Steph Curry NBA-rekorddal üzent a ligának

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2016.11.08. 08:44
null
Stephen Curry 13 triplát szórt be a Pelicans ellen, ami új NBA-csúcs! (Fotó: Reuters)
Történelmi pillanatot láthattunk az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában kedd hajnalban, Steph Curry ugyanis 13 triplát rámolt be a New Orleans Pelicans ellen, amivel megdöntötte a liga eddigi csúcsát. A Clippers átlépett a Detroiton, az OKC remek védekezéssel verte a Miami Heatet, a Charlotte szétszedte az Indianát, a Bulls az Orlandót, míg a Rockets Washingtonban tudott nyerni.

 

Philadelphia 76ers–Utah Jazz 84–109

Hill nélkül sem botlott a Jazz. A vendégcsapat eddigi legjobbja egy sérülés miatt nem lépett pályára, de a gárda nem érezte meg az ő hiányát sem védekezésben, sem támadásban. Gordon Hayward most már jobban elkapta a ritmust (20 pont, 9/17 mezőnyből, 7 lepattanó, 5 gólpassz), Favors dupla-duplázott (16 pont, 14 pattanó), Hood és Exum vezérletével pedig kintről (11/19) is keményen büntették a Sixerst. Védekezésben tizenegy blokkot osztottak ki és végig uralták a mérkőzést, a győzelmük egy percig sem volt kérdéses.

Ez megint kezd hosszúra nyúlni. A Philly ismét 0–6-os mérleggel áll már, ahogy az előző években, úgy most is komoly nyeretlenségi szériával indítják a szezont – persze Noel és Simmons hiánya hozzátartozik a képhez, de ennél azért jobb rajtban reménykedtek. Érdekes csatát vívott Embiid és Gobert, utóbbi ki is pontozódott húsz perc alatt, de előbbi is hamar beütött öt faultot, ráadásul Saric és Rodriguez játékát is semlegesítette a Jazz, így esélytelennek bizonyult a hazai alakulat. Most már a közönség sem türelmes, elég egyértelműen kifejezték nemtetszésüket, majd a negyedik negyed elején meg is indultak a kijáratok felé.

A 76ers legjobb dobói: Okafor 15, Embiid 14, Covington 12/9
A Jazz legjobb dobói:
Hayward 20, Hood 18/12, Favors 16

Washington Wizards–Houston Rockets 106–114

Harden a hajrára pörgött fel. Nem kezdett jól a Rockets vezére, az első negyedben eladott öt labdát és még a nagyszünetben is csak hét pontnál tartott, igaz, a passzai legalább már ültek és csapata eddigre megfordította a találkozót. Az utolsó másfél negyedben aztán sebességet váltott és ezt már nem tudta tartani a Washington, a záró etapban 95–94 után dobatott két triplát a társakkal, ő maga beszórt gyorsan hat pontot és ezzel a 12–0-s rohammal el is dőlt a mérkőzés. Harden végül sorozatban negyedszer jutott el 30 pontig és 10 gólpasszig (most 32-vel és 15-tel zárt 8 eladott labda mellett), vezérletével a Houston 50 százalék felett dobott mezőnyből és 17/37 triplát süllyesztett el – érdekesség, hogy Brewer kezdett most Gordon helyén, igaz, végül utóbbi 32 percet így is pályán töltött.

Wall rekordot döntött. A Wizards irányítója 21 ponttal és 8 gólpasszal zárt, utóbbi pedig azt jelenti, hogy megelőzte Wes Unseldet a csapat örökranglistáján – immár övé a legtöbb assziszt a franchise történetében. Győzelmet ez sem ért, mert a negyedik negyedben nem tudtak mit kezdeni Hardennel és a Rockets kinti dobásaival, ők tíz százalékkal gyengébben tüzeltek mezőnyből és felállt védelem ellen nem igazán találtak megoldást – így már 1–5-re romlott a mérlegük, finoman szólva sem rajtoltak jól.

A Wizards legjobb dobói: Wall 21/3, Beal 20/6, Porter 20/6
A Rockets legjobb dobói:
Harden 32/9, Anderson 23/15, Ariza 15/12

Charlotte Hornets–Indiana Pacers 122–100

Megállíthatatlan Charlotte. Őrült iramban kezdett a hazai alakulat, az első tizenkét labdabirtoklásból pontot szereztek Zellerék és már az első negyedben komoly előnyt építettek ki. A támadójátékukkal később sem tudott mit kezdeni a Pacers, a nagyszünetig 75 pontot szórtak Walkerék, a kezdők 17/25-öt dobtak addig mezőnyből és megsemmisítették a vendégcsapatot. A kiütéses győzelem után már 5–1 a gárda mérlege, de üröm az örömben, hogy a harmadik negyedben deréksérülés miatt elhagyta a pályát Kidd-Gilchrist és nem tért már vissza, többet egyelőre nem tudni az állapotáról.

Vissza a mélybe. Több gyenge mérkőzés után a Bulls ellen úgy tűnt, hogy megoldást talált az Indiana, azonban amit ezen az estén védekezés címén előadtak, az nehezen értékelhető. Csak az eladott labdákból 35 pontot kaptak, a Hornets kettő-kettők után úgy jutott el a gyűrűig, vagy tiszta dobóhelyzetig, ahogy akart, ezt pedig nem lehetett ellensúlyozni támadásban. Az újabb mélyütés után továbbra is nyeretlenek idegenben és 3–4-re romlott a mérlegük, csütörtök hajnalban a Philadelphia ellen már nem hibázhatnak.

A Hornets legjobb dobói: Walker 24/15, Zeller 13, Kidd-Gilchrist 13, Hawes 13/3
A Pacers legjobb dobói:
Miles 23/15, Jefferson 12, Turner 12

Chicago Bulls–Orlando Magic 112–80

Kőkemény védekezés. Amellett, hogy támadásban is összekapta magát a Chicago és sokkal eredményesebben játszott, mint legutóbb, a védekezést érdemes kiemelni: a nagyszünet után összesen 23 pontot engedélyeztek a Magicnek 28 százalékos mezőnymutatóval. Ezúttal minden 50-50-es labdára lecsaptak a hazaiak, támadták a gyűrűt, sok faultot harcoltak ki, védekezésben pedig végig koncentráltak maradtak, így bár az első félidőben megszerzett előnyből még faragott a Magic, egy 13–0-s rohammal eldöntötték a meccset a harmadik negyedben. Így megtörték hárommeccses vereségsorozatukat és magabiztos győzelemmel hangoltak az atlantai rangadójukra, amelyet csütörtök hajnalban vívnak majd.

Mindenben elmaradt a Magic. Az utolsó másfél negyedben teljesen összeomlott a vendégcsapat, de addig sem állt éppen a helyzet magaslatán – a nagyszünet után volt egy jobb időszakuk, de ezzel el is lőtték minden puskaporukat. 40 százalékkal alatt maradtak mezőnyből, összesen hat büntetőt dobhattak, nem ültek a tripláik sem, nem járt a labda, leindításból 23–11-re, a festékből pedig 60–32-re kaptak ki – más súlycsoportban voltak ezen az estén. Frank Vogel nem akart beszélni az okokról, csak annyit mondott, hogy majd a csapattal megbeszélik a helyzetet – sorozatban három győzelem után nem erre számítottak.

A Bulls legjobb dobói: Butler 20, Wade 16, Gibson 16
A Magic legjobb dobói:
Gordon 15/3, Fournier 13/3, Vucsevics 11

Oklahoma City Thunder–Miami Heat 97–85

6-1. Az OKC tökéletesen semlegesítette a Heat fő fegyvereit, levette a pályáról Whiteside-ot, lelassította Dragicot, viszont közben egyáltalán nem ment a játék Russell Westbrooknak – pontokat azonban így is bőven szereztek és kaptak is, 55–47-re vezettek a nagyszünetben. A harmadik negyedben aztán változott a képlet, a Heat kezdői teljesen lefagytak, míg Westbrook villámgyorsan beszórt nyolc pontot, vezérletével egy 20–0-s (!) rohammal döntötte el a találkozó sorsát a hazai alakulat – a záró etapban már csak beosztották az előnyt. Westbrook (5/16 mezőnyből) ezzel együtt nem játszott jól, annál hatékonyabb volt viszont Kanter (10/12 mezőnyből), Sabonis (15 pont, 10 pattanó, 4/7 tripla) és Oladipo is jól termelt, a csapatvédekezés pedig ismét nagyon harapott – 6–1-gyel állnak, ilyen jól még sosem kezdtek, mióta Oklahoma Citybe költöztek.

