Női kosár NB I: lett válogatott játékost igazolt a PEAC-Pécs

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.14. 18:14
null
Paula Strautmane (balra) a tavalyi Európa-bajnokság lett–spanyol mérkőzésén (Fotó: AFP)
A lett válogatott Paula Strautmane a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapatában folytatja pályafutását.

 

A pécsi klub honlapján kiemelte: a 23 éves játékost a TTT Rigától igazolták, amely a legutóbbi idényben az Euroligában szerepelt. A tájékoztatás szerint Strautmane a második külföldi kosaras a keretben, és a jövő héten érkezik majd Pécsre, ahol az orvosi vizsgálatokat követően kapcsolódik be a munkába.

A játékos már tavaly, egyetemi tanulmányai végeztével is képbe került a pécsieknél, ám akkor a hármas-négyes poszton bevethető Strautmane az Egyesült Államokból hazatérve – 2015 és 2019 között a Connecticut államban lévő Quinnipiac University csapatában kosárlabdázott – családi okok miatt Lettországban maradt.

Kond Árpád, a pécsiek ügyvezetője hangsúlyozta: fiatal, mégis meghatározó tudású, nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező játékost igazoltak, aki „jó lepattanózó és jó védőjátékos hírében áll”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik