Női kosárlabda: a Riga sem utazott el Ljubljanába

MTI MTIMTI MTI
2020.02.26. 14:20
A Sopron Basket után a lett TTT Riga csapata sem hajlandó olasz ellenféllel szemben mérkőzést játszani Ljubljanában a női kosárlabda Euroligában a koronavírus-járvány miatt.

Az egészség sokkal fontosabb, mint a sport – ezzel a címmel jelent meg közlemény a lett klub honlapján, szerdán. A TTT Riga illetékesei kifejtik, hogy a járvány miatt az európai szövetség (FIBA Europe) a szlovén fővárost jelölte ki az olasz Reyer Venezia elleni, csütörtöki Euroliga-csoportmérkőzés helyszínéül.

„Figyelembe véve a körülményeket és a kockázati tényezőket, valamint a lett szakértők ajánlásait, klubunk igazgatósága úgy döntött, hogy törli a ljubljanai utazást, és felkéri az európai szövetséget, hogy halassza el a meccset, és további döntéseit a nemzetközi egészségügyi szervezetek ajánlásaival összhangban hozza meg” – írják.

Az olasz Veneto és Lombardia régiókban több mint háromszáz fertőzöttet és legalább 11 – a koronavírussal összefüggő – halálesetet regisztráltak. A lett egészségügyi minisztérium és a fertőző betegségek központjának szakértői azt tanácsolták, hogy mindenki kerülje az érintkezést azokkal, akik az említett régiókból érkeznek.

A TTT Riga igazgatósága a rendelkezésre álló információk áttekintése után arra a következtetésre jutott, hogy a meccs helyszínének megváltoztatása nem elegendő, hogy „megvédjék csapatunk játékosait és küldöttségünk tagjait a fertőzés kockázatától” – írják.

Mint kifejtik, lehetséges, hogy a lett egészségügyi hatóságok az érintett területektől visszatérő embereket karanténba helyezik, ami befolyásolhatná a kosárlabdacsapat további szereplését.

A rigai klub honlapja a Sopron csapatát említi példaként, amely nem utazott el az ugyancsak olasz Familia Schio elleni Euroliga-mérkőzésre, Ljubljanába.

Legfrissebb hírek

Juhász Dorka és Lelik Réka az idény legjobbjai között a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.03.13. 21:36

Juhász Dorka csapata elődöntős a női kosár Euroligában

Kosárlabda
2026.03.03. 20:39

Juhász Dorkáék kikaptak, még meg kell harcolniuk az elődöntőért a női kosár Euroligában

Kosárlabda
2026.02.25. 21:54

Juhász Dorka 21 pontot dobott, a Galatasaray hosszabbítás után győzött a női kosár Euroligában

Kosárlabda
2026.02.19. 23:28

A Pécs legyőzte a Sopront, egy lépésre került az alapszakasz-győzelemtől a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.02.19. 19:56

Női kosárlabda Euroliga: a Schio nagy csatában nyerte meg az olasz rangadót

Kosárlabda
2026.02.18. 21:33

Női kosár NB I: negyvenpontos kiütést mért a Sopron a Győrre

Kosárlabda
2026.02.13. 19:41

Zaragozai vereséggel zárta Euroliga-szereplését a DVTK

Kosárlabda
2026.02.04. 21:33
Ezek is érdekelhetik