Női kosár Ek: ötödik meccsét is elveszítette a PINKK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.10. 18:40
Ötödik meccsén az ötödik vereségét szenvedte el a PINKK Pécsi 424 női kosárlabdacsapata: a baranyaiak három idegenbeli kudarc után ezúttal hazai pályán kaptak ki a Reyer Veneziától.

A magyar csapat a nagyszünetig jól tartotta magát, az első negyed után egy ponttal vezetett, a minimális előnyt pedig tartotta a másodikban is, ám a harmadik negyedben fordult a kocka és a velenceiek megléptek, majd a folytatásban növelni is tudták előnyüket.

A pécsieknél Binta Drammeh 24, Chantelle Handy pedig 15 pontot szerzett, rajtuk kívül azonban nem igazán akadt kiemelkedő teljesítmény.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
E-CSOPORT, 5. FORDULÓ
PINKK PÉCSI 424–REYER VENEZIA (olasz) 61–74
(21–20, 13–13, 12–19, 15–22)
Komló, 100
néző. V: Juras (szerb), Jovanovics (bosnyák), Sztojanova (bolgár)
PINKK:
Vucsetics 7, Ruják N. 4, DRAMMEH 24/3, Handy 15/6, Tunstull 6. Csere: Gémes-Sarok 1, Kovalcsik 2, Sánta 2. Edző: Sandro Orlando
VENEZIA:
Carangelo 7/3, Fontenette 10/3, CHRISTMAS 18/9, Sandri 4, RUZICKOVÁ 8. Csere: Formica 7/3, DOTTO 13, Bagnara, Cubaj 2, Pan 5/3. Edző: Andrea Liberalotto
Az eredmény alakulása.
3. perc: 6–4. 6. p.: 14–8. 13. p.: 26–26. 17. p.: 30–31. 23. p.: 36–38. 26. p.: 43–47. 33. p.: 48–55. 37. p.: 57–67
MESTERMÉRLEG
Sandro Orlando:
– Amikor védekezésben hibázunk, azt egy jó ellenfél megbünteti. A Venezia kulcsjátékosai többször üresen betaláltak, a mieink ellenben nem. Sok a rivális tizenkét támadólepattanója, de ez a mérkőzés egy lépés ahhoz, hogy jobban játsszunk. Ugyanakkor látszik, ha Binta Drammeh vagy Chantelle Handy nem talál a gyűrűbe, akkor nincs, aki átvegye a szerepüket.
Andrea Liberalotto:
– Jól játszottunk, így van esélyünk továbbjutni, ha a jövő héten megverjük a Wasserburgot. A második félidőben agresszíven, jól védekeztünk, de elismerés illeti ellenfelünket, mert mindkétszer kemény riválisnak bizonyult.

G-CSOPORT
ORANGE BLIZZARDS (holland)–ALUINVENT DVTK 74–84
(14–19, 11–20, 26–20, 23–25)
Zwolle 250
néző. V: Glod (luxemburgi), Rosso (francia), Abrev (portugál)
ORANGE:
Bröring 13/3, KLEIN 14/6, BUTTER 12/12, L. Bettonvil 10/3, J. Bettonvil 6. Csere: Ligthart 6, Kuijt 6/6, Ndiba 4, Klerx, van Veen 3/3, Kasius. Edző: Remy De Wit
DVTK:
Horváth B., Czank 12/3, LIHTAROVICS 21/9, BREWER 19, Horti 10. Csere: JOVANOVICS 12, Bálint R. 2, Strange 2, Szécsi 6. Edző: Maikel López
Az eredmény alakulása.
3. p.: 4–6. 8. p.: 11–17. 13. p.: 19–27. 19. p.: 25–36. 22. p.: 33–43. 25. p.: 46–48. 29. p.: 51–58. 34. p.: 57–67. 38. p.: 66–72
Kipontozódott:
Ndiba (38. p.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik