Női kosár NB I: sorozatban harmadszor bajnok a Sopron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.04. 18:48
null
Soproni örömtánc (Fotó: Földi Imre)
A női kosárlabda NB I döntőjének negyedik mérkőzésén a Sopron 82–56-ra megverte a Szekszárdot, ezzel megvédte címét, összességében pedig 11-szeres bajnok lett.

 

Hétfőn a Szekszárd egy emlékezetes mérkőzésen kétszeri hosszabbítás után 77–73-ra megverte a Sopront, ezzel 2–1-re szépített a három győzelemig tartó döntőben. A címvédő ennek ellenére úgy léphetett pályára, hogy saját közönsége előtt lezárhatja a párharcot.

Ugyan Eva Lisec kosarával kezdődött a negyedik mérkőzés, Yvonne Turner triplával válaszolt – innentől kezdve pedig már nem is engedte át a vezetést ellenfelének. Az egész mérkőzésen remekül játszó Alekszandra Crvendakics hármasával már a második percben tíz volt közte (19–9), de a Sopron hosszú ideig tartotta a 6-8 pontos különbséget.

40–31-ről folytatódott a második félidő, Tijana Ajdukovics triplájával gyorsan kialakult az addigi legnagyobb különbség (43–31), ettől kezdve viszont sokkal pontosabban játszott a KSC, mint korábban – Struder Ágnes bedobta a mérkőzés első vendég hárompontosát, később Maja Erkic 3+1-es akciót mutatott be, mellyel kettő pontra zárkóztatta a csapatát (45–43). A nagy roham azonban nem sok mindenre volt elég, a hazaiak nagyon gyorsan visszaállították a két számjegyű különbséget, a harmadik negyed 58–45-tel zárult.

A Sopron nem akarta már sokáig húzni, a negyedik negyedben pillanatok alatt 15-re növelte a különbséget, nem sokkal később pedig már hússzal járt előrébb. A döntő utolsó hat-hét perce lényegében hazai örömjátékká alakult, a Szekszárd azonban nem szégyenkezhet, összességében szépen helytállt a finálé meccsein.

A remekül teljesítő Sopron az újabb sikerével sorozatban harmadszor, összességében tizenegyedszer végzett az élen.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
Döntő, 4. mérkőzés
UNIQA SOPRON–ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 82–56 (21–13, 19–18, 18–14, 24–11)
Sopron, 1500
néző. V: Benczur, Győrffy, Praksch
SOPRON: FEGYVERNEKY 7, Turner 16/3, JOHNSON 10, KRNJICS 10, George 6. Csere: Ajdukovics 3/3, CRVENDAKICS 19/6, Weninger 5/3, Határ 2, Dubei 2, Czukor, Bakó 2. Edző: Sterbenz László
SZEKSZÁRD: STUDER Á. 7/3, Daniel 6, Erkic 12/3, LISEC 12, Pirsic 6. Csere: Bálint 2, Theodoreán 3, Gereben 6, Studer Zs., Mansaré, Tamis 2, Antóni. Edző: Djokics Zseljko
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–2. 9. p.: 19–9. 14. p.: 21–17. 18. p.: 37–27. 20. p.: 40–31. 24. p.: 43–39. 26. p.: 45–43. 30. p.: 58–45. 34. p.: 67–47
Kipontozódott: Studer Á. (36. p.), Theodoreán (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Sterbenz László:
– A sikernek száz apja van, köszönöm mind a száznak. A különleges képességű játékosainknak, a stábtagjainknak, a szurkolóinknak – csak így tud ilyen csapatunk lenni, amely az utóbbi hat döntőjéből ötöt megnyert! Az idei finálé egyszerűen szuper volt, mindenki élvezte.
Djokics Zseljko: – Sajnos, az első félidőben már látszott, hogy nincs elég energiánk, túl sok támadólepattanót, szerzett labdát, könnyű kosarat engedtünk a Sopronnak, amely élt is a lehetőséggel. A harmadik negyed közepén még visszakapaszkodtunk két pontra, de az fel is emésztette az erőnket. Gratulálok a Sopronnak a tizenegyedik bajnoki címéhez!

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1, a Sopron javára

A 2016–2017-es női NB I végeredménye:
Bajnok: Uniqa Sopron (Tijana Ajdukovics, Aldazabal Laura, Bakó Patrícia, Alekszandra Crvendakics, Czukor Dalma, Brinta Drammeh, Dubei Debóra, Fegyverneky Zsófia, Cayla George, Határ Bernadett, Shenise Johnson, Krnjics Szara, Turner Yvonne, Varga Kamilla, Weninger Virág. Edző: Sterbenz László)
2. Atomerőmű KSC Szekszárd
3. VBW CEKK Ceglé
4. CMB Cargo Uni Győr
5. Aluinvent DVTK Miskolc
6. PEAC-Pécs
7. ZTE NKK
8. Vasas Akadémia
9. BEAC Újbuda
10. PINKK-Pécsi 424
11. MTK Budapest

A soproni hölgyek virágot is kaptak az aranyérem mellé (Fotó: Földi Imre)
A soproni hölgyek virágot is kaptak az aranyérem mellé (Fotó: Földi Imre)


Sterbenz László pedig pezsgőt a fejére (Fotó: Földi Imre)
Sterbenz László pedig pezsgőt a fejére (Fotó: Földi Imre)


 

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: csaknem hét év után távozik a TFSE vezetőedzője

Kosárlabda
2026.04.09. 14:10

Soproni kupaesszencia: az összetartás ereje döntött

Kosárlabda
2026.04.07. 06:31

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
2026.04.06. 10:15

Női kosárlabda Magyar Kupa: papírforma pécsi győzelem a helyosztón

Kosárlabda
2026.04.05. 17:45

Hegedűs Péter: Nulla egynél is hittünk magunkban

Kosárlabda
2026.04.02. 11:39

A Cegléd 101 pontot szórva győzte le simán idegenben a Győrt a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.01. 20:26

Női kosár NB I: a Szekszárd búcsúztatásával elődöntős a TFSE

Kosárlabda
2026.03.31. 20:07

Női kosárlabda: Németországgal, Portugáliával és Dániával kerültek azonos csoportba a mieink az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.03.31. 15:19
Ezek is érdekelhetik