FAZEKAS ZOLTÁN (Bilbao) 2020.01.23 17:38 Frissítve: 2020.01.23 17:42

Női kosár Ek: Semmi sem lehetetlen! – Krnjics Szara

Noha 18 ponttal kikapott szerdán a Szekszárd a Gernika elleni párharc első felvonásán Bilbaóban, Krnjics Szara szerint nem lehetetlen a spanyolokat nagy különbséggel legyőzni.

Hiába a sok készülés, a rengeteg hiba miatt 18 pontos hátrányban van a Szekszárd (Fotó: NS-arhcív)

 

Tanulságos és egyben csalódást keltő volt az Atomerőmű KSC Szekszárd játéka a Gernika elleni párharc első, idegenbeli felvonáson. Az Európa-kupa rájátszásának szerdai meccsén a tolnaiak ugyan támadásban átlagon felül teljesítettek, a védekezésükben rengeteg hiba adódott, így történhetett, hogy a kiemelten jónak számító 73 dobott pont ellenére kevés esély maradt a továbbjutásra. Mert a baszkok 91-et szereztek...

„Sajnos a védekezésünk gyenge volt, még úgy is, hogy ellenfelünk tényleg nagyon jó csapat – mondta már a visszautazás előtt Krnjics Szara, a szekszárdiak centere, aki csereként 16 ponttal, hét lepattanóval és négy labdaszerzéssel fejezte be a mérkőzést. – Sokat készültünk a spanyolok játékából, mégis sok pontot dobtak, mert rengeteg hibát követtünk el. Sajnáljuk, mert sokkal szorosabb meccsre számítottunk. De szerintem ezzel nem dőlt el a párharc, mert hazai pályán, extra dobószázalékkal mi is nyerhetünk 18 ponttal ellenük.”

A visszavágót jövő szerdán este hat órakor rendezik Szekszárdon.

NŐI EURÓPA-KUPA, NYOLCADDÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉS

LOINTEK GERNIKA BIZKAIA (spanyol)–ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 91–73 (20–18, 26–14, 19–16, 26–25)
Bilbao, 800 néző. V: Monteiro (portugál), Dominique (gibraltári), Boubert (francia)
GERNIKA: Ocete 10, WOJTA 13/6, DIETRICK 18/6, ARROJO 12/3, MILICS 21. Csere: Lo-Sylla 4, Mazionyte 7/3, Diez 6/6, Ariztimuno, Molina-Prados. Edző: Mario López
SZEKSZÁRD: Studer Á. 12/6, DOJKIC 14, Marshall 15/3, McCall 4, Ruzicková 7/3. Csere: Bálint, KRNJICS 16, Theodoreán 5/3, Kiss V. Edző: Djokics Zseljko
Az eredmény alakulása. 3. p.: 6–2. 6. p.: 15–5. 8. p.: 16–12. 11. p.: 20–22. 14. p.: 30–23. 16. p.: 39–25. 19. p.: 41–26. 33. p.: 82–42. 19. p.: 41–26. 23. p.: 53–34. 25. p.: 53–40. 30. p.: 64–46. 31. p.: 70–48. 33. p.: 73–50. 36. p.: 79–55. 38. p.: 81–64
Kipontozódott: Dietrick (39. p.), Marshall (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: – Nagyon kemény és jó ellenféllel játszottunk, amely brutális dobószázalékot produkált, és hatvan százalék feletti pontossággal dobta a triplát. Az ellenfél harminc büntetőt dobhatott, ezt sokallom. Harcoltunk, hogy tíz pont körülre felzárkózzunk, de a játékvezetők elég könnyű síppal fújták a mi játékosainkra a személyi hibákat. A támadójátékunkkal elégedett vagyok, nehéz ennek az együttesnek 73 pontot dobni, a védekezésben fejlődnünk kell.
Mario López: – Elégedettek lehetünk, mert nagyszerű támadójátékot játszottunk és a védekezésünk is elég intenzív volt. Az első negyedben volt hiányérzetem, mert ekkor kicsit idegesek voltunk és hagytuk a lepattanókat a szekszárdiaknak. nem dőlt el a párharc, de megnyugtató a 18 pontos különbség.

 

2020.07.06 17:40:46

Kosárlabda VINCZE SZABOLCS

Musimbe Dávid Dennist, a Dumaszínház humoristáját még a menyasszonya is a kosárlabdához köti.

2020.05.23 20:31:28

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Továbbra is csodaszámba megy, ha női edző kerül női együtteshez, a férfiszakág csapatai pedig a »teve a tű fokán« kategóriába tartoznak a női szakvezetők számára.

2020.05.02 09:59:31

Kosárlabda GYŐRI FERENC

A magyar válogatott kosárlabdázója nem lepődött meg Vojvoda Dávid hazatérésén.

2020.04.27 13:48:18

Kosárlabda THURY GÁBOR

Atlantában nem engedhették meg maguknak, hogy ne a legjobbakkal álljanak ki.

2020.04.14 16:20:10

Kosárlabda L. PAP ISTVÁN

A háborúban álló Jugoszláviából érkező mester először 1995-ben a BSE ellen vezette a dobogó tetejére a PVSK-t.