Női kosár Euroliga: szoros végjáték, kikapott a Sopron

GYŐRI FERENC, KOVÁCS GERGELYGYŐRI FERENC, KOVÁCS GERGELY
Vágólapra másolva!
2019.11.28. 19:44
A Sopron két ponttal, 61–59-re kikapott hazai pályán az Arka Gdyniától a női kosárlabda Euroliga B-csoportjának ötödik fordulójában.
A Sopron nagy csatában kapott ki lengyel ellenfelétől (Fotó: Földi Imre) – GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!
A Sopron nagy csatában kapott ki lengyel ellenfelétől (Fotó: Földi Imre) – GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

 

Egy harmincnyolccal a vége előtt, 59–60-as állásnál dőlt el. Az égiek, Fortuna vagy bármelyik másik hatalmasság ekkor mondott ítéletet a Sopron Basket felett, legalábbis erre a csütörtöki Euroliga-mérkőzésre vonatkozóan. A nyolcpontos hátrányból visszakapaszkodó házigazda szerb bedobója, Alekszandra Crvendakics triplája után a labda perceknek tűnő tizedekig lézengett a gyűrűn, míg végül úgy döntött, leszédül onnan. Hiába kapott aztán újabb lehetőségeket a hazai csapat, egyikkel sem tudott élni, de minden sorsszerűséget félretéve a lengyel Arka Gdynia nem érdemtelenül ünnepelhetett Sopronban (a vendégek egyik stábtagja például nyakkendőjétől megszabadulva ropta a We Are Familyre).

Kár érte, mert ugyan még csak az ötödik fordulót rendezték meg ezen a héten az elitligában, de egyértelmű volt: a Sopron Basketnek a lengyel Arka Gdynia elleni mérkőzés elvesztése nem fér bele akkor sem, ha Jelena Brooks nem állhatott Gáspár Dávid edző rendelkezésére.

Feltehetően a szerb magasbedobó hiánya miatt alacsony szerkezettel kezdett a hazai csapat, Fegyverneky Zsófia és Briann January mellett Weninger Virág is pályára került a feldobás előtt. Az első negyed nem volt diadalmenet, de a vendégek egypontos előnye sokat még nem árult el arról, mi várhat ránk.

A 14. percben Crvendakics kosara után vezetett először a házigazda, igaz, csak néhány másodperc erejéig.

Kulturáltan szövögette támadásait a Gdynia, jól felkészített együttesnek tűnt, az első NBA-ben szereplő korábbi lett kosárlabdázó, Gundars Vetra keze munkája meglátszott a csapaton. A kedélyeket két egymás utáni támadásban a Sopron ellen ítélt támadóhibák borzolták és még inkább az, hogy a látogató héttel meglépett...

Szerencsére hamar elolvadt a különbség, bár ez nem az igen képzett német WNBA-s centeren, Marie Gülichen múlt, aki szorgosan növelte pontjait.

A harmadik negyed végét elszúrta a Sopron, emiatt hárompontos hátránnyal várta az utolsó tíz percet. A lepattanózási fölény az eredményen nemigen látszott meg, ennek a sok eladott labda volt az oka.

A negyedik felvonás elején ismét elhúzott a Gdynia, a magyar bajnoknál senki sem tudott Brooks helyére lépni, és nem sikerült megfelelően elosztani a felelősséget – a végkifejletet ismerjük.

Két győzelem után sorozatban három vereség az Euroligában, ebből az első hazai – az utóbbi években túl sok soproni feltámadást láttunk ahhoz, hogy eltemessük a csapatot, de tény, ennél még az Európa-kupabeli folytatás eléréséhez is sokkal többre lesz szükség.

KOSÁRLABDA
NŐI EUROLIGA
5. FORDULÓ
B-CSOPORT

SOPRON BASKET–ARKA GDYNIA (lengyel) 59–61 (14–15, 18–18, 15–17, 12–11)
Sopron, 800 néző. V: Tomic (horvát), Rohacky (osztrák), Prpa (szerb)
SOPRON: January 7, Fegyverneky 8, Weninger 6/6, CRVENDAKICS 14, HATÁR 12. Csere: Krajisnik 7, Dubei 5/3, Varga Alíz
Edző: Gáspár Dávid
GDYNIA: Bálintová 1, Allen 13/6, Kastanek 8/3, Papová 2, GÜLICH 22. Csere: Slamová 5, Greinacher 4, Podgórna, Rembiszewska 6/3
Edző: Gundars Vetra
Az eredmény alakulása. 2. perc: 2–4. 5. p.: 6–9. 10. p.: 14–15. 12. p.: 20–20. 15. p.: 22–23. 18. p.: 26–31. 20. p.: 32–33. 22. p.: 36–35. 25. p.: 38–37. 28. p.: 45–41. 30. p.: 47–50. 32. p.: 48–52. 35. p.: 50–58. 38. p.: 58–60. 40. p.: 59–61
Kipontozódott: Allen (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid: –
Nagyon keményen, szervezetten védekeztünk. A végjátékban visszahoztuk magunkat a mérkőzésbe, de sajnos a támadásbefejezésekkel, a helyzetkialakítással voltak problémáink. Más szerkezetben kényszerültünk játszani, mint amire készültünk, de értelemszerűen ebbe hiba csúszhat. Bízom benne, hogy a következő meccseken jobb dobószázalék is párosul a jó védekezés mellé.
Gundars Vetra: – Nagyon boldogok vagyunk! Legutóbb otthon megszereztük az első győzelmünket az Euroligában, most pedig idegenben nyertünk, ami mindenképpen pozitív visszajelzés számunkra. Két győzelmet értünk el egymás után, szoros végjátékban. Jól koncentráltunk, remek munkát végeztünk, és amikor kellett, megnyertük a mérkőzést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik