Női kosár Ek: Svédországban is veretlen maradt a DVTK

Vágólapra másolva!
2016.01.07. 20:40
null
Alyssia Brewer Svédországban is <br />vezére volt a DVTK-nak (Fotó: Veres Viktor)
Az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata továbbra is veretlenül menetel az Európa-kupában: a diósgyőriek a nyolcaddöntő első mérkőzésén fölényes győzelmet arattak a svéd Lulea vendégeként.

Azt követően, hogy a Diósgyőr – a török Üniversitesi mellett egyedüliként – hibátlanul teljesítette a csoportkört, a svéd Lulea ellen is a győzelem reményében lépett pályára az Európa-kupa egyenes kieséses szakaszának első fordulójában.

Maikel López, a DVTK vezetőedzője a meccs előtt emlékeztetett rá, hogy a svéd együttes a legjobb pontszerző volt a csoportmeccsek során, míg csapata a legkevesebb pontot kapó. Ha ezt vesszük, a csütörtöki meccsen a vendégek tudták jobban ráerőltetni akaratukat a hazaiakra.

Az első negyedik még szorosan alakult, a svéd csapat ugyan csak másodpercekre tudta megszerezni a vezetést, de az első szünetben csupán három pont volt a különbség a felek között.

A második negyedben viszont a Diósgyőr megvillantotta azt, ami jellemezte eddig az Európa-kupában. A következő tíz percben a Lulea csak hét pontig jutott a Maikel-lányok ellen, akik a folytatásban fokozatosan növelték előnyüket.

Magas emberei révén a diósgyőriek uralták a palánk alatti területeket, a labdaszerzésekből pedig még ennél is jobban éltek, azokból pedig volt elég: a hazaiak több mint kétszer annyi labdát adtak el.
Az utolsó negyedre már csak a különbsége nagyságrendje maradt kérdéses. Alyssia Brewer és Horti Dóra is remekül termelt, Tina Jovanovics és Szécsi Orsolya pedig lepattanókban jeleskedett, a túloldalon pedig csak Katlyn Bussey volt kiemelkedő teljesítmény.

A DVTK 86–62-re nyert a Lulea otthonában. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

LULEA BKK (svéd)–ALUINVENT DVTK 62–86 (21–24, 7–23, 18–21, 16–18)
Lulea, 1500
néző. V: Kucerová (cseh), Sukys (litván), Suslov (észt)
LULEA:
Vanloo 4/3, BUSSEY 19/3, Barthold 4, Vesterberg 1, Hamilton 3. Cs: STAALVANT 14/9, Hendrickx 10, Nyström 4, Hägg 3/3, Setzman. Edző: Jens Julian Tillman
DVTK:
CZANK 14/3, Lihtarovics 6, Szécsi 5/3, BREWER 21/3, HORTI 17. Cs: JOVANOVICS 15, Rasheed 8/3, Horváth B., Bálint, Szabó P. Edző: Maikel López
Az eredmény alakulása.
4. perc: 7–6. 8. p.: 15–21. 11. p.: 21–26. 13. p.: 21–35. 17. p.: 24–37. 21. p.: 28–50. 25. p.: 36–58. 28. p.: 40–66. 32. p.: 49–68. 35. p.: 53–76. 39. p.: 60–84
Kipontozódott:
Hamilton (40. p)
MESTERMÉRLEG
Maikel López:
– December huszonhetedike óta erre az összecsapásra készültünk, és tudtuk, hogy a védekezés lesz a győzelem kulcsa. Az első negyedben még tudtak a svédek saját sebességükön játszani, a másodikban viszont már jól lassítottuk le a játékot a miénkre. A meccs második felében még keményebb lett a védekezésünk, rendre labdaeladásokba kényszerítettük bele őket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik