Női kosár Ek: a PEAC nyert, a Győr nagy csatában kikapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.20. 20:15
null
Destiny Williams (jobbra) megpecsételte a Fiatal Macskák sorsát (Fotó: Mirkó István – archív)
A női kosárlabda Európa-kupában a PEAC 81–57-re nyert hazai pályán a belga Young Cats ellen, míg a Győr kétszeri hosszabbítás után 79–78-ra kikapott a francia Lille-től.

 

GYŐR–LILLE

Nehezen született meg az első győri kosár, majd’ két percet kellett rá várni, Vajda Anna azonban rögvest triplával nyitott. A Lille az első negyedben produkált egy 10–0-s szakaszt, aminek következtében 21–14-re meglépett, ám a Győr nem engedte el meglépni ellenfelét. Ponterősen kezdtek a felek, a hazaiaknak jól mentek a középtávoliak, míg a vendégek remekeltek a palánk alatt, miközben az első negyedben távolról is kimagaslóan teljesítettek, öt triplát is elsüllyesztettek.

Az első negyed 25–27-es eredménye után viszont változás következett be mindkét fél játékában, ami elsősorban keményebb védekezést, ezzel párhuzamosan támadásban pedig több hibát hozott magával. Gomis és Sacko pontjai húzták a lille-ieket, akik vezettek is hat ponttal a nagyszünetben, míg utána már kilenc egységgel is (36–45).

Ekkor kezdte meg a felzárkózást Vajda vezetésével a győri csapat, a pontgyártásba pedig Milica Ivanovics, Takács Kata és Horváth Lilla is rendre bele tudott szólni, így a hajrában már a hazaiak lehettek bizakodóbbak (59–55, 61–57). Az utolsó percekre azonban leállt a termelés, és amikor 16 másodperccel a rendes játékidő vége előtt Gomis újabb hármasa ért célba, a győrieknek kellett az eredmény után futni. Vajda révén sikeresen tették ezt, Gomis újabb triplakísérlete pedig már nem talált, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban kis híján két percig nem született pont, a jeget Horváth Lilla törte meg, és a Győr ismét közel került a győzelemhez, ám az ellenfél legjobbja, Gomis újra kitett magáért, az utolsó percben 14 másodperc alatt szerzett öt pontot, ezzel egyenlő maradt (71–71), következett a második hosszabbítás. Tamara Radocsaj duplája után hárompontos előnnyel vághatott neki az utolsó két percnek Völgyi Péter csapata, az utolsó pillanatokban azonban újra nem jöttek a pontok, egy eladott labda és egy támadóhiba után is a Lille került jobb pozícióba, és Kamba két másodperccel a vége előtt betalált, ezzel minimális különbséggel megnyerte a végletekig kiélezett meccset a francia csapat. A Győr másodszor szenvedett vereséget.

PEAC-PÉCS–YOUNG CATS

A nyeretlen belga csapat ellen elvárható volt a pécsiektől a győzelem, és ennek megvalósítása nem is okozott különösebb nehézséget Dokics Zseljko csapatának.

A PEAC mind a négy negyedet megnyerte, legjobbja a 21 pontot és 8 lepattanót jegyző amerikai Destiny Williams volt, de a dupla duplát (13 pont, 15 lepattanó) elérő szerb Tina Jovanovics is nagyban hozzájárult a sima sikerhez.

A negyedik fordulóban a PEAC szintén hazai pályán a német Wasserburgggal játszik december 4-én.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
CMB CARGO UNI GYŐR–ESB VILLENEUVE D’ASCQ LILLE (francia) 78–79
(25–27, 9–13, 16–9, 13–14, 8–8, 7–8) – kétszeri hosszabbítás után
Győr, 500 néző. V: Kupatadze (grúz), Yalman (török), Szmiljanics (szerb)
GYŐR: RADOCAJ 12, Ivanovics 14, HORVÁTH L. 11, Takács K. 10, VAJDA A. 16. Csere: Czirják 3, Manseré M. 2, Horváth K. 9, Wampler 1, Török Á. Edző: Völgyi Péter
LILLE: Brémont, GOMIS 22, SACKO 15, G. Robert 9, Wauters 8. Csere: Kamba 12, Amant 10, Mahoney, Ristic 3. Edző: Frédéric Dusart
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–6. 7. p.: 14–17. 9. p.: 20–24. 14. p.: 30–35. 16. p.: 30–38. 24. p.: 36–45. 27. p.: 42–45. 28. p.: 47–47. 33. p.: 53–53. 35. p.: 59–55. 38. p.: 61–60. 43. p.: 67–63. 47. p.: 74–75. 48. p.: 78–75. 49. p.: 78–77
Kipontozódott: Takács K. (47. p.)
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter:
– Az első negyedben elhittük, hogy nyerhető a mérkőzés, amelyért azután rendkívüli erőket mozgósítottunk. A saját hibáink mellett a kevésbé fáradt csapat tapasztalata döntött.
Frédéric Dusart: – Viseltük a szombati kemény bajnoki mérkőzésünk hatását. Tudtuk, hogy a magyarok egész mást játszanak majd, mint a svédek ellen, véleményem szerint ez a Győr nem esélytelen a csoportból továbbjutásra.

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lille
2
2
0
162–137
4
2. Udominate
2
11131–141
3
3. Győr
2
02136–157
2

G-CSOPORT, 3. FORDULÓ
PEAC-PÉCS–LOTTO YOUNG CATS (belga) 81–57 (19–13, 19–14, 18–11, 25–19)
Pécs, 300
néző. V: Sutulovics (montenegrói), Iszacsenko (ukrán), Karovic (bosnyák)
PEAC: HURST 10, RAUS 7/3, Raksányi 9, WILLIAMS 21/3, T. JOVANOVICS 13. Csere: Kiss V., Orozovics 4, N. Jovanovics 9, Szücs R. 1, Kaposi 7/3, Zólyomi, Sellei. Edző: Djokics Zseljko
YOUNG CATS: E. DEVLIEGHER 13/6, Goyvaerts 5/3, S. Devliegher 8/3, Nauwelaers 5/3, Geldof 6. Csere: Bastiaenssen 5/3, Lemmens 9/6, Iliaens 2, Medjo 2, Mense 2. Edző: Sven van Camp
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–4. 6. p.: 12–5. 13. p.: 27–16. 17. p.: 31–25. 23. p.: 42–29. 26. p.: 49–2. 33. p.: 62–43. 37. p.: 70–52
Kipontozódott: E. Devliegher (36. p.), Nauwelaers (38. p.)
Kiállítva: S. Devliegher (26. p.)
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko:
– Örülök, hogy ellenfelünk felvállalta a kemény kosárlabdát, az ötvenhat megszerzett lepattanónk extrának számít a női mezőnyben. Jó úton vagyunk a támadások és védekezések felépítésében, ráadásul több esetben fiatalabb életkorú csapatom volt pályán, mint a belgáké. Kiss Virág sérüléséről csak pénteken derül ki, hogy mennyire súlyos.
Sven Van Camp: – Mindenki tudja, hogy fiatal csapat vagyunk a belga szövetség projektjének köszönhetően. Az Európa-kupa számunkra a fejlődést szolgálja, keményen kellett harcolnunk, de mindent megtettünk. A lepattanókban előre kell lépnünk, de még nagyobb érvágás volt csapatkapitányunk második sportszerűtlen utáni kiállítása, ettől kissé szétesett a játékunk.

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Nantes
3
2
1
206–155
5
2. Wasserburg
321216–168
5
3. PEAC-Pécs
321194–186
5
4. Young Cats
33
138–245
3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik