Női kosár Európa-kupa: a „szülinapos” szekszárdi edző büszke a csapatára

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2023.12.22. 06:35
null
A Szekszárd két vereséggel búcsúzott az Európa-kupától (Fotó: TARR KSC Szekszárd/Fb)
Mindkét meccsét 12 ponttal vesztette el a spanyol Girona ellen, így két vereséggel búcsúzott az Európa-kupától a Tarr KSC Szekszárd, amelynek edzője bizakodva tekint az idény hátralévő része elé.

Ugyan volt egy pillanat, amikor 12 pontos hátrányából már hetet ledolgozott a Tarr KSC Szekszárd a spanyol Spar Girona otthonában a visszavágón, a tolnai együttes végül két vereséggel esett ki a női Európa-kupa nyolcaddöntőért vívott párharcában.

A múlt szerdán a helyi esőzés miatt beázott csarnokban másfél órás csúszással kezdődött összecsapáson 89–77-re alulmaradó kék-fehérek egy héttel később a katalán városban ráijesztettek az edzőváltáson áteső, tavaly még Euroliga-negyeddöntőt vívó Gironára, de aztán elsősorban az amerikai Kathryn Westbeld kipontozódása és a hazaiak feljavuló játéka következtében a negyedik negyedben elfogytak, majd az utolsó hét percben nem szereztek pontot. Így 50–51-ről 63–51-re a vendéglátó győzött és jutott a 16 közé.

Este az eleinte kissé szomorkás hangulatban lévő csapat jobb kedvre derült, amikor az aznap a 47. életévét betöltő Djokics Zseljko vezetőedzőt felköszöntötték a vacsorát követően, s koccintottak az együttesére büszke tréner egészségére.

„Ha már úgy alakult, hogy az igazi családomtól, a feleségemtől és a gyerekeimtől távol ér ez a nap, annak örültem, hogy a második családommal, vagyis a klubbal, a játékosokkal és a stábbal ünnepelhettem a születésnapom – mondta a csütörtök délelőtt Barcelona irányába tartó buszon Djokics, aki már hét és fél éve irányítja a Szekszárdot. – Kár, hogy nem sikerült győzni Gironában, mert szerintem sokáig nagyon jól játszottunk, abban a stílusban, amit én szeretek és szeretném, hogy a csapat játsszon. Keményen és jól védekeztünk, sajnos az első félidő végén volt néhány olyan ítélete a bíróknak, amik felpaprikázták a spanyol közönséget, amely érezhetően nagy nyomást gyakorolt rájuk ezután. Talán elfáradtak, nem tudom, de a nagyszünet után megváltozott a felfogásuk és a faulthatárt is eltolták. Utána mi ehhez alkalmazkodtunk, ahhoz, hogy erős ellenszélben játszunk, de Kathryn Westbeld kipontozódása után már nem volt esélyünk nyerni. Így is büszke vagyok a csapatra.”

Valóban, a bírói felfogás a vendégek kárára változott, ezt megerősíti, hogy a hazaiakra a 30. percben fújták a negyedbeli második személyi hibát az első félidőben korrektül munkálkodó sporik. Mindezek ellenére Mányoky Réka triplájával újra előnybe került a 33. percben a Szekszárd (51–50), de ezután elfogyott a tudomány, a hátralévő időben nem szerzett több pontot a csapat és így 12 ponttal ismét kikapott. A tolnaiak, akik idén már nem játszanak, számára marad a folytatásra a bajnokság (jelenleg öt győzelemmel és négy vereséggel az 5. helyen állnak a tabellán) és a Magyar Kupa, amelynek keddi sorsolásán kiderült, a címvédő Sopron Basket ellen (hazai pályán) játszanak Szekszárdon a final four-ba kerülésért. Érdekesség, hogy tavaly – fordított pályaválasztással – is találkozott a két csapat ugyanebben a fázisban, akkor a Sopron 59–38-ra nyert, majd a hazai rendezésű négyes döntőt is könnyedén behúzta.

„Az az idény az új csapat építéséről szól, sok olyan játékosunk van, aki most bontogatja a szárnyait, így nehéz és nem reális aranyérmekről álmodni – mondta Djokics. – Kaphattunk volna olyan ellenfelet, amelyet könnyebben le lehetne győzni, mint a címvédőt, mert ellenfelünk nem csak egy csapat, hanem a magyar női klubkosárlabdázás előző tíz évének a zászlóshajója, így nem csak egy csapat ellen, hanem a tradíciók, a klubot övező és körülvevő tisztelet ellen is játszunk. A Sopron minden sorozatban uralta a magyar versenysorozatokat ebben az időszakban, így borzasztó nehéz lesz ellenük vívni a negyeddöntőt, de úgy látom, folyamatosan fejlődünk, s úgy gondolom, eljön az az időszak is, amikor a szoros meccseket mi nyerjük meg.”

A két együttes idénybeli bajnokiját, amelyet december 3-án Szekszárdon vívtak a felek, egyébként váratlanul nagy fölénnyel, 86–71-re a tolnaiak nyerték.

Legfrissebb hírek

A magyar női kosárválogatottat dicsérte az orosz szövetség elnöke

Kosárlabda
1 órája

A magyar női kosárlabda-válogatott ismét legyőzte Csehországot

Kosárlabda
16 órája

Gáspár Dávid hazai győzelemmel mutatkozott be a szlovén női kosárlabda-válogatott kispadján

Kosárlabda
2025.11.12. 21:20

Női kosár Euroliga: a DVTK-s Kathryn Westbeld egyszerűen csak boldog

Kosárlabda
2025.11.07. 10:39

Öt légiós a magyar női kosárlabda-válogatott legfrissebb keretében

Kosárlabda
2025.11.06. 13:06

Női kosár Euroliga: fél lábbal a következő körben a DVTK

Kosárlabda
2025.11.05. 21:59

Női kosárlabda Ek: szekszárdi vereség a Sepsitől

Kosárlabda
2025.11.05. 20:29

Női kosár NB I: fölényesen nyert hazai pályán a Pécs

Kosárlabda
2025.11.02. 20:49
Ezek is érdekelhetik