Pór Péter helyett Dragan Alekszics a Szolnoki Olaj új edzője

2012.12.02. 18:05
null
Pór Péter Szolnokon marad, de a felnőttcsapatot már nem ő irányítja (Fotó: NS-archív, Tumbász Hédi)
Már nem Pór Péter irányítja a Szolnoki Olaj kosárlabdacsapatát, ezt az Adria-liga alapszakaszában, valamint az EuroChallenge-kupában vitézkedő klub közleményben hozta nyilvánosságra vasárnap délután.

 

„Az elmúlt időszak eredményeinek ismeretében a Szolnoki Olaj KK vezetése a mai napon értékelte a csapat 2012–2013-as szezonban nyújtott teljesítményét. A klub vezetése úgy döntött, hogy Pór Péter vezetőedzőt a szerződése lejártáig más munkakörben kívánja foglalkoztatni. A vezetőedzői teendőket a mai naptól Dragan Alekszics látja el ideiglenesen, tevékenységét Kmézics Zorán segíti a továbbiakban."

A két szakember játékosként is ezer szállal kötődött a szolnoki együtteshez, míg jelenleg mindketten a szakmai stábot erősítették eddig is.

A Szolnoki Olaj megnyerte a honi élvonalbeli bajnokság legutóbbi két kiírását, míg az EuroChallenge-kupában bejutott a négyes döntőbe. A most zajló szezonban a bajnokság alapszakaszában nem vesz részt, helyette újoncként az Adria-ligában vitézkedik, illetve szerepel az EuroChallenge-kupában.

Előbbi alapszakaszában tizenegy fordulót követően sereghajtók a szolnokiak 2/9-es mutatóval, utóbbiban négy fordulót követően 2/2-vel a második helyen állnak. A mögöttünk hagyott hét viszont nagyon rosszul sikerült számukra: előbb hét közben az EC-ben kaptak ki otthon a német Oldenburgtól 85–67-re, majd az Adria-ligában a macedón Szkopje bizonyult jobbnak náluk 87–53-ra.

Legfrissebb hírek

Távozik a Szolnok kosárlabdacsapatának vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
2026.06.09. 16:16

Szegedről erősített az ezüstérmes Szolnok a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.06.02. 16:10

Férfi kosár NB I: szolnoki győzelemmel kezdődött a döntő

Kosárlabda
2026.05.16. 22:02

Közel került az elődöntőhöz a Falco és a száz pont fölé jutó Atomerőmű

Kosárlabda
2026.04.21. 20:26

Férfi kosárlabda NB I: hazai sikerek a negyeddöntő első mérkőzésein

Kosárlabda
2026.04.18. 20:02

Férfi kosárlabda NB I: szolnoki siker Zalaegerszegen

Kosárlabda
2026.03.28. 20:10

Férfi kosárlabda NB I: a Szolnok magabiztosan verte a Sopront

Kosárlabda
2026.03.07. 19:36

Férfi kosárlabda: a Szolnok a Magyar Kupa első döntőse

Kosárlabda
2026.02.21. 19:10
Ezek is érdekelhetik