Női kosár: soproni diadal Kassán, jöhet a Good Angels elleni döntő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.03. 18:50
null
Jelena Milovanovics (Fotó: Mirkó István – archív)
A magyar bajnok Uniqa Euroleasing Sopron 61–55-re legyőzte a szlovák Ruzomberokot a magyar-szlovák női kosárlabda-bajnokság kassai négyes döntőjének pénteki nyitó napján, az első elődöntőben, így szombaton megmérkőzhet az első helyért.

A szlovák bajnoki ezüstérmes rózsahegyiek kezdték jobban a mérkőzést, a második negyed közepéig jobbára ők vezettek, 21–16 után azonban a Sopron percei következtek, és a nagyszünetre döntetlen állással vonultak a csapatok.

A második félidő Jelena Milovanovics triplájával kezdődött, sőt az utóbbi időben a térdét fájlaló légiós értékesített két büntetőt, majd betalált Fegyverneky Zsófia is.

A 7–0-s repülőrajtot a szlovákok kiheverték, 38–37-nél megint náluk volt az előny, és a negyed végén is szoros volt az állás.

Az utolsó játékrész hét Milovanovics-ponttal kezdődött (52–43), és bár próbálkozott a szlovák rivális, ezzel a különbséggel már nem tudott megbirkózni: Székely Norbert csapata jutott be a szombat esti döntőbe.

A soproniak döntőbeli ellenfele a szlovák bajnok Good Angels Kosice lesz, amely a második elődöntőben 75–55-re legyőzte a magyar ezüstérmes Győrt.

Az idény végére megfogyatkozó – az immár hazautazó ausztrál Natalie Hurstöt is nélkülöző – győriek az első három negyedben nagyszerűen tartották magukat, az utolsó játékrészre azonban összeomlottak.

A hazai csapatban a magyar válogatott Alexandria Quigley 21, Krivacsevics Tijana 12 pontot szerzett, a győrieknél Semsei Barbara (16) és Laklóth Anna (15) volt a legeredményesebb.

MAGYAR-SZLOVÁK NŐI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG, NÉGYES DÖNTŐ, KASSA
Elődöntő
Uniqa Euroleasing Sopron–MBK Ruzomberok 61–55 (10–14, 18–14, 17–15, 16–12)
Legjobb dobók:
Milovanovics 16/3, Fegyverneky 12/3, ill. Holmes 10, Parker 8.
Good Angels Kosice–Hat-Agro Uni Győr 75–55
(17–15, 21–16, 15–17, 22–7)
Ld:
Quigley 21/3, Balintová 13/6, ill. Semsei 16/6, Laklóth 15/6

A SZOMBATI PROGRAM
15.45, a 3. helyért: Hat-Agro Uni Győr–MBK Ruzomberok
18, döntő: Good Angels Kosice–Uniqa Euroleasing Sopron

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik