Női kosárlabda NB I: a Pécs csak egy negyedig adott esélyt a Győrnek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.02.20. 20:03
null
Nem volt út előre a zöld mezes győrieknek Pécsett (Fotó: Veres Viktor)
Címkék
A címvédő Pécs magabiztosan verte a vendég Győrt a női kosárlabda NB I vasárnapi rangadóján, így a nyáron a Rába-partra átigazolt edző, Fűzy Ákos vesztes mérkőzésen tért vissza korábbi sikereinek helyszínére.

A korábban Rátgéber Lászlót segítő tréner tavaly bajnoki és kupaaranyra vezette a baranyai alakulatot, ám azt követően Győrbe szerződött, Tapodi Péter mellé másodedzőnek.

A „hazalátogatás" csak a nyitónegyedben kecsegtetett sikerrel, mivel a 28-25-tel zárult játékrész után a Quigley irányította házigazdák faképnél hagyták a 2010-ben negyedik helyen végzett győrieket, és a félidőben már 52–38 volt az állás.

Térfélcsere után maradt a mecsekaljai fölény, a 28. percben 20 pontra nőtt a különbség, innen pedig már nem volt visszaút a vendégek számára. A találkozó legjobbja Allie Quigley lett 23 ponttal.
Az éllovas pécsiek 21–1-re javították mérlegüket, míg a Győr 18–4-ről várja a folytatást.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 24. FORDULÓ
PÉCS 2010–SEAT-LAMI-VÉD GYŐR 99–67 (28–25, 24–13, 20–11, 27–18)
Pécs, 1800 néző. V: Valovics, Farkas G., Balog Gy.
PÉCS: IVÁNYI 6, FEGYVERNEKY 19/3, QUIGLEY 23/15, NAGY-BUJDOSÓ 15/6, GRIFFIN 19. Csere: Krnjics 3, Sarok 4, Keller 1, Raksányi 9/3, Horváth L., Lábady
GYŐR: Semsei 3/3, Simon Zs. 1, CARSON 20, KUBLINA 20/3, Hollingsworth 16. Csere: Englert, Kovács K. 2, Vida 2, Djelmis 3/3, Horváth Zs.
Az eredmény alakulása. 3. p.: 5–5. 6. p.: 14–8. 13. p.: 39–27. 17. p.: 44–32. 23. p.: 58–41. 26. p.: 60–45. 33. p.: 77–53. 37. p.: 85–59
Kipontozódott: Krnjics (25. p.), Hollingsworth (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Zseljko Djokics: – Remek csapatjátékot mutattunk, nagy csatában nyertünk. A Győrnek nehéz volt követni a ritmusunkat.
Tapodi Péter: – Kiváló tesztmérkőzést játszottunk, van még négy hetünk a bajnokság lényeges szakaszáig, addigra készen is leszünk. Úgy látszik, más szabályok érvényesek a nemzetközi kupaporondon és a hazai bajnokságban.

 

AZ ÁLLÁS
1. Pécs 2010 22 21 1 1947–1235 0.977
2. MKB-Euroleasing Sopron 20 19 1 1779–1223 0.975
3. SEAT Lami Véd Győr 22 18 4 1762–1371 0.909
4. Nanette FTC 21 15 6 1445–1323 0.857
5. ZTE NKK 22 15 7 1648–1449 0.841
6. Szeviép-Szeged 22 14 8 1724–1506 0.818
7. Szolnoki NKK 21 10 11 1520–1603 0.738
8. Bajai NKK 20 8 12 1275–1405 0.700
9. Atomerőmű KSC 22 7 15 1502–1706 0.659
10. Vasas-Csata 21 4 17 1228–1496 0.595
11. BSE 21 4 17 1238–1721 0.595
12. Ceglédi EKK 21 2 19 1251–1851 0.548
13. BEAC-Újbuda 21 1 20 1202–1632 0.524
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik