Női kosár NB I: „Annyi centerük van, mint nekünk játékosunk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.19. 20:37
null
A Győr hiába fordított, majd vezetett sokáih biztosan, végül kikapott Miskolcon (Fotó: kosarssport.hu)
A Fegyverneky Zsófia irányította Sopron érvényesítette a papírformát a fővárosban, magabiztosan, időnként szellemesen játszva diadalmaskodott a Városmajorban az MTK vendégeként. A pécsi derbin a PEAC tíz ponttal legyőzte a PINKK-et.

 

Miskolcon érdekes, változatos és helyenként igen csak élvezhető mérkőzést játszott a DVTK és a Győr. Kezdetben a Diósgyőrnek ment jobban, majd magukra találtak a vendégek, akik fordítottak, sőt nagyon sokáig biztosan vezettek.

Az első három negyed után már lehetett látni, hogy a döntés az utolsó tíz percre marad. Ekkor a diósgyőriek voltak határozottabbak a palánkok alatt, és hátrányukat fokozatosan dolgozták le. A hajrában magabiztosak voltak a hazaiak, kínálkozó lehetőségeiket értékesítve fordítottak, a győriek nem tudtak átlendülni a holtponton.

Szekszárdon a Cegléd az utolsó percben adta ki a kezéből a győzelmet, s hosszabbításban bukott el az Atomerőművel szemben.

Valódi pécsi rangadóvá vált a PEAC és a PINKK összecsapása, hiszen a szezon elején eddig Komlón játszó PINKK Pécsre költözött, a Gandhi Sportcsarnokban játssza mérkőzéseit.

A költözés nem tett túl jót Laczka Miklós gárdájának, hiszen eddig mindhárom mérkőzését elvesztette, amire némi magyarázat lehet, hogy két euroligás csapattal csapott össze, és az is, hogy légiósuk Talia Walton sérülés miatt kidőlt, csak januárban tért vissza. A mérkőzésen a két csapat összesen 47 személyi hibát vetett (alig kevesebbet, mint a hazaiak által szerzett pontok mennyisége.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
MTK-BUDAPEST–UNIQA SOPRON 52–90 (18–25,10–29, 9–23, 15–13)
Budapest, Városmajor, 100 néző. Vezette: Gál J., Válé, Goda
MTK: Koch 6, Ambrus 9, Zsovár 8/6, Jankó 4, Turóczi 6. Csere: Wéber 1, Székely-Horváth Zs. 5/3, BAKSA 10, Semsei 3/3, Kuller, Szóráth. Edző: Czigler László
SOPRON: FEGYVERNEKY 7/3, Weninger 10/6, DRAMMEH 11/3, Crvendakic 4, Határ 7.
Csere: George 11, DUBEI 13/9, TURNER 14/3, KRNJICS 9, Czukor 4, Böröndy D., Bakó. Edző: Sterbenz László
Az eredmény alakulása: 4. perc: 7–6. 8. p.: 16–21. 13. p.: 22–36. 17. p.: 26–48. 23. p.: 32–61. 28. p.: 34–72. 32. p.: 39–77. 36. p.: 43–84. 38. p.: 47–85
MESTERMÉRLEG
Czigler László:
– Nehéz is bármit mondani egy ilyen mérkőzést követően. A bajnokesélyessel játszottunk, ellenfelünknek, annyi centere van, mint nekünk játékosunk. A Sopron fizikailag és magasságban is felülmúlt bennünket.
Sterbenz László: – A fiatalok tanítása bármilyen különbségnél nehéz feladat, igaz, van szép oldala is ennek.

ZTE NKK–VASAS AKADÉMIA 71–50 (23–9, 14–19, 19–13, 15–9)
Zalaegerszeg, 200 néző. Vezette: Söjtöry, Kulcsár, Kovács
ZALAEGERSZEG: NAGY D. 15/3, BURKHOLDER 22/12, Kovács G., HORVÁTH ZS. 12/3, Daniels 6. Csere: Őri 1, Szalay 1, Böröndi 8, Kovács C. 2, Orsó 4, Velkey. Edző: Gáspár Dávid
VASAS: COLIC 6, DUL 12, Bachvarova 4, Bajnóczi 6, Rochel 2. Csere: Zsirinszky 4, Mérész 6, Solymosi 4, Markó 6, Bernát. Edző: Igor Skocovski
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–2. 8. p.: 15–7. 13. p.: 23–20. 18. p.: 32–28. 24. p.: 41–30. 28. p.: 52–39. 32. p.: 62–43. 38. p.: 68–47
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid:
– Nagyon fontos mérföldkő, hogy hozzuk az ilyen fontos mérkőzéseket hazai környezetben. Jól kezdtünk, aztán kiengedtünk, magunkra hoztuk az ellenfelet, s nagy energiákat mozgatva, újra jelentős előnyre tettünk szert. Meg kell tanulnunk kevésbé hullámzó teljesítményt produkálni.
Igor Skocovski: – Nagyon rosszul kezdtünk, óriási erőket mozgósítva visszajöttünk a mérkőzésbe, kétszer is közel voltunk az egyenlítéshez. A rengeteg eladott labda és sok apró hiba azonban megakadályozott bennünket abban, hogy jobb eredményt érjünk el.

ALUINVENT DVTK–CNB CARGO UNI GYŐR 79–75 (18–21, 18–18, 21–23, 22–13)
Miskolc, 1000 néző. Vezette: Pálla, Vida, Balogh
DVTK: Horváth B. 7/3, Czank 7/3, RASHEED 21/3, JOVANOVIC 13, ROBERTSON-WARREN 17. Csere: Szécsi 6/6, Tomlinson 8/6, Adamecz. Edző: Maikel Lopez
GYŐR: Kiesel 7/3, Török, Laklóth 8/6, Hruscaková 10, GOREE 16. Csere: Likhtarovic 4, Horváth K. 6/6, Szabó P. 8, SIMON ZS. 16. Edző: Völgyi Péter
Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–2. 4. p.: 9–2. 8. p.: 13–15. 9. p.: 16–23. 15. p.: 32–33. 19. p.: 34–39. 24. p.: 45–45. 25. p.: 45–50. 32. p.: 59–65. 36. p.: 66–69. 38. p.: 73–73
Kipontozódott: Hruscaková (39. p.), Laklóth (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Maikel Lopez:
– Rendkívül izgalmas és kiélezett találkozót játszottunk. Valamennyi játékosom hozzájárult a sikerhez. Ebben a varázslatos hangulatban nem veszíthettünk.
Völgyi Péter: – A negyedik negyedben veszítettük el a mérkőzést, melynek megnyerésére volt esélyünk.

ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–VBW CEKK CEGLÉD 73–70 (20–15, 13–20, 15–12, 13–14, 12–9)
Szekszárd, 700 néző. Vezette: Győrffy P., Hegedűs T., Vida J.
SZEKSZÁRD: STUDER Á. 6, Bálint R. 6, ERKIC 18/3 , Barber 5, LISEC 16. Csere: Mansaré 2, Theodoreán 5/3, Hajdu 3/3, Gereben 4, Scsekics 8/3. Edző: Djokics Zseljko
CEGLÉD: MEDGYESSY 15/3, Kányási 7/3, Nagy-Bujdosó 12/3, SKORICS 23/3, Makszimovics 3. Csere: Serbán 4, Katona 4, Schlemer, Fister, Ruttner Zs. 2. Edző: Cziczás László
Az eredmény alakulása: 3. perc: 6–2. 7. p.: 10–6. 12. p.: 22–15. 17. p.: 28–27. 23. p.: 35–38. 27. p.: 44–43. 33. p.: 50–49. 35. p.: 53–53. 38. p.: 55–59. 42. p.: 64–63. 44. p.: 66–69
Kipontozódott: Barber (25. p.), Serbán (42. p.), Makszimovics (43. p.), Scsekics (45. p.), Skorics (45. p.)
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko:
– Magas színvonalú mérkőzés volt. Gratulálok a Ceglédnek is. A legnagyobb pozitívum számomra, hogy csapatomnak megvan a győztes karaktere és soha nem adjuk fel. Ez az, ami hiányzott akkor, amikor tavaly idejöttem. Mindkét csapat extrát nyújtott, de a közönség is fantasztikus volt.
Cziczás László: – Két nagyszerű csapat nagyszerű meccset játszott, és az utolsó leheletéig küzdött a győzelemért. A végén kiénekelték a sajtot a szánkból, jobban koncentráltak és jobban dobtak a szekszárdiak.

PINKK-PÉCSI 424–PEAC-PÉCS 54–64 (17–14, 15–17, 12–19, 10–14)
Pécs, 400 néző. Vezette: Földházi, Frányó, Radnóti
PINKK: Ruják N. 7/3, Benke, WHITSIDE 22/3, Dénes-Sarok 5/3, Kovalcsik 7. Csere: Séra 2, Markovics 2, Bozóki 2, Sánta 4/3, Szabó II D. 3/3. Edző: Laczka Miklós
PEAC: MONDICS 16/9, KUSTER 16, Raksányi 4, JUHÁSZ D. 8, SIKSNIUTE 11. Csere: Fűrész, Licskai 7, Zsele 2, Sellei. Edző: Borisz Maljkovics
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–2. 6. p.: 10–7. 13. p.: 23–15. 17. p.: 30-22. 23. p.: 36–38. 26. p.: 41–38. 33. p.: 44–56. 37. p.: 46–60
Kipontozódott: Markovics (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Laczka Miklós:
– A második félidőre visszaesett a támadójátékunk. Egyre kevésbé sikerült megvalósítanunk azt, ami a győzelemhez kellett volna. Ráadásul fault problémáink miatt szűkült a rotációnk és el is fáradtunk.
Borisz Maljkovics: – Az első félidő után hozzáállásban és önbizalomban is feljavultunk, bejöttek a külső dobásaink, kevesebb lett az eladott labdánk, szigorúbb a védekezésünk. Nagyon kiegyenlített ez a női bajnokság, a PINKK is fog még sikereket aratni.

AZ ÁLLÁS
1. PEAC-Pécs 4 4 282–247 1.000
2. UNIQA Sopron 4 3 1 358–256 0.875
3. CMB CARGO UNI Győr 4 3 1 308–242 0.875
4. Atomerőmű KSC Szekszárd 3 2 1 220–198 0.833
5. Aluinvent DVTK Miskolc 3 2 1 201–197 0.833
6. ZTE Női KK 3 2 1 204–204 0.833
7. VBW CEKK Cegléd 4 2 2 303–279 0.750
8. Vasas Akadémia 4 2 2 248–268 0.750
9. BEAC Újbuda 3 3 208–262 0.500
10. MTK-Budapest 4 4 235–323 0.500
11. PINKK-Pécsi 424 4 4 224–315 0.500
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik