Egy János Károly tette európai kosárkirállyá Spanyolországot

Vágólapra másolva!
2011.09.18. 20:01
null
A palánkok alatti területet uralták a fehér mezes spanyolok (Fotó: Reuters)
Címkék
Története során másodszor Spanyolország nyerte meg a férfi kosárlabda Európa-bajnokságot: a rendkívül stabilan játszó, több klasszisteljesítményt felmutató spanyolok 98–85-re győzték le a francia válogatottat a litvániai kontinenstorna fináléjában. A harmadik helyet Oroszország szerezte meg.

 

A DÖNTŐ

1. NEGYED

A finálé Joakim Noah nagy zsákolásával indult, majd a Chicago Bulls centere kisvártatva megismételte még egyszer a mutatványt – közben persze zajlottak az események a másik palánk alatt is, a kiegyenlített nyitányt követően 8–8-at mutatott az eredményjelző.

Calderón messzi (de még kétpontos) tempójával a spanyolok átvették a vezetést, majd az irányító ismét elsüllyesztett egy precíz duplát. Marc Gasol kosara után, 19–14-es spanyol fórnál lett elege a francia kispadnak, jött az első időkérés. Hogy a franciák kedve tovább romoljon, Navarro furcsa mozdulattal dobott pontos hárompontost, a rohamot Parker állította meg egy duplával.

Időlegesen, mert Marc Gasol minimális súlypontemelkedéssel, emberrel együtt is bedobott egy hármast, cserébe a franciák szintén triplával feleltek. Az első negyedet követően a spanyolok vezettek 25–20-ra.

Navarro (7) a mezőny fölé nőtt
Navarro (7) a mezőny fölé nőtt

2. NEGYED

A második negyed első pontjait Calderón szerezte, majd Serge Ibaka növelte kilencre az előnyt büntetőkből. Gelabale egy, a sarokból elengedett hárompontossal felelt, majd Parker triplája is bedöcögött, a franciák másodpercek alatt jöttek fel háromra (29–26).

Amilyen gyorsan jött a francia csapás, olyan gyorsan érkezett a spanyol ellencsapás is, a pazarul játszó Navarro és Calderón „vágott rendet” - ketten már a második negyed elején összesen 20 pontnál tartottak! (34–26) Tízpontosra végül Pau Gasol növelte a különbséget egy alley-oop zsákolással, 36–26 után meg jött megint a francia időkérés.

A spanyolok 9–0-s rohamába egy pazar alapvonali betöréssel és zsákolással Batum felelt, ettől függetlenül az Ibaka (5 blokk!) irányította spanyol védekezés igen jól működött. Öt perccel a nagyszünet előtt 40–31-re vezettek a spanyolok.

Kettővel a szünet előtt 44–34 volt a spanyol előny, és a játék továbbra is úgy alakult, ahogy az ibériaiak szerették volna. A végén még a betörő Parker lecsapása jelentett eseményt, a tettes, Rudy Fernández marcona tekintettel nézett, a francia drukkerek kifütyülték kedvencük „mészárosát”, aztán mindenki megnyugodott és folytatódott a játék. Francia büntetőkkel, mivel Fernández kapott egy technikait, teljesen jogosan.

A franciáknak ez volt a jel a felzárkózásra, Batum előbb beszórt egy triplát, majd labdát szerzett és óriási egykezes zsákolással fejezte be magánakcióját. Jött is a spanyol időkérés... (46–41)

A spanyolok a szünetig helyreállították a meccs során többé-kevésbé biztosan tartott kilencpontos fórt, és szigorúbb védekezésüknek, valamint jóval pontosabb kétpontosaiknak köszönhetően 50–41-ről folytathatták.

NAVARRO LETT AZ MVP,
PARKER A PONTKIRÁLY

Juan Carlos Navarrót választották meg a kontinensbajnokság legjobb játékosának (MVP). A torna All Star csapatában a győztes spanyol válogatottat két játékos képviseli, az MVP mellett Pau Gasol fért oda a kezdő ötösbe. Mellettük az ezüstérmes franciák, a bronzérmes oroszok és a negyedik helyen végző meglepetéscsapat, a macedónok kulcsembere került be.

Juan Carlos Navarro az egyenes kiesés szakaszban elképesztő teljesítményt nyújtott, a spanyolok mindhárom mérkőzésén a találkozó legponterősebb játékosának bizonyult. A szlovénok elleni negyeddöntőben 26, a macedónok elleni elődöntőben 35, míg a franciák elleni fináléban 27 ponttal járult hozzá övéi sikeréhez.

3. NEGYED

Calderón és Fernandez révén gyorsan elmentek tizenhárommal a spanyolok, a franciák kezdhették a döntőben megszokott munkájukat – küzdhettek a közelebb zárkózásért. Tony Parker tett is ezért, 16. pontjával hétre szűkítette a különbséget (56–49).

Ezúttal Navarro és Pau Gasol reagált jó ütemben a francia fenyegetésre – a kék mezesek hiába próbálkoztak, minden felzárkózási kísérletüket „megkontrázták” a nagyon összeszedett spanyolok. A következő próbálkozás során megint feljöttek hatra a franciák (60–54), menetrendszerűen jött is az újabb Navarro-kosár, majd Calderón-dupla...

