Női kosár NB I: a Cegléd szerezte meg a bronzot

Vágólapra másolva!
2017.05.02. 20:07
null
A Magyar Kupa után a bajnokságban is érmet szerzett a Cegléd (Fotó: Koncz György – Archív)
A női kosárlabda NB I-ben a harmadik helyért folyó párharc harmadik mérkőzésén a Cegléd végig vezetve 77–69-re diadalmaskodott Győrben, ezzel megszerezte a bronzérmet.


A Cegléd az első másodpercektől magához ragadta a kezdeményezést, a vendégek 10–2-es előnyénél ugyan elkezdett a Győr is kosarakat szerezni, de az első negyed így is 18–27-es állással zárult. A 13. percben már 17 pont volt a csapatok közti különbség, a végjáték azonban nem lett olyan sima, mint amilyenre ekkor számítani lehetett. Az egyaránt 23 pontot szerző Simon Zsófia és Cyesha Goree kosaraival a 33. percben kettőre csökkentette a különbséget a Győr (61–63), ám a vendégek újítani tudtak és 77–69-re behúzták a mérkőzést.

A Cegléd 1–0-s hátrányból (és pályahátrányból) szerezte meg a bronzérmet, a Magyar Kupában szerzett ezüst után tehát a bajnokságot is szépen zárta.

A magyar válogatott bő keretébe meghívót kapó játékosok közül a Győrben játszó Simon Zsófia 23 ponttal, Varga Zsófia pont nélkül, de 9 lepattanóval zárt, a Ceglédet erősítő Medgyessy Dóra (19 pont, 5 lepattanó, 9 gólpassz), Nagy-Bujdosó Nóra (22 pont, 13 lepattanó) és Katona Szidónia (9 pont, 5 lepattanó) is remekül játszotta végig a negyven percet.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
A 3. helyért, harmadik mérkőzés
CMB CARGO UNI GYŐR–VBW CEGLÉDI EKK 69–77 (18–27, 19–19, 17–14, 15–17)
Győr, 200
néző. Vezette: Pálla, Farkas, Praksch
GYŐR:
KIESEL 13/3, Laklóth 8/6, Lihtarovics 2, Varga Zs., GOREE 23. Csere: SIMON ZS. 23/12, Török Á. Edző: Völgyi Péter
CEGLÉD:
MEDGYESSY 19, KATONA 9, Kányási 7, NAGY-BUJDOSÓ 22/6, SKORICS 20. Csere: Ruttner, Serbán. Edző: Cziczás László
Az eredmény alakulása. 3. perc:
4–10. 6. p.: 13–14. 8. p.: 18–21. 13. p.: 18–35. 18. p.: 31–46. 23. p.: 41–48. 27. p.: 45–56. 35. p.: 61–63. 38. p.: 65–72. 39. p.: 67–74
Kipontozódott:
Varga Zs. (34. p.)
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter:
– Nagyon akartuk a bronzérmet, de tompán kezdtük a mérkőzést. Cegléden kellett volna megszerezni a harmadik helyet, ma sokkal jobb volt az ellenfél.
Cziczás László:
– A szavak elfogytak, Maja Skorics csapatkapitányért játszottunk ma. Nagyon sokunknak az első győzelme ez Győrben, de életre szóló emléket jelent.
A két győzelemig tartó párharc végeredménye 2–1 a Cegléd javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik