Női kosár NB I: soproni sikerrel rajtolt az euroligások elődöntője

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.04.15. 21:30
A címvédő Sopron könnyedén legyőzte hazai pályán a Győrt a női kosárlabda NB I elődöntőjének szombati nyitányán, és a Szekszárd is fölényes győzelmet aratott a Cegléd felett.

SOPRON–GYŐR SOPRON–GYŐR

A győriek az alapszakasz során kétszer is megverték megyei riválisukat, de a Magyar Kupa elődöntőjében a későbbi győztes Sopron elégtételt vett. Az NB I negyeddöntőjében Völgyi Péter tanítványai nagy csatában búcsúztatták a DVTK-t, ugyanakkor már nem számíthatnak szlovák centerükre, a megsérült Zofia Hruscakovára. Sterbenz László, a Sopron vezetőedzője előzetesen úgy fogalmazott, hogy óvatosságra int az alapszakaszbeli két vereség és az, hogy az ellenfél ugyancsak rendelkezik Euroliga-tapasztalattal.

A két gárda eddig 45 bajnoki mérkőzést vívott, melyből 40 soproni diadallal zárult. A 46. találkozó eleinte nem az Yvonne Turner vezette zöld-sárgák sikerét ígérte, ám a 21–9-re hozott második negyed révén a nagyszünetben már 41–31 volt az állás. A vendégek a harmadik játékrészben is csak 11 pontot hoztak össze, ami megpecsételte a sorsukat, az 59–42-rõl induló végjátékra már nem maradtak izgalmak. A meccs legjobbja Turner lett 20 ponttal. Az egyik fél második sikeréig tartó párharc szerdán folytatódik Győrben.

SZEKSZÁRD–CEGLÉD

Az alapszakaszgyőztes szekszárdiak nagyon elkapták a ritmust, és a szlovén Maja Erkic vezérletével szó szerint átrobogtak ellenfelükön. A négy percig pont nélkül maradó CEKK helyzete nem lett jobb a második negyedben sem, a 13. percben már hússzal ment a KSC, a közönség tombolt, fantasztikus volt a hangulat a dugig telt szekszárdi sportcsarnokban.

Hogy Cziczás László mit mondott a szünetben játékosainak, nem lehet tudni, de egy sokkal harcosabb Cegléd jött ki a pályára, s lassan elkezdett fogyni a szekszárdi előny. A hatalmas küzdelemről mindent elárul, hogy a záró felvonásnak hét játékos is négy személyi hibával vágott neki. Azt, hogy ekkor a 17 éves Gereben Lívia veszi a hátára a szekszárdi csapatot, kevesen gondolták, pedig így történt. Újra az első negyedben látott elsöprő lendülettel játszottak a hazaiak, és Cherise Daniel harmadik triplája a 34. percben érezhetően lezárta a csatát.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
Elődöntő, 1. mérkőzések

UNIQA SOPRON–CMB CARGO UNI GYŐR 80–53 (20–22, 21–9, 18–11, 21–11)
Sopron, 500
néző. V: Földházi, Söjtöry, Jakab
SOPRON: Fegyverneky 1, TURNER 20, S. Johnson 9/3, Krnjics, GEORGE 14. Csere: HATÁR 10, CRVENDAKICS 16, Dubei 4, Weninger 2, Ajdukovics 2, Czukor 2, Bakó. Edző: Sterbenz László
GYŐR: KIESEL 11/3, LIHTAROVICS 13/3, Laklóth 8/3, Varga Zs. 6, Goree 8. Csere: Simon Zs. 2, Török Á. 5, Kovács V., Markó D., Simon A. Edző: Völgyi Péter
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–5. 6. p.: 9–13. 9. p.: 16–19. 13. p.: 26–26. 16. p.: 34–27. 18. p.: 41–31. 23. p.: 41–33. 26. p.: 49–39. 29. p.: 57–42. 34. p.: 71–46. 37. p.: 72–48
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Sopron javára
MESTERMÉRLEG
Sterbenz László:
– A harmadik negyedtől sikerült hozni a játékunkat. Uraltuk a palánk alatti területet, ami megnyugtatta a csapatomat.
Völgyi Péter: – Már az első negyedben elveszítettük a lepattanózást, ez meghatározta játékunkat, mert labda nélkül nem megy a pontszerzés. A harmadik negyedben eldőlt a találkozó, az utóbbi időben megfogyatkoztunk, így még nehezebb eredményesnek lenni.

ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–VBW CEKK CEGLÉD 82–58 (27–17, 19–12, 12–20, 24–9)
Szekszárd, 1200
néző. V: Kapitány, Farkas G., Tőzsér
SZEKSZÁRD: STUDER Á. 12/3, Theodoreán 3, ERKIC 20/9, Bálint R. 4, LISEC 10. Csere: PIRSIC 12, DANIEL 11/9, Gereben 8, Mansaré 2, Studer Zs. Edző: Djokics Zseljko
CEGLÉD: MEDGYESSY 10, Katona Sz. 6, Skorics 11, NAGY-BUJDOSÓ 17/6, Serbán 2. Csere: Makszimovics 7, Kányási 3, Ruttner Zs. 2, Kobolák, Filipowicz V. Edző: Cziczás László
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–7. 6. p.: 16–11. 9. p.: 26–13. 13. p.: 37–17. 18. p.: 44–25. 22. p.: 50–36. 26. p.: 56–40. 34. p.: 67–50. 39. p.: 76–56
Kipontozódott: Gereben (34. p.), Nagy-Bujdosó (39. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Szekszárd javára
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: – Gratulálok a csapatomnak, egy nullára vezetünk. Mindegy, hogyan és mennyivel nyertünk, köszönöm a szurkolóinknak, hogy ennyien eljöttek buzdítani bennünket. Remélem, hogy Ceglédre is sokan elkísérik a csapatot. Ha nem a szekszárdiak edzője lennék, akkor azt mondanám, hogy a ceglédiek játsszák a legjobb játékot.
Cziczás László: – A legnagyobb problémánk az volt, hogy végig futnunk kellett az eredmény után. A szekszárdiak stílusa Magyarországon egyedinek számít. Ez nekünk is szokatlan volt, a játékosaim nem tudták felvenni vele a kesztyűt. Vissza akarunk jönni harmadik meccset vívni, ez az előző körben sikerült, remélem, most is összejön.

Az 5–8. helyért, 1. mérkőzés

PEAC-PÉCS–VASAS AKADÉMIA 76–63 (17–20, 29–15, 16–9, 14–19)
Pécs, 50
néző. V: Gál J., Rácz Zs., Kovács N.
PEAC: Mandics 4/3, KUSTER 19/6, RAKSÁNYI 19/3, Juhász D. 4, Siksniute 9. Csere: Szücs R. 2, Zele 7/3, Licskai 4, Szücs L. 8, Sellei. Edző: Borisz Maljkovics
VASAS: CSOLICS 16/12, Bajnóczi 2, Dusanics 11/3, Dúl 3/3, Rochel 6. Csere: Bacsvarova 10/6, Mérész 7, Solymosi 4, Farkas F. 4, Dobos Á. Edző: Igor Szkocsovszki
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–2. 6. p.: 13–12. 13. p.: 21–26. 17. p.: 33–26. 23. p.: 49–38. 26. p.: 54–39. 33. p.: 68–46. 37. p.: 72–54
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a PEAC javára
MESTERMÉRLEG
Borisz Maljkovics:
– Az elején még a fejünkben volt az elődöntőbeli vereség, de ezen túl kellett tennünk magunkat. Budapestre is nyerni megyünk, hiszen most már az ötödik hely a célunk.
Igor Szkocsovszki: – A Pécs erősebb, rutinosabb csapat, nekünk is voltak szép perceink, de a hazaiak a második negyedtől agresszívabbak lettek, mi hiába próbáltunk felzárkózni. Szerdára, amit lehet, igyekszünk kijavítani.

Alsóház

PINKK-PÉCSI 424–BEAC ÚJBUDA 69–65 (19–17, 17–23, 21–12, 12–13)
Kozármisleny, 80
néző. V: Szabadvári, Kulcsár T., Boros T.
PINKK: GÉMES-SAROK 10, KOVALCSIK 10, SÁNTA 7/3, Bozóki 16, Martonosi 6. Csere: RUJÁK N. 10/3, Benke S. 4, Séra 2, Zsilinszki 4, Szabó D. Edző: Halmai Gábor
BEAC: PUSZTAI P. 15/3, LELIK 13/6, Süle, Szabó F. 2, Barnai 9. Csere: Gocsman, György 4, Király L., PÁL 22/6. Edző: Balogh Judit
Az eredmény alakulása. 5. perc: 11–8. 10. p.: 19–17. 15. p.: 25–24. 18. p.: 31–32. 20. p.: 36–40. 21. p.: 40–40. 24. p.: 43–44. 28. p.: 51–50. 33. p.: 57–52. 36. p.: 60–60. 38. p.: 67–62
Kipontozódott: Sánta (35. p.)
MESTERMÉRLEG
Halmai Gábor:
– Küzdős mérkőzésen vagyunk túl, ez a találkozó nagyon fontos volt nekünk. A harmadik negyedben összeállt a védekezés, ezzel a BEAC első félidei kiemelkedő dobóteljesítményét visszavetettük, a meccs végén pedig stabilan tartottuk az eredményt.
Balogh Judit: – Sok értékes tapasztalatot szereztünk Kozármislenyben, de a győzelem nem volt köztük.

AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA
9. PINKK-Pécsi 424 22 5 17 1362–1637 0.614
10. BEAC Újbuda 22 4 18 1379–1697 0.591
11. MTK-Budapest 22 2 20 1276–1757 0.545
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik