Női kosár: kikapott a fehéroroszoktól az Eb-re készülő magyar válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.21. 19:59
null
Az első negyedben összeszedett hátrányt nem tudta ledolgozni a válogatott (Fotó: Koncz György)
A szerb-lett rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda-válogatott 83–66-ra kikapott a fehérorosz csapattól pénteken a székesfehérvári MKOSZ-csarnokban.

 

A szövetség tájékoztatása szerint Székely Norbert együtteséből hárman, Határ Bernadett, Raksányi Krisztina és Horti Dóra is 15 ponttal zárt.

A nemzeti csapat előzőleg a spanyolországi Burgosban a törököktől 66–57-re, majd a lettektől 79–65-re kikapott, aztán egy csehországi tornán 65–58-ra alulmaradt a házigazdákkal szemben, 83–58-ra megverte a bosnyákokat, és 69–63-as vereséget szenvedett Lettországtól.

A magyar válogatott szombat 16 órakor, utolsó felkészülési meccsén ismét összecsap Fehéroroszországgal Székesfehérváron, az a találkozó zárt kapus lesz.

A 16 csapatos kontinensbajnokság csütörtökön kezdődik, és július 7-ig tart. A magyar válogatott a C-csoportban Törökország, Olaszország és Szlovénia ellen lép pályára a szerbiai Nisben. A csoportból az első három jut a legjobb 12 közé, a helyosztókat Belgrádban vívják.

KOSÁRLABDA
NŐI VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–FEHÉROROSZORSZÁG 66–83 (14–27, 15–15, 16–23, 21–18)
Székesfehérvár, 80
néző. V: Benczur, Győrffy, Major
MAGYARORSZÁG: Studer 9/3, Raksányi 15/4, Dubei 7/3, Kiss V., Határ 15. Csere: Zele 3, Horti 15/3, Lelik, Pusztai, Horváth B., Simon Zs. 2, Varga Zs. Szövetségi kapitány: Székely Norbert
FEHÉROROSZORSZÁG: Taraszava 10, Liktarovics 6, Snyistyina 19/9, Veramejenka 8, Papova 6. Csere: Ritszikava 13/6, Masko, Zjuzskova 3/3, Hasper 11/3, Bentley 4, Brych 2, Inkina 1. Szövetségi kapitány: Natalija Trafimava
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–5. 5. p.: 9–8. 8. p: 11–13. 12. p: 15–27. 15. p.: 21–33. 18. p.: 27–38. 22. p.: 31–45. 25. p.: 32–52. 28. p.: 39–60. 32. p.: 51–68. 35. p: 55–76. 38. p.: 62–80
Kipontozódott: Studer (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Székely Norbert:
– Nyolcvanhárom kapott ponttal a közelébe sem lehet érni egy Európa-bajnokságon részt vevő ellenfélnek. Biztos, hogy javulnunk kell védekezésben, hogy egyáltalán esélyünk legyen közel kerülni akármelyik csapathoz. A lepattanózást csúnyán elvesztettük, szembetűnő, hogy nagyon kevesen tudunk pontveszélyesen kosárlabdázni. Össze kell állnunk, de nagyon kevés az időnk.
Natalija Trafimava: – A korábbi lettországi felkészülési meccseinken egyszer sem kaptunk hetven pont alatt, most ez sikerült, jól védekeztünk. Egy hét van az Európa-bajnokság kezdetéig, a nyolcvanhárom dobott pontunk is biztató.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik