Női kosár NB I: edzőjük szerint a soproniaknak hiányzik az Euroliga

2023.11.24. 09:55
null
Gáspár Dávid szerint mindannyiuknak hiányzik az Euroliga (Fotó: Koncz Márton)
Gáspár Dávid vezetőedző szerint a Sopron női kosárlabdacsapatánál mindenkinek hiányzik az Euroliga-szereplés. 

„Alapvetően mindannyiunk életéből hiányzik, hogy az Euroliga-színtéren is megméressük magunkat. Hiányoznak az utazások, az Euroliga-mérkőzésekkel járó örömök, még talán a vereségek utáni bánkódás, és az abból újraépítkezés is” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán a szakvezető.

A legutóbbi nyolc befejezett bajnokságot megnyerő, az Euroligában 2018-ban ezüstérmes, tavaly aranyérmes soproniak a mostani idényben anyagi okok miatt nem szerepelnek a nemzetközi kupaporondon.

Edzőjük szerint elfogadták a helyzetet és ez nincs jelen a mindennapjaikban, sőt, így nagyobb fókusz jut a magyar ellenfelekre, és próbálják ebből a legtöbbet kihozni.

„Mozgalmas éveken vagyunk túl, és mindenki pozitívan gondol erre vissza, de más típusú kihívás az idei: több idő jut az edzésmunkára, a fiatalok fejlesztésére” – magyarázta.

Egy hónappal ezelőtt jelentették be, hogy a szerb Alekszandra Crvendakics, az amerikai Beatrice Mompremier és Határ Bernadett is Sopronba igazol. Gáspár Dávid leszögezte, a három remek játékos érkezése nyilvánvalóan erősítést jelent számukra, hiszen mélyült a rotációjuk, minőségi edzéseket tudnak végezni, és mindez pozitív irányba lendítette őket.

„A beépítésük még folyamatban van, össze kell szokniuk a játékosoknak, rá kell érezni arra, hogy a játékkapcsolatok miként fognak kialakulni, hogyan érünk össze csapattá. Nyilván ez a legfontosabb. A korábbi években is ez jellemzett minket, és idén is ez a cél. Ezen nap mint nap dolgozunk” – nyilatkozta.

A tréner hangsúlyozta, erősíteniük kellett ahhoz, hogy minden riválisukkal felvegyék a versenyt, és biztos benne, hogy komoly meccsek jellemzik majd az idei szezon hátralévő részét is.

A Sopron három győzelemmel és egy vereséggel áll a női NB I tabelláján.

Legfrissebb hírek

Izgalmas végjátékban nyert a Sopron és a DVTK is a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2026.11.04. 21:30

Női kosárlabda Euroliga: Takács-Kiss csapata legyőzte a címvédőt

Kosárlabda
2026.11.03. 21:40

Női kosárlabda NB I: nyolc ponttal nyert Pasaréten a Sopron

Kosárlabda
2026.11.01. 20:21

Hatodik mérkőzését is megnyerte a DVTK a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.31. 17:01

Női kosár Ek: váratlan vereséget szenvedett a Sopron Portugáliában

Kosárlabda
2026.10.29. 22:43

Juhász Dorka kilenc pontja ellenére kikapott a Galata az Euroligában

Kosárlabda
2026.10.29. 20:17

Húsz magyar pont a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.10.28. 22:59

Női kosár NB I: a DVTK tíz ponttal nyert az ETO ellen

Kosárlabda
2026.10.25. 19:11