Női kosár Eb: a franciák is könnyedén az elődöntőben

2017.06.22. 22:35
Belgium után a görög válogatott biztosította elődöntős helyét a Csehországban zajló női kosárlabda Európa-bajnokság csütörtöki játéknapján.

A görögök a legjobb nyolc között Törökországot búcsúztatták úgy, hogy az első negyedet még öt ponttal elveszítették, ezt követően viszont átvették az irányítást, így végül 29 ponttal győztek.

A görögök ellenfele az elődöntőben a szlovákokat rendkívül simán elintéző franciák lesznek. Utóbbi együttes az első játékrészt követően már 15 ponttal vezetett, innentől pedig nem volt már kérdés (67–40).

A spanyol válogatott magabiztos, húszpontos sikert aratott a lett válogatott felett. A magyarok csoportjából első helyen, egyenesen a nyolc közé került gárda szinte már az első negyedben eldöntötte a találkozót, ugyanis tíz percet követően 15 ponttal vezetett, végül pedig 67–47-re győzött.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (CSEHORSZÁG)
NEGYEDDÖNTŐ

Belgium–Olaszország 79–66 (27–13, 19–20, 11–22, 22–11)
Franciaország–Szlovákia 67–40 (21–6, 18–18, 11–8, 17–8)
Spanyolország–Lettország 67–47 (27–12, 11–10, 12–14, 17–11)
Görögország–Törökország 84–55
(10–15, 26–15, 21–10, 27–15)
ELŐDÖNTŐ
Spanyolország–Belgium
Görögország–Franciaország

Legfrissebb hírek

Eltemették a Tenerife kedden elhunyt labdarúgóját

Spanyol labdarúgás
20 órája

Hárman pályáznak a 2029-es női kosárlabda Eb megrendezésére

Kosárlabda
2026.11.02. 17:39

A FIDE Törökországnak adta a decemberi sakk-vb-k rendezési jogát

Egyéb egyéni
2026.10.30. 16:21

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01

A magyar kéziválogatott jó játékkal aratott győzelmet idegenben a franciák ellen

Kézilabda
2026.10.25. 16:38

Nagy csatában játszott döntetlent a magyar kéziválogatott Franciaország ellen

Kézilabda
2026.10.22. 17:38

Női kéziseink fontos tesztet vívnak a franciák ellen

Kézilabda
2026.10.22. 08:28

Törökországban 147 labdarúgó-klubtisztviselőt tiltottak el másfél hónapra fogadási ügyek miatt

Minden más foci
2026.10.20. 21:36