belenyúlt” a 25 éves amerikai szerződtetésével... A 198 centis Taylor hamar megcsillogtatta tudását, hatalmas szerepe volt abban, hogy a baranyai együttes bravúrbronzérmes lett a bajnokságban. A hátvéd az alapszakaszban 28-as értékindexszel a legjobb játékos lett a ligában, 18.6-os pontátlagával pedig az ötödik legeredményesebb. Ragyogó évadjára a német Brose Baskets Bambergnél is felfigyeltek, s az elkerülhetetlen megtörtént, a nyáron Taylor a Bajnokok Ligájában szereplő együtteshez igazolt. Új csapatában is alapember, a bajnokságban és a BL-ben is átlagban húsz percet játszik.

Fotó: Dömötör Csaba

Február 22. A magyar válogatottnak Olaszországban kellett volna nyernie, hogy az utolsó fordulóra maradjon valós esélye arra, hogy kijusson a kínai világbajnokságra. A csoda nem sikerült, Ivkovics Sztojan csapata 75–49-re kapott ki Varesében. Viszont a búcsú Szombathelyen fantasztikusra sikerült, zárásként a horvátokat 84–65-re verték a mieink, és hat győzelemmel valamint hat vereséggel a hatos csoport negyedik helyén zárták a kvalifikációt.

Május 15. Az Egis Körmend nyerte a férfibajnokság középszakaszát, ez azt is jelentette, hogy a piros-feketék kezdhették első kiemeltként a rájátszást, másodikként a Falco, harmadikként a Szolnoki Olaj futott be.

Június 21. Története második bajnoki címét szerezte meg a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, miután a playoffban káprázatos teljesítményt nyújtva, vesztett mérkőzés nélkül gyalogolt végig a mezőnyön. Gasper Okorn együttese a fináléban a megyei rivális Körmendet verte három mérkőzésen. A bronzcsatát a PVSK nyerte a Szolnok ellen.

Július 15. Hiába jelentkezett reményteljes pályázattal a 2021-es férfi Európa-bajnokság társrendezőjének a magyar szövetség, a FIBA európai szekciója úgy döntött, hogy a hét jelöltből vègül Német-, Olasz- és Csehország, valamint Grúzia rendezheti meg a viadalt.

AZ ÉV CIKKE AZ NSO-N

Az év legolvasottabb NSO-s férfi kosárlabda-cikkeit áttekintve a férfiaknál D. J. Cooper vitte a prímet – nem mindennapi történetével. Az amerikai kosaras doppingvizsgálaton leadott vizeletében terhes nőknél megtalálható hormonra bukkantak. Az egy dolog, hogy a trükk nem jött be, de előzőleg azt sem tudták, hogy cinkosa – aki egyben a kedvese – várandós...

 

Augusztus 9. A magyar férfiválogatott felkészülési tornán a vb-résztvevő Görögországgal csatázott Krétán. A Jannisz Antetokunmpo vezette hazaiak 83–59-re nyertek. Az Ivkovics-legénység másnap Iránnal találkozott és 90–82-es vereséget szenvedett.

Augusztus 16. A nyári felkészülés jegyében még egy rangos viadalra várták a magyar válogatottat, közvetlenül a kínai világbajnokság előtt Német-, Cseh- és Lengyelország ellen tesztelhettek a mieink Hamburgban. Az alaposan megfiatalított magyar csapat derekasan helytállt a formájukat élesítő válogatottak ellen, s bár a németektől és a csehektől kikapott, Lengyelországot remek teljesítménnyel legyőzte.

Szeptember 29. A Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott a Falco, miután a selejtező második fordulójában kettős győzelemmel búcsúztatta a lett Ventspils gárdáját. A szombathelyiek az első körben jobban megizzadtak, hiszen hosszabbításban kerekedtek felül a Nagyváradon. A BL D-csoportjában egyébként remekel a magyar bajnok, hiszen kilenc forduló után öt győzelemmel és négy vereséggel továbbjutó helyen áll.

A KÖVETKEZŐ ÉV

A honi szövetség az előző évekhez képest kicsit átvariálta a 2019–2020-as idény második felét, ugyanis a Magyar Kupa nyolcas döntőjét, amelyet 2018 után ismét Debrecenben rendeznek, majd' két hónappal későbbre tűzte ki. A rájátszás is meglehetősen későn kezdődik, s amennyiben ötmeccsesre nyúlna a döntő, akkor csak június végén avatnak bajnokot. A férfiválogatott az év elején és novemberben selejtez az Európa-bajnokságra, a novemberi menet lesz a nehezebb, hiszen Ivkovics Sztojan legénysége öt napon belül játszik idegenben Ausztriával és Szlovéniával.

Február 20.: Magyarország–Szlovénia, Európa-bajnoki selejtező
Február 23.: Ukrajna–Magyarország, Európa-bajnoki selejtező
Március 3–18.: Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő
Április 3–5.: Magyar Kupa, nyolcas döntő, Debrecen
Április 8.: a bajnoki középszakasz kezdete
Május 1–3.: Bajnokok Ligája, négyes döntő
Június 15.: a bajnoki döntő kezdete
November 27.: Ausztria–Magyarország, Európa-bajnoki selejtező
November 30.: Szlovénia–Magyarország, Európa-bajnoki selejtező

A debreceni Főnix Csarnokban lesz a kupadöntő (Fotó: Kiss Annemarie/Hajdú Bihari Napló)

 

2020.07.06 17:40:46

Kosárlabda VINCZE SZABOLCS

Musimbe Dávid Dennist, a Dumaszínház humoristáját még a menyasszonya is a kosárlabdához köti.

2020.05.23 20:31:28

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Továbbra is csodaszámba megy, ha női edző kerül női együtteshez, a férfiszakág csapatai pedig a »teve a tű fokán« kategóriába tartoznak a női szakvezetők számára.

2020.05.02 09:59:31

Kosárlabda GYŐRI FERENC

A magyar válogatott kosárlabdázója nem lepődött meg Vojvoda Dávid hazatérésén.

2020.04.27 13:48:18

Kosárlabda THURY GÁBOR

Atlantában nem engedhették meg maguknak, hogy ne a legjobbakkal álljanak ki.

2020.04.14 16:20:10

Kosárlabda L. PAP ISTVÁN

A háborúban álló Jugoszláviából érkező mester először 1995-ben a BSE ellen vezette a dobogó tetejére a PVSK-t.