Két perccel a negyed vége előtt Gelabale egy szép lepörgés után is csak annyit konstatálhatott, hogy minimálisan csökkent a hátrány, majd büntetővel jöttek tízen belülre a franciák (69–60). A spanyol kezdőötös minden tagja tíz pont fölött járt már ekkor, a mérkőzést magabiztosan kézben tartó fehér mezesek a végén még Sada alley-oopjával rontották tovább ellenfelük morálját. Minden francia felzárkózási kísérlet eltiporva – Spanyolország 75–62-re vezetett az utolsó negyedet megelőzően.

4. NEGYED

Ha Traoré örült annak, hogy francia kosárral kezdődött a negyed, gyorsan elvették a kedvét: a szokásos minta szerint jött két spanyol kosár. Sada duplája után a különbség tizenötre nőtt, a franciák időt kértek, érezvén, hogy a hajó egyre erősebben süllyed (79–64).

A franciákat egy hármassal Pau Gasol döntötte végső romlásba (84–68), mintha az erő is elszállt volna a kékekből – mi tagadás, eléggé demoralizáló, ha az ellenfélnek mindenre van felelete. Öt perccel a vége előtt francia szempontból még mindig mínusz tizenkettő állt az eredményjelzőn, ráadásul semmi jel nem utalt arra, hogy jobb lesz ennél a helyzet.

A franciák agresszívebb védekezésre váltottak, Diaw hármasára viszont megint lélekölő válasz érkezett, Calderón gyakorlatilag körbefutotta a védelmet, majd lazán zsákolt egyet (89–75). Navarro a 27. (nem mellesleg bravúros) pontját nagy üvöltéssel és azzal a tudattal ünnepelhette, hogy ez már meglesz – az idő fogyott, Spanyolország 92–77-re vezetett. 48 másodperccel a vége előtt, 96–80-nál a spanyol szurkolótábor már őrjöngve ünnepelte az Európa-bajnokot, a játékosok boldogan pacsiztak a kispadnál, tudván, 2009 után ismét a kontinens trónjára ülhetnek.

A vége 98–85 – a fizikailag és fejben is erősebb spanyol válogatott teljesen megérdemelten győzött a döntőben, és továbbra is uralja az európai kosárlabdaéletet. Juan Carlos Navarro 27 ponttal és zseniális játékkal vezette győzelemre Spanyolországot – egy János Károly tette királlyá az övéit.

A 3. HELYÉRT

A bronzérem sorsa már korábban eldőlt: Oroszország végzett a harmadik helyen az Európa-bajnokságon, miután a vasárnapi bronzmérkőzésen legyőzte a macedón válogatottat.

Az oroszok legjobbja az NBA-s Utah Jazzt erősítő Andrej Kirilenko volt 18 ponttal, míg az Eb meglepetéscsapatában az amerikai születésű Bo McCalebb 22 pontig jutott. Oroszország másodszor lett bronzérmes a kontinensviadalon, a független orosz csapat éremtermése 1 arany, 1 ezüst és immár 2 bronz.

 

FÉRFI KOSÁRLABDA EB
DÖNTŐ
Spanyolország–Franciaország 98–85 (25–20, 25–21, 25–21, 23–23)
Spanyolo.: Calderón 17/3, Navarro 27/9, R. Fernández 14, M. Gasol 11/3, P. Gasol 17/3. Cs: Rubio, Reyes 2, Claver, San Emeterio, Llull 4, Ibaka 4, Sada 2
Franciao.: Parker 26/6, Gelabale 8/6, Batum 10/6, Diaw 12/6, Noah 11. Cs: Seraphin 4, Albicy 1, Kahudi 3/3, A. Traoré 4, Pietrus 4, De Colo 2, Tchicamboud
Legtöbb lepattanó: P. Gasol 10, ill. Noah 8
Legtöbb assziszt: Navarro 5, ill. Diaw 7
Legtöbb blokk: Ibaka 5, ill. Noah 1
KORÁBBAN
A 3. HELYÉRT
Oroszország–Macedónia 72–68 (17–13, 19–17, 16–20, 20–18)
Ld: Kirilenko 18/9, Monya 10/9, Mozgov 10, Voroncevics 10, ill. McCalebb 22/3, Ilievszki 16/9, Antics 13/3

LITVÁNIA, FÉRFI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
A torna All Star csapata
Tony Parker (Franciaország), Bo McCalebb (Macedónia), Juan Carlos Navarro (Spanyolország), Andrei Kirilenko (Oroszország), Pau Gasol (Spanyolország)
A torna legjobb játékosa
Juan Carlos Navarro (Spanyolország)
STATISZTIKÁK
PONTOK
1. Tony Parker (Franciaország) 10 (mérkőzés) 221 (összesen) 22.1 (átlagban)
2. Bo McCalebb (Macedónia) 11 235 21.4
3. Pau Gasol (Spanyolország) 10 201 20.1
4. Dirk Nowitzki (Németország) 8 156 19.5
5. Juan Carlos Navarro (Spanyolország) 11 206 18.7
LEPATTANÓK
1. Chris Kaman (Németország) 8 80 10.0
2. Pero Antic (Macedónia) 10 88 8.8
3. Ömer Asik (Törökország) 8 68 8.5
ASSZISZTOK
1. Milos Teodosics (Szerbia) 11 63 5.7
2. Viktor Kirapa (Oroszország) 10 51 5.1
3. Sarunas Jasikevicius (Lirtvánia) 11 51 4.6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik