Női kosár NB I: a Sopron és a Győr is hazai pályán győzött

Vágólapra másolva!
2012.12.06. 19:40
Az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság alapszakaszában az Uniqa-Euroleasing Sopron és a Hat-Agro Uni Győr is biztosan nyert hazai pályán. A soproniak már az első negyedben erőt demonstráltak a ceglédiek ellen, a győriek viszont csak a nagyszünet után tudtak meglépni a lépést addig tartó PINKK-Pécsi 424-től.

A Sopron már az első negyedben tudatosította a ceglédiekkel, hogy sokat ne reméljenek maguknak a mérkőzéstől, így az esélyesebb házigazdák győzelme pillanatig sem volt kérdéses, csupán annak nagysága. Az első negyedben összeszorgoskodott 15 pontos előny a nagyszünetre hárommal nőtt. A folytatásban aztán pedig még tovább, de nem nagyságrendekkel, így a végén közte 27-nél álltak meg a hazaiak.

A címvédő Győr az első és a második negyedet is csupán egy-egy ponttal nyerte meg a PINKK-Pécsi 424 ellen, amely azonban a nagyszünet után nem tudta a lépést tartani fajsúlyosabb riválisával. A győriek a záró részt már kilenc pontos előnnyel várhatták, és végül nem fenyegette veszély a győzelmüket.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 13. FORDULÓ
UNIQA EUROLEASING SOPRON–CEGLÉDI EKK 69–42 (25–10, 18–15, 17–13, 9–4)
Sopron, 300 néző. V: Tóth K., Sabáli, Németh A.
SOPRON: Pál Sz. 2, Fegyverneky 10/3, Johnson 8, MILOVANOVICS 14/6, KRNJIC 18. Cs: Zsovár 6/6, ZAVECZ 4, Teilane 7, Szabó F., Licskai, Vágvölgyi, Böröndy. Edző: Székely Norbert
CEGLÉD: Medgyessy 2, Cymmer 5/3, Orbán 2, Hegedűs 3/3, SERBÁN 16. Cs: Millner 10/3, Baksa 4, Filipowicz. Edző: Ujhelyi Gábor
Az eredmény alakulása. 3. p.: 10–4. 7. p.: 17–6. 12. p.: 27–12. 15. p.: 35–15. 18. p.: 39–20. 22. p.: 49–30. 27. p.: 60–36. 35. p.: 65–39
MESTERMÉRLEG
Székely Norbert: – Nagyszerű sportembertől búcsúztunk ezen a mérkőzésen, Zavecz Hannától. Reméljük, még egyszer erősítheti majd csapatunkat.
Ujhelyi Gábor: – Sok sebből vérző csapatunk tisztességesen helytállt Sopronban, ezért csak megdicsérni tudom a játékosaimat, vendéglátóinknak pedig további sikeres szereplést kívánunk.
ALAPSZAKASZ, A 4. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
HAT-AGRO UNI GYŐR–PINKK-PÉCSI 424 81–65 (21–20, 16–15, 22–15, 22–15)
Győr, 200 néző. V: Földházi, Hegedűs, Pozsonyi
GYŐR: HURST 15/6, RAKSÁNYI 15/3, Rasheed 7/3, Nagy-Bujdosó 7, KUBLINA 19/3. Cs: Laklóth 3/3, Semsei 3/3, Shegog 8, Őri 2, Nagy D. 2. Edző: Fűzy Ákos
PINKK: Török Sz. 8, Ruják 9/3, Laczi 2, DOROGOBUZOVA 20, KOVÁCS K. 7/3. Cs: Iványi 6, Kováts N. 7, Pénzes 6/3. Edző: Roberto Hernández
Az eredmény alakulása. 4. p. : 9–8. 8. p.: 19–17. 15. p.: 30–23. 18. p.: 33–31. 24. p.: 45–37. 33. p.: 63–56. 36. p.: 71–61
MESTERMÉRLEG
Fűzy Ákos: – Az ilyen nehéz mérkőzések tartják tűzben a csapatot. A szervezetten játszó Pécs ellenállását nehezen törtük fel, de a palánk alatti dominanciánk és a második félidőbeli időnkénti jó védekezésünk meghozta a fontos győzelmet.
Roberto Hernández: – Megpróbáltuk saját ritmusunkat játszani, és igyekeztünk úgy védekezni, hogy hibákra kényszerítsük a hazai csapatot. Ám a győri Hurst uralta a mezőnyt, ez döntőnek bizonyult a hajrában.
AZ ÁLLÁS
1. UNIQA Euroleasing Sopron 14 14 1080–675 1.000
2. HAT-AGRO UNI Győr 12 10 2 964–708 0.917
3. ZTE NKK 11 7 4 755–716 0.818
4. PEAC Pécs 12 7 5 829–759 0.792
5. Work Force DKSK-Miskolc 11 6 5 876–744 0.773
6. PINKK Pécs 12 6 6 774–768 0.750
7. Atomerőmű-KSC-Szekszárd 13 6 7 909–992 0.731
8. Ceglédi EKK 13 3 10 842–1060 0.615
9. BSE-FCSM 12 2 10 665–916 0.583
10. MKB Euroleasing Vasas 12 12 592–948 0.500
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik