Női kosár: Egy Eb-4. önbizalmával játszottunk – Székely a szlovénok elleni sima siker után

N-P. T.N-P. T.
2023.11.10. 11:12
Rajt-cél győzelemmel kezdte a 2025-ös Európa-bajnokság selejtezősorozatát a magyar női kosárlabda-válogatott, amely Sopronban 23 perc alatt eldöntötte a meccset, és 19 ponttal nyert Szlovénia ellen. A találkozó után Székely Norbert szövetségi kapitánnyal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Székely Norbert szövetségi kapitánytól először azt kérdeztük, hogy szerinte a nyári Eb-n mutatott formát hozták-e a lányok?

„Jobban játszottak az Európa-bajnokságon, most azért sokkal kevesebb felkészülési lehetőségünk volt. Ráadásul Juhász Dorkát be is kell építenünk, ami egyrészt nagyon könnyen megy, a másik oldalról pedig meg kell dolgoznunk érte, hogy azokat a játékkapcsolatokat, amik kezdenek kialakulni vele, egyre jobban és jobban csináljuk.”

Videónkban beszél arról, hogy tetszett neki Juhász debütálása; hogy tettünk-e egy nagy lépést a 2025-ös Eb felé; hogy érzi-e a lányokon, már Eb-4. csapatként lépnek pályára, illetve szóba kerül a februári, soproni olimpiai selejtező is.

JUHÁSZ DORKA: KISKOROM ÓTA ERRŐL A PILLANATRÓL ÁLMODTAM

KOSÁRLABDA
NŐI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ, SOPRON
Magyarország–Szlovénia 70–51
(25–19, 15–9, 18–9, 12–14)

Legfrissebb hírek

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 06:30

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Takács-Kiss Virág és Juhász Dorka is csapata legjobbja volt

Kosárlabda
2026.11.01. 16:24

Női kosár Eb-selejtező: tizenegy vb-negyeddöntős a magyar válogatott keretében

Kosárlabda
2026.10.30. 15:49

Juhász Dorka kilenc pontja ellenére kikapott a Galata az Euroligában

Kosárlabda
2026.10.29. 20:17

Juhász Dorkában maradt hiányérzet a WNBA-szezon után

Kosárlabda
2026.10.25. 11:05

Nézze meg a Liverpool–Villarreal BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.10.20. 23:14