Besültek a fő opciók. Túl sok lehetőség nincs a Heatnél támadásban, a Dragic, Whiteside kettősnek kell megoldania a játékot – ezúttal az irányító 5/12-t, a center 2/8-at dobott mezőnyből, ketten együtt 16 pontot tettek hozzá. A csapatszinten elért 36.9 szézalékos mezőnymutató és a harmadik negyedben benyelt 0–20-as etap nem fért bele, a kezdőcsapat védekezésben is egészen szörnyű dolgokat művelt, így 2–4-re romlott a mérlegük – péntek hajnalban történelmi meccsre készülnek, ugyanis most látogat Miamiba vendégként először Dwyane Wade…

A Thunder legjobb dobói: Kanter 24, Oladipo 17/3, Sabonis 15/12
A Heat legjobb dobói:
J. Johnson 18/3, Reed 11, Dragic 11, Babbitt 11/3

Los Angeles Clippers–Detroit Pistons 114–82

Nem a védekezésről szólt. Az eddigiek alapján a liga két legjobban védekező csapata találkozott, de az már az első negyedben kiderült, hogy a Clippers ezúttal támadásban is óriási formában van. Már ezt a játékrészt is 18 ponttal nyerte a hazai alakulat és később sem adott esélyt a Pistonsnak, a harmadik negyedben már a negyvenet súrolta a különbség. Chris Paul parádézott (24 pont, 8 gólpassz, 8/10 mezőnyből, 5/5 tripla), de Redick és Griffin is hozta magát - összességében szezoncsúcsot jelentő 13 hármast pörköltek be, de védekezésben is hozták a megszokott szintet. A kiütéses, könnyed győzelem után 6-1-re állnak és a Portlandet fogadják csütörtök hajnalban.

Idegenben nem megy. A Detroit sormintája ezúttal sem szakadt meg, otthon minden meccsüket nyerték, idegenben viszont mindegyiket elveszítették - ezúttal teljesen esélytelennek bizonyultak. Védekezésben meg sem tudták közelíteni eddigi szintjüket, sorra kapták a hármasokat és kissé tanácstalannak tűntek, támadásban pedig a periméter volt reménytelen: Ish Smith és Caldwell-Pope összesen három (!) pontot tett hozzá. A méretes pofon után Phoenixben kell javítaniuk, de a fenti idegenbeli mérleg most még kevésbé biztató, ugyanis négymeccses nyugati túrán vannak…

A Clippers legjobb dobói: Paul 24/15, Redick 20/9, Griffin 13
A Pistons legjobb dobói:
Drummond 15, Leuer 14/3, Harris 12

Golden State Warriors–New Orleans Pelicans 116–106

Curry visszatért. Az előző találkozón 157 alapszakasz-meccs után egyetlen hármast sem dobott a regnáló MVP, 0/10-es mutatóval zárt - ezen az estén azonban az ott elrontott dobásait is pótolta. Már az első félidőben berámolt hat triplát, de a szünet után sem lassított, végül 46 ponttal, közte 13/17 távoli dobással zárt - ezzel újabb NBA-rekordot adott át a múltnak, még senki nem dobott egy meccsen 13 hármast. Elképesztő teljesítménye mellett Klay Thompson és Kevin Durant is hozta amit kell, érdekes viszont, hogy mindezek ellenére egyáltalán nem győzött simán a Warriors, bár a második negyedben egy 27-4-es rohanással úgy tűnt, hogy eldöntötte a meccset a GSW, a harmadik negyedben már megint a Pelicans vezetett. Hét és fél perccel a vége előtt is csak három pont volt a különbség, de ekkor Curry három támadásból beszórt három triplát, ebből pedig már nem álltak fel a vendégek.

Ligautolsó a Pelicans. Már csak a Sixers és a New Orleans nyeretlen az idei szezonban, utóbbi gárda viszont eggyel több vereségnél jár, így jelenleg ők állnak a táblázat alján. Ezen az estén egyáltalán nem játszottak rosszul, Davis (33 pont, 13 pattanó, 11/18 mezőnyből) vezérletével működött a támadójáték, elbírták Stephenson kiesését is és felálltak húszpontos hátrányból, ám Curryt most nem lehetett legyőzni.

A Warriors legjobb dobói: Curry 46/39, Thompson 24/6, Durant 22/3
A Pelicans legjobb dobói:
Davis 33/3, Moore 15/3, Frazier 13/3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik